Napi sajtószemle

Külföldi hírek

Az Élet és Irodalomban (11.o.) Buda Péter Isteni államok címmel reagál arra, hogy a közelmúltban Joachim Meisner kölni bíboros érsek egyrészt a művészet „elkorcsosulásáról” beszélt, másrészt viszont megkérdőjelezte, hogy felépíthető-e egy igazán emberi társadalom Isten nélkül? Buda kifejti: „Hogy felépíthető-e egy igazán emberi társadalom Isten nélkül, nem tudjuk. Erre és ennek ellenkezőjére sem volt eleddig egzakt mérésekkel igazolható példa. Mindenekelőtt ugyanis tudnunk kellene, ki az az Isten, és ki határozza meg, mi van az ő akaratával összhangban és mi ellentétben. Szervesen kapcsolódik mindehhez annak eldöntése, mi tekinthető igazán emberinek. E kérdésre tehát nincsen tárgyilagos válasz: ezt eldönteni legfeljebb lelkiismeretünkben vagyunk képesek, ám éppen ebből kifolyólag e döntésünk elfogadása érdekében semmiféle módon – még épületes hazugságokkal való riogatással sem – nem presszionálhatjuk lelkiismeretükben másként állást foglaló embertársainkat. Azt viszont eldönthetjük – ha netán az érsek is erre utalt volna a sorok között –, vajon az egyház nélkül (az ő politikai legitimációs szerepe nélkül) felépíthető-e egy emberi társadalom. Válaszunk határozott és nyilvánvaló igen. Illusztrációként erre a modern szekuláris demokráciák kínálkoznak, amelyek – meglehet – távol állnak az igazán emberi társadalom ismérveitől, ám mindenesetre jóval humánusabbak, az emberi gondolkodás, tudomány és szociális biztonság előmozdítása tekintetében összehasonlíthatatlanabbul haladóbbak, mint egyházi uralom alá hajtott elődeik.” A cikkíró szerint Meisner bíboros „logikája mentén, mely szerint a szekularizmus törvényszerűen vezet el a diktatúrákhoz, felvethető volna az is, hogy ezek szerint az Istenre hivatkozó politikai törekvések logikus konklúziójának pedig például az iszlamista fundamentalisták által megálmodott, kétségkívül valamiféle ’Istenre’ alapuló politikai rendszerek tekinthetők. Nota bene, talán van is ebben valami, hiszen a tálibok által bevezetett intézkedések egynémelyikét minden bizonnyal lenéző kacajjal intézte volna el egy közepesen képzett középkori egyházi inkvizíciós testület. Az emberi társadalom létrehozására irányuló küzdelem ellentétpárját tehát nem a szekuláris rendszerek, illetve az ’istenes’ rendszerek alkotják, hanem a szekuláris/liberális rendszerek, illetve a magukat így vagy úgy, de isteniként hirdető rendszerek. A történelem bőséges adatbázissal szolgál annak eldöntésére, melyik szolgálja inkább az emberi nem boldogulását. Meisner érsek és hazai védelmezői mindenesetre az utóbbiak mellett teszik le a garast Európa jövőjének vitájában.”

Hazai hírek

A Magyar Nemzet RTV mellékletében (3.o.) Lőcsei Gabriella Az élet így nem is nehéz… címmel méltatja Varga Ágota Szemünk fénye című dokumentumfilmjét, amelynek főhőse egy vak, gyermeket nevelő házaspár. A cikkíró ennek kapcsán emlékeztet rá, hogy Mindszenty József bíboros hercegprímás 1956. november 4. „sötét éjjelén, irtózatos ágyúszó mellett” írta meg végrendeletét, amelyben nemcsak a katolikusoknak és protestánsoknak, de mindenkinek szóló üzenetet fogalmazott meg: „Húzódjatok vissza a véres, zord időkben a családi körbe, az legyen tiszta és evangéliumi… Ilyen családokból épül újra hazánk.” Lőcsei megjegyzi, hogy Mindszenty bíboros üzenetéről „akkor sem sokan szereztek tudomást… A tiszta, áldozatvállaló szeretettel szervezett családi életet csak igen kevesen tekintették menedéknek a legázolt szabadságharc romjain összetákolt, vértelenül zord időkben. Az elsinkófált főpapi üzenet helyett ugyanis szinte kizárólag olyan elméleteket, életpéldákat népszerűsítettek mifelénk – az önmegvalósításhoz, a fogyasztáshoz való jog primátusát szajkózták, az élj a mának elementáris igényével kiegészítve –, amelyeknek a követése eleve lehetetlenné tette a családi életet. A tisztátalant, a szeretet nélkülit is, nemcsak az örömteli türelemre s önzetlenségre berendezkedő evangéliumit. A családok iránti tiszteletet, közmegbecsülést a különböző rendszerváltoztató áramlatoknak sem sikerült visszaállítani, meggyökereztetni.” Varga Ágota dokumentumfilmje viszont kísérlet arra, hogy rávegyen bennünket, „önző, fásult, cinikus XXI. századi halandókat: figyeljünk az átlagosnál is nehezebb körülmények közt élőkre.”

Magyar Kurír