Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Népszabadság (9.o.) Püspökök a Fülöp-szigeteki elnök ellen címmel számol be arról, hogy nyolcan életüket vesztették, legalább százan megsebesültek a Fülöp-szigetek fővárosában, Manilában, amikor robbanás történt egy háromemeletes bevásárlóközpontban. A lap emlékeztet rá: az utóbbi időben egyre súlyosabb vádakkal illetik Gloria Macapagal Arroyo elnök asszonyt és kormányát. A papból kormányzóvá lett, az elnököt támogató Eddie Panlilio például azt állítja, kb. kétmillió forintnak megfelelő készpénzt adtak a kezébe az elnöki palotában. A helyi lapok szerint az elnöknek még négyszáz támogatója részesült hasonló ajándékban a múlt héten. Panlilio bejelentése után három római katolikus püspök lemondásra szólította fel az elnököt, mivel elveszítette erkölcsi megbecsültségét. A beszámolóból kiderül: egyházi vezetők nagyobb csoportja országszerte találkozókat szervez október 27-ére, ahol azt követelik majd, hogy az államfő adja át hatalmát alelnökének, Noli de Castrónak. Macapagal Arroyo szóvivője útján tagadta a korrupciós vádakat, és közölte, hogy kitölti hivatali idejét.

Hazai hírek

A Magyar Nemzetben (34-35.o.) Lőcsei Gabriella Ej, haj, kikelet… című cikkének témája a katolikus papok szerepvállalása az 1956-os forradalomban. A szerző megállapítja: „A ’húzd meg, ereszd meg’ módszerét alkalmazták Rákosiék 1956-ban egyházpolitikájukban is. Februárban hetven pap és tizenkét apáca ellen ítélkeztek, márciusban ’hibái’ kijavítását ígérte a munkastílusát tekintve az Államvédelmi Hatósághoz módfelett hasonlatos Állami Egyházügyi Hivatal. Az országos nyugtalanság miatt ez idő tájt a pártállami kormány igen-igen rászorult volna a történelmi egyházak támogatására, de a ’jobboldali engedékenységnek’ még a látszatát is kerülni akarta.” A cikkíró emlékeztet rá: a pontosnak ma sem tekinthető statisztikák szerint 1956 novembere és 1957 decembere között a magyarországi katolikus egyház százhetvenhat felszentelt tagját hurcolták meg, és legalább ennyi egyházi személy menekült külföldre. Akit félelmetes találékonyságuk ellenére sem tudtak perbe fogni, az éj leple alatt ölték meg. A harminckét késszúrással meggyilkolt Brenner Jánosnak, a rábakethelyi káplánnak soha nem találták meg a gyilkosait. A gyanúsítottakat bizonyítékok hiányában felmentették, és csak évekkel később kezdték el suttogni a környékbeliek, hogy a megfélemlítés céljából elkövetett politikai gyilkosságot feltehetően a falu párttitkára hajtotta végre. Lőcsei arra is rámutat: a forradalom bukása után, a megtorlás hónapjaiban, a katolikus egyháznak azért kellett még a többi vallási felekezetnél is súlyosabb büntetéseket elszenvednie, „mert Kádárék nem tudták kellő gyorsasággal visszaállítani a katolikus békepapok 1956-ban ’összekuszált’ szervezetét. Ami a régi békepapok átmentése érdekében 1957 májusában létrejött, az Opus Pacis – Mű Béke a Béke Műve helyett, a bátrak így csúfolták –, gyanakvást keltett a katolikusokban. És hiába utazott ki a vezetőség tapasztalatgyűjtés céljából a Szovjetunióba, bizalmatlanságot gerjesztett a katolikus egyház iránt az államhatalom köreiben is. Mindszenty József végakarata – amelyet akkor fogalmazott meg, amikor még azt is számításba kellett vennie, hogy az amerikai követségről elrabolják, életétől megfosztják, cselekvőképességét megbénítják –, hogy ’magyar a magyart részvéttel szeresse, és ne ártson egymásnak’, ilyen körülmények között persze nem teljesülhetett. Az Opus Pacis vezetőségi tagjai még a rendszerváltozás után is a helyükön maradtak, és nem szívesen nyilatkoztak 1956-ról, a forradalom áldozatairól és árulóiról sem.”

Magyar Kurír