Napi sajtószemle

A Népszabadságban (4.o.) Czene Gábor Liberális melegvita a püspöki karral címmel röviden ismerteti a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tiltakozó közleményét a regisztrált élettársi kapcsolat bevezetése ellen, s mellette a törvényjavaslat kezdeményezőjének, az SZDSZ-nek a reagálását. Czene kiemeli: „A szabad demokraták tiltakozással válaszoltak a tiltakozásra, és nem mulasztották el megemlíteni: a katolikus egyház a XIX. században még a polgári házasság ellen küzdött Magyarországon. Az SZDSZ nem igazán tudja értelmezni, hogy a püspöki kar szóhasználatában mit jelent a ’társadalom életereje’ kifejezés, a liberálisoknak ugyanakkor meggyőződésük, hogy a kapcsolatokban a párok közti szeretet a meghatározó, és nem a kapcsolat formája. Ezért ’mindig is elutasítottuk azokat a kísérleteket, amelyek az életformák szabadságát valamiféle morálisnak vélt rangsor felállításával kívánták korlátozni’.”

A Magyar Nemzetben (7.o.) Kristóf Attila Én nem tudom… (mi formálja erkölcseinket…) címmel idézi Vizi E. Szilvesztert, az MTA elnökét, aki az Éghajlat Kiadó Hit, erkölcs, tudomány című kötetében – amelyben Erdő Péter bíboros prímás, Schweitzer József nyugalmazott főrabbi és Vizi E. Szilveszter beszélgetnek – azt mondta: „A két klerikusnak majd szeretném feltenni a kérdést, hogy (nem kellene-e) sokkal többet vállalni az egyháznak a társadalmi problémák kezeléséből?” A cikkíró rámutat: Erdő Péter válaszában emlékeztetett arra, hogy a magyar és szlovák püspöki kar kiengesztelő szertartást végzett Esztergomban, ahol mindkét részről elhangzott a megbocsátunk és bocsánatot kérünk üzenet, de ezt a két ország sajtója lényegében elhallgatta, Schweitzer József pedig hangsúlyozta, hogy bár természetesen elmondják szép gondolataikat erkölcsről, etikáról, attól tart, hogy a hatásuk nagyon kevés. Kristóf Attila ennek okát a sajtóban és médiában, s a politikai élet egyes szereplőiben – például az SZDSZ-ben – hangsúlyozottan jelenlévő egyház- és vallásellenességben látja: „Figyeljünk az új (és régi) médianemzedék mérhetetlen cinizmusára, vallásellenes hangsúlyaira, a hit korlátlan és hülye gyűlöletére. Gondoljunk a visszaadott egyházi iskolák és más létesítmények körüli hercehurcára, a sajtó szünet nélkül megnyilvánuló ellenszenvére. Emlékezzünk rémes miniszterelnökünk ’vallomására’, hogy ő bérmálkozni is szokott. És Jézusra, aki azt mondta, hogy az én országom nem e világból való. Idézzük fel a hitvallás egyik sorát: ’… és országának nem lesz vége’…” Kristóf Attila nem tudja, hogy „mindezeket figyelembe véve, van-e okunk kérdőre vonni az egyházakat erkölcseik miatt, s van-e okunk aggodalomra…”

Ugyancsak a Magyar Nemzet (14.o.) Isten üzenetét a fák közvetítik címmel számol be a 75 éves Jókai Anna Kossuth-díjas írónő tiszteletére a Petőfi Irodalmi Múzeumban megtartott születésnapi ünnepségről. Barátai, tisztelői, pályatársai mellett Jókai Annát levélben köszöntötte Erdő Péter bíboros prímás, Gáncs Péter evangélikus püspök. Személyesen is megjelent az ünnepségen Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Magyar Katolikus Rádió elnök-vezérigazgatója. Vizi E. Szilvewszter, az MTA elnöke az alkotóerő és az Isten-lélektől megérintette elhivatottság apostolaihoz, Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke a Mindenható üzenetét közvetítő hegyekhez és fákhoz, Balog Zoltán református lelkész a Teremtő, a Megváltó, a megszentelő Isten leghitelesebb küldöttének nevezte Jókai Annát. Az írónő megköszönte az olvasók és a barátok szeretetét, amely megsokszorozza erőit abban az egyre szörnyűbb világban, ahol mindennél nagyobb szüksége van az embernek az Istentől kapott határtalan türelemre és kegyelemre.

