Napi sajtószemle II.

Külföldi hírek

A Népszabadság (9.o.) A pápánál járt a dalai láma címmel számol be arról, hogy a Szentszék közleménye szerint nem hivatalos találkozó volt tegnap XVI. Benedek és a dalai láma megbeszélése. A lap szerint „a találkozó visszafogott kezelését a Vatikán és Kína közötti nehéz kapcsolatok indokolják. Peking nemcsak Tibet önállóságát tagadja, hanem a pápai tekintélyt elismerő földalatti katolikus egyház nyolcmillió hívőjének legalitását is. Peking az idén többszörös püspökavatással válaszolt arra, hogy a Vatikán nem szüntette meg diplomáciai kapcsolatait Tajvannal.” Az orgánum idézi a lámát kísérő olasz delegáció egyik tagját: „Természetesen szó esett a Kínával való viszonyról, a püspökszentelések kérdéséről, és az iszlámmal való kapcsolatokról. Ezen a láma munkatársai és a vallásközi párbeszéd pápai tanácsa tagjai is részt vettek.” A Népszabadság a beszámoló alatt közli azt is, hogy Ammánban egy muzulmán magazin szerkesztője bejelentette: harmincnyolc különböző nemzetiségű iszlám vallástudós nyílt levélben fogadta el XVI. Benedek pápa bocsánatkérését azokért a mondataiért, amelyekben sértő idézetek szerepeltek szeptemberi, regensburgi beszédében. A levelet vasárnap átadják a Vatikán Ammán követének, hogy párbeszédet kezdhessenek a pápával az iszlámmal szembeni előítéletek eloszlatására.

A Magyar Nemzetben (26-27.o.) Fáy Zoltán Milingo kalandjai címmel Emmanuel Milingo volt zambiai érsek életét mutatja be, kiemelve: „Akik most eszközül használják a labilis idegzetű 76 esztendős papot, jól tudják, hogy erre a témára, a cölibátus eltörlésének felvetésére lényegesen nyitottabb lesz a nyugati világ, mint az Egyesítő Egyház személytelen tömegesküvőire.” A cikkíró szerint a Vatikán is figyel az idős püspök „botladozására”, ez kitűnik abból a közelmúltban megjelent interjúból, amelyet Tarcisio Bertonével készített a Trenta Giorni olasz katolikus lap. A vatikáni államtitkár, akinek Milingo első botlása után tevékeny szerepe volt a helyzet rendezésében, így fogalmazott: „Imádkozom érte, hogy végleg visszatérjen, és elfoglalja helyét a katolikus egyházban.” Fáy Zoltán szerint azonban a helyzet most sem egyszerű. „Milingo ugyanis a papi nőtlenség elleni harc hevében nemcsak sajtótájékoztatókat tartott, hanem egyenesen ’püspökké is szentelt’ négy házas embert Amerikában, s bár ezek az akciók az egyházjog értelmében automatikusan érvénytelenek, a szertartáson résztvevők kívül kerültek a katolikus közösségen. Nem lesz könnyű tehát utat találni az újabb, ezúttal lényegesen jobban kitervelt és megvalósított agymosás áldozatává vált Milingóhoz.”

