Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Népszabadság (9.o.) Lázadás a latin nyelv és a pápa ellen című írása szerint olasz püspökök és liturgiaprofesszorok is nemet mondanak a régi rítusú, latin nyelvű misére, amely XVI. Benedek rendelkezése szerint külön engedély nélkül celebrálható. „Vatikáni becslések szerint a tridenti liberalizáció legfeljebb a kétszeresére emelheti az eddig 30 olasz templomban celebrált régi típusú szentmisék számát, de van, ahol továbbra sem lesz ilyen. A casertai püspök nemet mondott arra, hogy bazilikájában a tridenti mise szólaljon meg, és letiltotta a már kitűzött szertartásokat. A milánói dómban is tiltott: az általuk tömjénszagúnak nevezett latin misét a milánói érsek, Dionigi Tettamanzi és elődje, Carlo Maria Martini is visszalépésnek tartja a második vatikáni zsinattal szemben” – írja a Népszabadság. A bírálatokra Tarcisio Bertone szentszéki államtitkár válaszolt, hangsúlyozva: a pápa nem a múltba akar visszatérni, és nem kötelez senkit semmire, szabadságot akart adni a hívőknek. A régi rítuson egyedül nagypénteken változtatnak, amikor is elmarad a zsidók megtérését kérő ima.

Hazai és határon túli hírek

A Hetek (12-13. o.) Megoldás a Messiás kezében címmel emlékeztet rá, hogy Theodor Herzl, a politikai cionizmus atyja Budapesten látta meg a napvilágot. Ám nemcsak a cionizmusnak, hanem a zsidó anticionizmusnak is vannak magyarországi gyökerei: az Izrael államát mindmáig radikálisan elutasító szatmári hászidok mozgalma is a történelmi Magyarország területén bontott szárnyat. 2006-ban néhányuk részt vett az Ahmedinezsád iráni elnök által rendezett Izrael-ellenes konferencián is. A mintegy 20 ezer családot számláló közösség a holokauszt óta főként New-Yorkban, Antwerpenben és Jeruzsálemben él. Magyarországon csak két-három szatmári hászid él, egyikük, Fényes Balázs tanár és kósersági felügyelő, aki interjút adott a lapnak. Elmondta: „nemcsak az alapító szatmári rebbe Joel Teitelbaum értelmezte a holokausztot a cionizmus miatti büntetésként, hanem mások is, például a korábbi lubevicsi rebbe is, aki már a háború előtt jelezte ezt. Az Édenkert óta tudjuk, hogy egy tilalom megszegése büntetést vont maga után. Az Örökkévaló sokszor megígéri a Tórában, hogy ha a zsidók megtartják parancsolatait, minden jó lesz, de ha nem, akkor rossz dolgok fognak történni. A Tóra az a koordinátarendszer, amiben gondolkozni kell, s ebben, ha valami rossz történik, az büntetésképpen jön valamilyen parancs megtagadásáért… A második világháború során történt pusztulás méreteiben csak a Szentély pusztulásához mérhető, és valóban nehéz elszakadni attól a gondolattól, hogy lehet ilyen oksági összefüggés a cionizmussal. Az Énekek éneke második része 7. részének talmudi értelmezése szerint ugyanis az Örökkévaló a szétszóratás kezdetekor megeskette a zsidókat, hogy együtt, tömegesen nem mennek vissza a Szentföldre, azaz nem lázadnak fel a száműzetés ténye ellen. Másrészt nem lázadnak fel a népek ellen, amelyek között élni fognak. Harmadszor pedig megeskette a népeket is, hogy nem gyötrik a szétszóratásban élő zsidókat. Jeremiás próféta szerint is a száműzetést békével kell viselni. A mi értelmezésünk szerint, ha nem tartjuk be ezeket a játékszabályokat, abból büntetés lesz. Ha a gyerek valami rossz fát tesz a tűzre, és ezért sarokba állítom, akkor nem a gyerek fogja megmondani, hogy mikor jön ki a sarokból, hanem a büntetést kiszabó szülő. Sőt, ha a gyerek fellázad, és maga kijön, akkor duplázódhat a büntetés. A mi véleményünk szerint akkor lesz vége a száműzetésnek, amikor majd Isten elküldi a Messiást, hogy hazavezesse a zsidókat a szétszóratásból. Ennek idejét odafent döntik el.” Fényes Balázs azt is leszögezte: „Isten őrizzen a háborútól! Nyilvánvaló, hogy semmi olyat nem akar, és nem is akarhat Szatmár, ami akár csak egyetlen zsidó életre is veszélyes lenne. Egyetlen szekularizált zsidónak a halálát sem kívánjuk, hanem azt, hogy térjen meg. Ahogyan Jom Kippurkor, az év legszentebb napján, a félelmetes napon, az imánkban is mondjuk, Isten a bűnösnek nem a halálát kívánja, hanem a megtérését. Nem arra játszik, nem arra vár, hogy megbüntethesse a bűnöst, hanem, hogy az megtérjen. Csak remélni lehet, hogy az Örökkévaló ezt a problémát békés úton és nem egy újabb borzasztó tragédia árán fogja megoldani. Az sem megoldás, hogy mindenki költözzön vissza a diaszpórába, mert ez gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Vagyis erre a mostani helyzetre már nincs pozitív programunk. Ennek a helyzetnek a megoldása már kizárólag az Örökkévaló kezében van. Amit tehetünk, az csak a megtérés. Csakhogy ez sem éppen egyszerű. S hogy aztán hogyan lenne tovább? Majd az Örökkévaló gondoskodik róla, csak a Messiás eljövetele oldhatja meg ezt a nehéz helyzetet. A világi államot éppen azért ellenezzük mert félünk attól, hogy az rossz következményekkel, újabb büntetéssel járhat a zsidók sorsára nézve. És bár hiszünk abban, hogy az embert érheti rossz, amikor engedetlen az Örökkévaló iránt, de ez a Biblia szerint egyáltalán nem igazolja azokat, például az antiszemitákat, újnácikat, vagy a terroristákat, akik azt hiszik, hogy az ő feladatuk végrehajtani az isteni büntetést.”