A Magyar Hírlapban (A titokzatos henger 24-25.o.) Réti Béláné Zakar Mária, Mindszenty József hercegprímás titkárának, Zakar Andrásnak az unokahúga nyilatkozik. Ismeretes, hogy az ÁVH emberei fizikai, pszichikai kényszerrel, gyógyszer hatásával bírták rá Zakar Andrást, hogy a Mindszenty-perben a vád egyik legfőbb tanúja legyen. A Németországban élő hölgy elmondta: „A budapesti amerikai nagykövetségről való szabadulása után Bécsben, a Pázmáneumban többször meglátogattam a prímás urat. Õ mesélte el a részleteket. Szerinte a kirakatper előtt akaratbénító gyógyszereket, kábítószert keverhettek mindannyiuk ételébe. Ezt tették Zakar Andrással is. Amikor bácsikámat az ávósok visszavitték Esztergomba, akkor vihogva szállt ki az autóból. Az irodaigazgatót, Mátrai Gyulát így üdvözölte: ’Szervusz, Gyulám! Itt vannak a barátaim, nézd!’ – és hátramutatott az őt kísérő ávósokra. Majd azzal folytatta: ’Nagyon jó sorom van, mindennap kapok husikát’ – aztán végigfutott a folyosót. Bácsikám soha nem beszélt, nem cselekedett így. Mindszenty hercegprímás előtt zajlott mindez, akit megdöbbentett szeretett titkára viselkedése. A bíboros ekkor írta meg azt a híres levelét, amelynek legfontosabb mondata ez volt: ’Amit vallok, azt nem szabad akaratomból teszem’. Tudta, hogy fizikailag nem tudják megtörni, de kémiai, gyógyszerészeti anyagokkal, injekciókkal igen.

Az ávósok olyan kínzásokat találtak ki az Andrássy út 60.-ba szállított foglyaiknak, hogy például sós heringet adtak nekik enni, de vizet nem adtak hozzá. Vagy cseppenként engedték a vizet a fejükre. Ezek olyan kínzásfajták, amelyeket az ember nehezen visel el.” Zakar Mária azt is elmondta, hogy később Mindszenty József nemhogy nem vetette ki a szívéből egykori titkárát, „hanem nagyra tartotta, nagyon szerette. Amikor 1971-ben Mindszentyt elengedték az amerikai nagykövetségről, akkor el szeretett volna búcsúzni titkárától. Nem engedték neki. Zágon József, aki Rómából jött a prímásért, előzőleg felkereste Bandi bátyámat, de a Kende utcai lakásán nem találta. Egy levelet hagyott hátra, ezekkel a szavakkal: ’A főnök el akart tőled búcsúzni’. Nálam vannak a bíboros úr kézzel írott levelei, édesapámmal rendszeresen levelezett. Rómából írta Mindszenty József 1971. október 14-ei keltezéssel Zakar Jenőnek, édesapámnak Wiesbadenbe a következőket: ’Kedves András öccsének sorsát érdeklődéssel kísértem, és szerettem volna elbúcsúzni tőle, de nem sikerült. A magyar sors Isten kezében van… Ameddig Isten erőt, életet ad, igyekszem azt az egyház és népünk javára fordítani’… Jellemző Bandi bátyámra, aki nagyon szerény körülmények között élt, hogy nem pénzt, hanem négyezer darab szentképet kért, Munkácsy Krisztus-fejét (az Ecce homo festményből) a hívők számára. Én tolmácsoltam Bécsben, a Pázmáneumban 1973-ban a prímás úrnak a kérést. Erre azt felelte: természetesen a kívánságát el fogom intézni. Majd odament a sublótjához, ahol félméteres Fatimai Szűz Mária-szobor állt. Leemelte, és átadta nekem: ’Ezt pedig fiam, kérlek, vidd haza a Bandinak, s mondd meg, hogy minden gondolatomban velem él’.”

Magyar Kurír