Hazai hírek

A Népszabadság Hétvége mellékletében (2-3.o.) Debreczeni József Hazugságok köztársasága (2-3. o.) címmel fogalmazza meg véleményét a belpolitikai helyzetről, s azt állítja, hogy a keresztény egyházak „közéleti szerepvállalása lassan egy évtizede összefonódik az Orbán-vezette jobboldal pártpolitikai törekvéseivel. Minél radikálisabbak az utóbbiak, annál kínosabbak az előbbiek. Nemcsak arra gondolok, hogy utcai tüntetés szónokaként megyéspüspök követeli a kormányfő lemondását, az utóbbi iránt kevés keresztényi szeretetet mutató fulmináns tüntetők körében; vagy hogy a jobboldali egyik „radikális szentje”, Böjte atya levezeti: a kormányfői hazugság igazolja a romboló, rendőrverő indulatokat. Hanem az olyan nyilatkozatokra is, amelyeket a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tett közzé… A püspökök kijelentik: „Hazugságra egészséges társadalom nem épülhet.” Ahogy Buda Péter is rámutatott: korábban kevésbé voltak érzékenyek a politikai hazugság iránt. Nem tiltakoztak például a fideszes kormányfő megfigyelési botrány során lelepleződött hazugsága ellen, a szerverbetörés idején, vagy a Magyar Vizsla kapcsán. A püspökök elítélik a törvényellenes randalírozást, bárhonnan eredjen is. Az utóbbi, pártatlanságot mímelő, valójában pártos és farizeus megjegyzés azt a hamis képet festi, hogy nemcsak a radikális jobb-, de a baloldal is törvénytelenül randalírozott az utcán. Külön is kínos, hogy a Gyurcsány-beszéd esetében az az egyház azonosult kritikátlanul a jobboldal manipulatív (a szöveg eredeti jelentését meghamisító) értelmezésével, amely évezredes tapasztalatokat halmozott fel a hermeneutika terén.”

A Népszabadság Erdő Péter bíborossal készített beszélgetése Napi sajtószemle I. címmel olvasható.

A Magyar Nemzetben (39.o.) Balavány György Elhagyott paradicsom címmel folytatja elmélkedéseit a Miatyánkról. A cikkíró emlékeztet rá, hogy a negyvenéves pusztai vándorlás idején naponta hullt az égi manna, s ha valaki tartalékolni szeretett volna másnapra, az élelem megférgesedett és megbüdösödött, Izraelnek mindennap föl kellett néznie az égre. A szerző ezzel szemben megállapítja: „A fogyasztói társadalom istentelen, tehát többet termel, mint amennyit el tud fogyasztani. Semmitől nem retteg jobban, mint az üres éléskamrától. A nagy kiszerelés a divat: karton-, zsák- és rekeszszámra visszük haza az árut… Raktárvárosokat töltünk meg mindenféle vacakkal, zenélő klozettpapírtól szagos radírgumiig; több európai metropolisban a templomokat is raktárrá alakították, hogy legyen valami hasznuk.” A szerző emlékeztet rá: „Az Isten otthagyta a paradicsomot, utánament az éhező embernek, és önmagát adta neki táplálékul. Jézus a manna, az égi gyümölcs, az illatos kalács. Ádám és Éva áll a kereszt fájánál. Állnak az oltárnál, és szégyenkezve, reszkető kézzel nyúlnak a kenyérért és borért. Érzik a régi, elfelejtett ízt, a boldogság ízét… Csak ott lesz béke, ahol a lélek uralja a testet, nem fordítva. Ahol viszont ez megvalósul, ott megjelenik a lélek gyümölcse, a mértékletesség. Az ilyen ember is őszintén szereti a fizikai örömöket, de úgy él velük, hogy ne uralkodjanak rajta. S akkor nem válik a méz keserűvé, az ölelés fullasztóvá, a bor megszégyenítővé. Akkor félre is lehet tenni mindezt, mint tette a Mester, aki negyven napig volt a pusztában étlen és szomjan. Jézus tanítványai tudnak böjtölni, de ez nem a test öncélú sanyargatása, hanem a lélek örömünnepe… A tanítványok szabadok. Hisznek az igazságban, amely eddig vádolta, most szabaddá teszi őket. Pál így szól: akik Krisztuséi, a testet (szarksz) megfeszítették kívánságaival együtt. Jézus tanítványa ezért mondhatja az Atyának: ’a mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma’. Nem csak magamnak kérek, hiszen meghalt bennem az önző fenevad. Mindannyiunknak, az éhező ismeretlennek is kérek. De nem többet, csak a mait. Holnap is fogok kérni, hálával és bizalommal.”

Magyar Kurír