Napi sajtószemle

A Magyar Nemzetben (Egyházbarát fordulat… 4.o.) Tomka Miklós vallásszociológus, egyetemi tanár nyilatkozik, aki elmondta: az előző kormány vallásellenességéhez hasonló magatartást a kommunista és a náci gyakorlaton túlmenően a XX-XXI. századi Európában csak Franciaországból ismerünk. Ennek lényege az az államközpontú gondolkodás, amely nem fogadja el a polgárok önálló szerveződését és – a négyévenkénti választásokon túlmenő – akaratnyilvánítást. Ennek megfelelően az egyházak autonómiáját is felszámolni, korlátozni, tevékenységüket akadályozni igyekszik. Ez az államdiktatúra megjelenése – szögezte le Tomka Miklós. A professzor kifejtette: Európa egyéb országaiban az állam és az egyház egyaránt autonóm – azaz egymás dolgait nem korlátozhatja –, de együttműködő, hiszen ugyanannak a társadalomnak szolgálnak. A partneri viszony egyrészt a pluralizmus és a demokrácia, másrészt az európai gyakorlat megvalósulása. Nálunk azonban a pártállami időkben az egyház leszokott arról, hogy a világi társadalmi problémák megoldásában való részvételről gondolkozzon. Ezért az egyházakon belül is ösztönözni kell a társadalmi felelősségvállalást. Tomka professzor felhívja a figyelmet arra is, hogy a vallásosság elterjedtsége és erőssége független az egyházpolitikától, egy-egy kormányváltással nem változik. Megváltozhatnak viszont a vallási kultúra – oktatás, média – lehetőségei, és talán csökkenhetnek a vallással kapcsolatos előítéletek. Az egyetemi tanár vallásszociológus elmondta azt is, hogy Magyarország közepesen vallásos. Ugyanakkor Európa nagy országaiban sokkal több a felekezeti intézmény, mint nálunk. Németországban főleg a szociális és egészségügyi szektorban, Franciaországban az iskolaügyben, Belgiumban, Hollandiában mindkettőben. Mindemellett tény, hogy a magyar társadalom a jelenleginél nagyobb arányban igényelne felekezeti intézményeket, és nemcsak közvélemény-kutatási adatok szerint, hanem az intézményekbe való jelentkezések adatai alapján is. Tomka Miklós leszögezte: meg kell szüntetni a diszkriminációt, és akkor magától kialakul a helyes – vagyis az egyházak által működtetni tudott és a társadalom által megkívánt – arány az állami és az egyházi fenntartású intézményhálózat között.

A Magyar Nemzet (A cserkészmozgalom… 2.o.) és a Népszabadság (Cserkészek… 2.o.) beszámolnak arról, hogy a hétvégén Nagykovácsiban rendezett, ConCordia elnevezésű, X. kelet-közép-európai cserkésztalálkozón Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője leszögezte: a cserkészmozgalomnak fontos szerepe lehet a társadalom morális megerősödésében, a szétzilálódott értékrend helyett az egészségesebb szemléletmód kialakításában. A miniszter emlékeztetett rá: a szocializmus éveiben korlátozták a hagyományokkal rendelkező közösségek szerveződését, gyengítve az összetartozás érzését, ami társadalmi szinten és az egyének életében is rossz irányba vezetett.

A Népszabadságban (3.o.) Czene Gábor: Súlyos egyházi bűnök: pedofília és női papszentelés címmel foglalkozik azzal, hogy a Hittani Kongregáció a közelmúltban nyilvánosságra hozta a legsúlyosabb bűncselekményekről szóló új jogszabályt. „Ennek értelmében az egyházi jog azonos szinten kezeli a kiskorúak megrontását és a nők pappá szentelésének kísérletét” – írja Czene, hozzátéve: ezt „kívülállóként nehéz megemészteni…” A cikk szerzője ismerteti lapunk hírmagyarázatát, amely szerint a „kérdés helyes megítéléséhez” figyelembe kell venni, hogy a szóban forgó jogszabály az „egyház léte és küldetése szempontjából alapvetően fontos szentségek elleni bűncselekményeket tárgyalja. A papi pedofília és a nők pappá szentelése tehát ebből a szempontból számít ugyanolyan súlyos visszaélésnek, még akkor is, ha a társadalmi következményei jelentősen különböznek.” A lapnak nyilatkozó Perintfalvi Rita katolikus teológus nem kívánta minősíteni a szentszéki állásfoglalást, „de szavaiból érződik, nagyon meglepte, hogy az egyház ugyanabba a kategóriába sorolta a pedofíliát és a női papszentelést.” A teológusnő ószövetségi szentírástudománnyal foglalkozik, de állítása szerint „idehaza többen értésére adták, hogy katolikus egyetemen nem szívesen adnak katedrát neki, mert világi, és ráadásul még nő is. Ezért nagyon örült, amikor a bécsi egyetem az idén felkérte egy állás betöltésére – speciel a katolikus teológiai fakultáson.”

A Magyar Hírlapban (Kétszázhúsz éve született… 5.o.) Apáti Miklós emlékezik meg arról, hogy kétszázhúsz évvel ezelőtt született Kölcsey Ferenc, a Himnusz írója. A cikkíró rámutat: „Érzékeny elemzők szerint a Himnusz vád is, panasz is, könyörgés és emlékezés is. Kölcsey születésének napján ideje volna elgondolkoznunk azon, képesek vagyunk-e jól és pontosan célozva vádolni, vagy csak lelki erőnk csökkenésének nyálas tanúsítványai, könyörgésünk át van-e hatva az Istenhez imával fordulók tiszta szándékával, emlékezésünk képes-e az árnyalásra, az elemzésre, a felgyűlt történelmi tapasztalatok hiteles és tárgyszerű elrendezésére. Ki sem érdemes tenni a kérdőjelet.”

Magyar Kurír