Ugyancsak a Hetek (6-7.o.) Küzdelem a hívekért című, több témát érintő összeállítása foglalkozik a Városmissziós héttel is. Német László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára elmondta: „Különbség van az utcán most zajló rendezvényeink és azok végső célja között, amely nem más, minthogy visszavezessük az embereket mindahhoz, ami évszázadok óta jellemzi az egyházat. Az eucharisztia és a szentségek továbbra is szorosan hozzátartoznak az általunk képviselt kereszténység legfontosabb mondanivalójához.” A verbita szerzetes szerint utcai és egyéb programjuk 50 százalékban magát a katolikus egyházat mobilizálja, hiszen jól felfogott érdekük, hogy a hívek aktivizálásán keresztül a teljes szervezeti struktúrájukat átmozgassák, „leverjék a port berendezkedésükről.” Német László elismerte, hogy nincs könnyű dolguk, amikor a szocializmus és a szekularizáció miatt templomjaikba szorult híveket az utcára terelik, és szerencsétlen egybeesésnek tartja, hogy a balatonőszödi beszéd évfordulóján éppen a megmozdulások éppen a városmisszió rendezvénysorozatának idejére esnek. Nyilatkozik a lapnak Tamás Pál szociológus is, aki elmondta: „Sokáig és sokan gondolták úgy, hogy a magyar társadalom azért lett szekularizált, mert a kommunisták elnyomták az egyházat, amely őrként állt az emberek lelki élete fölött. Kiderült azonban, hogy egy világtendenciával állunk szemben, és a kommunisták számlájára ennek csak egy része írható.” Az MTA Szociológiai Intézetének igazgatója kifejtette: a modernizálódott Magyarországon a kilencvenes évek elején sajnos csupán helyzetbe hozott posztfeudális egyházakat látott, melyeknél pár éve történt meg csak a rendszerváltozás. Tamás úgy véli: ha a Városmisszió korábban kezdődött volna Magyarországon, akkor ma máshol állna a katolikus egyház értékteremtő és közvetítő képességének elismerése hazánkban.

A Népszabadságban (5.o.) Czene Gábor Lépten-nyomon katolikusok címmel, ironikus hangvételben készített riportot a Városmisszióról. Cikkét így kezdi: „A tömeges megtérés egyelőre elhalasztva, a katolikus Városmisszió Moszkva téri sátrainál alig néhányan lézengenek. A járókelők pillantásra is alig méltatják a vallási buzgalmat, de akinek van füle, hallja, hogy a színpadon biblikus felolvasást tartanak. Az adakozásról szóló tanításhoz érünk: alamizsnát hivalkodás nélkül, a mennyei Atya kedvében járva kell adni, és nem úgy, ahogyan a ’képmutatók teszik a zsinagógában’. Ne tessék megbotránkozni, az idézet Máté evangéliumából, a Hegyi beszédből való.” A cikkíró többek között idéz egy meg nem nevezett fiatalembert, aki a katolikus egyház „marha nagy tévedésének” minősíti az utcai zenés térítést. Írását pedig azzal fejezi be, hogy a rendhagyó események számát gyarapította az egyik üzletközpontban tartott beszélgetés is, amelynek vendége Erdő Péter bíboros prímás volt. A beszélgetés címe ez volt: „Mit keres az egyház a plázában? A bíboros kézenfekvő választ adott: ’Nem várhatjuk a templomokban, hogy betérjenek az emberek. Nekünk oda kell mennünk, ahol az emberek vannak’.”

Magyar Kurír