Napi sajtószemle

A Népszabadság (Állami juttatás… 4.o.) idézi Csepregi Andrást, az oktatási és kulturális tárca egyházi kapcsolatok titkárságának vezetőjét, aki tegnap azt mondta: kezd nyugvópontra jutni az egyházi szociális intézmények finanszírozása és a különböző felekezetek ingatlanrendezése. Az egyházi szociális intézmények is az önkormányzati kiegészítések után kapják meg az államtól a juttatásukat, az ez évi költségvetésben szereplőnél mintegy egymilliárd forinttal is több jut erre a célra.

A Magyar Hírlapban (Szent Erzsébettől Márai felé 18.o.) Kolti Helga színésznő nyilatkozik, aki alig mutatta be Veszprémben Árpád-házi Szent Erzsébetről szóló, Az élet kenyere című estjét, máris új műsort, egy Márai-összeállítást tervez. Elmondta: egyrészt azért esett a választása Árpád-házi Szent Erzsébetre, „mert az idén ünnepeljük születésének nyolcszázadik évfordulóját, másrészt pedig azért, mert világszerte népszerű szentünket idehaza alig ismerik. Európa-szerte nagy ünnepségeket rendeznek Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére, nálunk viszont színházi előadás tekintetében Az élet kenyere az egyetlen. Ezenkívül úgy gondolom, hozzám hasonlóan sokaknak van szükségük példázatokra, hogy rájöjjünk arra, milyen csodálatosan gazdag lehetőségek rejtőznek az emberben. Erzsébet Assisi Szent Ferenc követői közé tartozott. Ferenc egy új, elfeledett életvitelt, az önként vállalt nincstelenséget, a szüntelen segítségnyújtást tette élete központjába. Erzsébet királyi származású és személyiségű ember volt, nevéhez elsősorban a humanitárius tevékenység fűződik, menhelyek, kórházak alapítása és a szegények állandó gyámolítása, gyógyítása.”

A Magyar Nemzet (A múlt… 5.o.) beszámol a Deák Ferenc Közéleti Klub „Máig kísértő múlt…” című vitaestjéről, amelyen az ügynökkérdés volt a fő téma. A fórumon Tímár Ágnes nyugalmazott ciszterci apátnő az egyházakat érő pártállami behatolásról szólt. A beszámoló szerint „A jelenlévők levonhatták a konzekvenciát: ha a Rákosi- és a Kádár-rezsim ma is élő funkcionáriusai ugyanilyen nyíltsággal beszélnének a múlt bűneiről, bizonnyal előrébb tartanánk. A volt apátnő szerint az egyházakon belül sem lehet szőnyeg alá söpörni azokat az eseteket, amikor a titkosszolgálati zsarolások hatására papok váltak kényszerből a hatalom eszközévé. Azt viszont már az egész mai társadalom számára fogalmazta meg, hogy a megújulás a tét. Az új korosztályok nem hisznek pusztán a szavaknak, csak a hiteles embereknek, s ez nem csak az egyházak számára lehet figyelmeztető – fogalmazott.” Ungváry Krisztián történész egy kérdésre válaszolva kitért arra is, vajon miért az egyházi vezetők esetleges múltbeli beszervezése kerül inkább a reflektorfénybe. Ungváry leszögezte: az egyház vezetőire jobban felnézünk, mint egyes volt pártállami, majd rendszerváltozás utáni vezető politikusokra, így a morális elvárások nagyobbak velük szemben. Ungváry azt is elmondta, évente az ügynökök húsz százaléka mondott nemet a hatalomnak, ami igen magas arány. Nemcsak mocskos dolgok voltak, hanem szép példái is az emberi tartásnak – mondta a kutató.

Ugyancsak a Magyar Nemzet (5.o.) A reformátusság volt a diktatúra első célpontja címmel számol be egy szintén a múlttal foglalkozó, a Reformátusok a totalitárius rendszerekben a XX. században című konferenciáról, amelyen elhangzott: a felekezetek egymás elleni kijátszását is alkalmazó kommunisták a második világháború után mindenekelőtt a református egyházat akarták „betörni” hazánkban, hogy azután forduljanak a fő ellenség, a legnagyobb lélekszámú katolikusság felé. Bölcskei Gusztáv református püspök, a zsinat lelkészi elnöke abban határozta meg a nyilas és a kommunista korszak közötti részleges hasonlóságot, hogy a bennük színre lépő totalitarizmusok a rendezőelvüket zavaró emberek, közösségek elpusztítására törekedtek.

Magyar Kurír