Napi sajtószemle

A Népszabadság (Az ünnepre kész lesz… 6.o.) írása szerint legkésőbb augusztus 20-ára befejezik a budavári Szentháromság-emlékmű felújítását. A rekonstrukció csaknem két évig tartott, pedig eredetileg úgy tervezték, hogy kilenc hónap alatt végeznek vele. A munka nagyjából százmillió forintba került. Szilágyi András, a Budapest Galéria köztériszobor-osztályának vezetője a lapnak elmondta: a Műegyetem által tervezett és a Reko-Konzult nevű társaság által elvégzett felújítás azért csúszott több mint egy évet, mert az alapeszme az volt, hogy a régi köveket – már amennyi megmaradt – mindenképpen meg kell őrizni. Menet közben azonban kiderült, hogy az eredeti kőanyag menthetetlen, így a régi darabokat is újra kellett faragtatni. Ez, és a plusz-faragáshoz szükséges pénz megszerzése időbe telik. A felújításra egyébként eredetileg nyolcvanmillió forintot szántak, a többletmunkával azonban végül valamivel több mint százmilliót költöttek rá. Az összeg oroszlánrészét a Városháza fizette, a Nemzeti Kulturális Alap 12 millióval támogatta a munkát. Szilágyi reméli, hogy a szoborhoz húsz-huszonöt évig nem kell hozzányúlni. Az eredetinél sokkal időtállóbb süttői mészkőből faragták újra, a könnyen korrodálódó, ezért a kő állapotát rontó fémrészeket – a glóriákat és a szentek más attribútumait – krómacélból készítették el. A műemlék belsejében szellőzőcsőrendszer fut, sőt a Szentháromság még egy rejtett ólomszigetelést is kapott.

A Magyar Nemzetben (A szeretet üzenete egyvonalban 15.o.) Simon András grafikusművész nyilatkozik abból az alkalomból, hogy – amint arról már hírt adtunk – ma délután ötkor Mit üzen…? címmel nyílik kiállítása bibliai témájú grafikáiból a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeumban. Simon András elmondta: „A teremtett lény azért jött a világra, hogy szeretetet tanuljon és tanítson: nekem ez az ars poeticám. Mindenki szerethető. Ha így gondolkodunk, abban az emberben, akit mások nem szeretnek és megvetnek, felfedezhetjük a véresre karcolt istenarcot, azt a nyomort, azt a züllöttséget, elesettséget és gyermekséget, amelyre rárakódott a sok mocsok és jellemtelenség, amely elfedi az ő szerencsétlen, szeretetre vágyó lényét. Nem vagyok szent ember, de törekszem arra, hogy az előítéleteket lebontva meglássam ezt az arcot az emberekben.” Simon szerint „Művésznek lenni egy gyönyörű társasjáték, hiszen emberekre hathatok, akik szintén hatnak rám. Egy képzőművésznek legalább akkora empátiával kell rendelkeznie, mint egy színésznek, ugyanis ha nem tudnám beleélni magam az elesett, lelkiismeret-furdalással küszködő, vagy éppenséggel az Istent túláradó örömmel dicsőítő embernek a lelkiállapotába, akkor nem tudnék hitelesen olyan vonalakat húzni, amelyek megszólítják az embereket.” A grafikusművész kegyelmi ajándéknak fogja fel az általa teremtett egyvonalas stílust, amellyel a lélek mélységeit ábrázolja. „Más emberek lelkének mélységét pedig csak a sajátom által tudom kifejezni. Valamikor megfogalmazódott bennem a vágy, hogy a Szentírás légkörét illusztráljam. Ezek a rajzok lekerekített formáikkal az ember szeretetét és hihetetlen szeretetvágyát ábrázolják, a Szentírás légköre pedig éppen ez. A képeim azért kedvesek sokak számára, mert a lélek mélyét megérintve a szeretet légkörét keltik fel.”

Magyar Kurír