Napi sajtószemle IV.

A Népszabadságban (11.o.) Dési András A pásztor és népe címmel leszögezi: Ferenc pápa állandóan úton van. „Úton az emberekhez. A szegényekhez és a rászorulókhoz. Valószínűleg ezek az emberi, ezek a nagyon természetes megnyilvánulások teszik oly népszerűvé Ferenc pápát. II. János Pálnak is sok rajongója volt, de Karol Wojtyla is ragaszkodott bizonyos szabályokhoz. Igaz, az egy másik korszak volt, a lengyel pápa azonban visszafogott személyiségéből eredően sem úgy fordult a hívőkhöz, ahogy az argentin. Eddig a hívőket senki sem kérdezte meg, hogy mit gondolnak a cölibátusról, a válásról, a melegházasságról, a fogamzásgátlásról, a terhesség megszakításáról. S nem feltétlenül azért teszi, hogy egyik napról a másikra – sokak által istentelennek kikiáltott – reformokat vezessen be. Kíváncsi arra, mit gondolnak a hívők az egyházat is egyre jobban feszítő kérdésekről. S ő szeret meghallgatni másokat, minél többeket.” A cikk szerzője úgy véli, hogy Ferenc pápa számára még jól jöhet a népszerűsége és a támogatottsága, „hiszen olyan ügyeknek is nekiment, amelyeket eddig senki sem bolygatott. A feltárással súlyos érdekeket sért, sorsokat törhet ketté, ellenlábasokból nem lesz hiány. A vatikáni bank ügyeit, a katolikus egyházat súlyosan megrázó pedofil- és gyermekmolesztálási botrányokat azonban nem lehet többé a szőnyeg alá söpörni. S attól még nem marxista, hogy azt mondja: a pénznek szolgálnia, nem uralkodnia kell. Azzal pedig, hogy a kapitalizmust bírálja, mert az szerinte egyre több életet tesz tönkre, nem a piacgazdaságot utasítja el.” Dési felidézi, hogy Jorge Mario Bergoglio már a tavaszi konklávé előtt azt hangoztatta, hogy a hívők „pásztorokat akarnak. Jó pásztorokat, akik nem különböznek a nyájuktól. És szolgálnak.”

A Magyar Nemzetben (7.o.) Kristóf Attila Én nem tudom (mi boldogít…) címmel azt állítja, hogy a képzőművészet legragyogóbb korszaka Európában az isteni-emberi kapcsolat és a kereszténység nem e világi elemeinek ábrázolásából jött létre, mintegy utánozva a teremtést és adózva neki. A cikkíró szerint Hertai Mária festőnő „egész életét, egész lényét, művészetét – szinte szerzetesi alázattal – ennek az egyetlen lényegnek szentelte, kifejezve a Teremtő és a teremtés iránti alázatát. A Szent Ferenc-i szemléletet követve, szakadatlanul Istent keresve, a képzőművészet nyelvén szólva talált rá a természetben, s az ember számára láthatatlan világ, a ’hatalmas égi szellemek’ és az Úr ’rajzolatában’, angyalok és szentek ábrázolásában, mintegy magányosan, a földi dolgokkal mit sem törődve, arra, amiről szó van, a transzcendens szeretetre és boldogságra.” A cikkíró emlékeztet rá, hogy Hertai Mária művei templomokat díszítenek, más „munkáltatója” nincs, csak az egyház. Egyik kiállítását Erdő Péter bíboros, prímás nyitotta meg. A művésznő jelenleg beteg, még a nyáron került kórházba, kiszáradással.

A Magyar Hírlapban (1.,12.o.) Temesi Ferenc Xavéri Szent Ferenc címmel felidézi, hogy 57 éves korában kétéves életgyónást tett a ferenceseknél, és visszatért a katolikus egyházba. A missziós szent életútját körvonalazva kiemeli: „Elhagyatottsága ellenére halálhíre hamarosan bejárta az egész akkori művelt világot. Xavéri Szent Ferencnek is köszönhetően a missziós élet az Isten iránti teljes elköteleződés egyik paradigmája lett. Az is világossá vált, hogy az eredményes missziós munkához széles körű intellektuális felkészülés kell. Xavéri Szent Ferenc példája ezreket vonzott a missziókba. Ezzel kezdetét vette Amerika, Ázsia és Afrika hittérítésének első nagyobb hulláma.” Temesi idézi Xavéri Szent Ferenc imáját: „Imádlak Atyaisten, aki engem teremtettél./ Imádlak Fiúisten, aki megváltottál./ Imádlak Szentlélek Isten, aki engem megszenteltél és megszentelsz./ Úgy legyen, ahogy te akarod./ Teljesen Gondviselésedre hagyatkozom./ Tégy velem, amit akarsz.” A cikkíró hozzáteszi: „Ha nem lesz keresztény Európa, nem lesz Európa.”

Magyar Kurír