Napi sajtószemle- Kálmán Peregrin ünnepi interjúja a Magyar Hírlapban

A kereszténység megélése a nemzeti identitás legalapvetőbb feltétele
A Mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhely igazgatója a lapnak elmondta: „Szent István ünnepe nekünk, keresztény magyaroknak a hálaadás napja. Köszönetet mondunk azért, hogy Isten meghívta első királyunkat a hit útjára, miként egykor Ábrahámot. Más népeknél talán a nemzeti nyelv, a földrajzi egység vagy a törvénykezés hozta létre, minálunk a keresztény hit teremtette meg a sok különböző törzs egységét a nemzetté válásban. Szent István megtapasztalta, Isten és az európai keresztény közösségek a pápai elismeréssel befogadták őt és nemzetét, amely maga is befogadó lett. Így a kereszténység Szent István király hite és tevékenysége nyomán nemzetünk identitásának legalapvetőbb eleme lett, az a kapu, amely megnyitotta népünket a többi néppel való békés együttélés képességére. Ezért ma is mondhatjuk: a kereszténység megélése és védelme, kulturális örökségének ápolása, felkarolása a nemzeti identitás megerősödésének legalapvetőbb feltétele. Emellett hálaadással ismerjük fel és mondhatjuk ki, hogy Szent Istvánnak a keresztségi meghívásra mondott igenje népünket az üdvösség történetéhez kapcsolta, úgy, ahogy Ábrahám egyszemélyes igenjén keresztül a zsidó nép egésze belépett a szövetség történetébe. Mi tehát e napon különösképpen is Isten üdvözítő művének nagy egészében szemléljük magyar népünk történetét.” Kálmán Peregrin elmondta azt is, hogy a pogány Koppány híveinek szívük joga őt látni győztesként az Istvánnal folytatott viadalában, „ugyanakkor ezt társadalmi kérdésként kezelni olyan, mintha valakik ötvenévesen azon morfondíroznának, mi lett volna, ha nem azok lennének a szüleik, akik. A válasz egyszerű: nem lennének azok, akik, s ha ez a gondolkodás határozza meg mindennapjaikat, és ezzel foglalják el magukat, saját létük alapjait kezdik ki. Ezer év távlatából sem egyénileg, sem pedig közösségileg nem lennénk azok, akik vagyunk, ha megpróbálnánk kiradírozni történelmünkből nemzeti identitásunknak azt az adottságát, amit kereszténységnek hívunk. A legveszélyesebb pedig az, amikor ez a morfondírozás vallási köntöst ölt. Megjegyzem, sokatmondó tény, hogy az újpogányság vallási kifejezései és teóriái szinte teljes egészében megegyeznek a náci faji vallás eszköztárával. Arról pedig tudjuk, hová vezetett.” A ferences szerzetes fontos eredménynek tartja, hogy „magas szintű törvényben rögzítették a család szentségét, illetve azt, hogy egy férfi és egy nő szeretetkapcsolatáról beszélünk. Sajnos, napjaink Európájában ez korántsem evidencia.” Kálmán Peregrin létszükségnek nevezte, hogy „a magyar keresztények, a családok, a papság és a szerzetesség örömmel és bizakodással, élhető alternatívaként mutassa fel a hit útjának ösvényeit, és akkor a társadalomban is új dimenziói lesznek a kiveszendőnek mondott keresztény morálnak…” A nemzeti kegyhely igazgatója lát jó szándékú törekvéseket a kormányzat részéről, de figyelmeztet: „… egy jogszabály önmagában nem elég, a személyes sorsunkkal, példamutatásunkkal tudunk csak valódi eredményt elérni. Mentalitásbeli váltásra van szükség: az unokáikat hazavárni tudó nagyszülőkre, a nagy családok ínségeit észrevevő és rajtuk segíteni akaró szomszédokra, a szülőket magukra nem hagyó gyermekekre, akiknek erős kezébe a halál kapujában is bele lehet kapaszkodni.”

Kálmán Peregrin szólt a XX. században mártírhalált halt ferences szerzetesek boldoggá avatási folyamatáról is. Elmondta: „Az Erdő Péter bíboros úr által felállított bizottság elvégezte a munkáját, mintegy nyolcvan tanút hallgattak meg, jelenleg a vallomások összegzése és a szükséges iratok rendezése, olaszra fordítása zajlik. Ezzel együtt elkészült egy angol-olasz-magyar nyelvű film vértanúságuk történetéről, illetve az egykori perek fordítása is. Továbbá egy történészekből álló csoport olyan átfogó tájékoztató anyagon dolgozik, amely bemutatja a kommunista korszak viszonyait, egyházellenességét. A hét szerzetes ügyében egyébként két körülmény bizonyítható: a vallási meggyőződésük miatt üldözték, ölték meg őket, és megvolt bennük a készség, hogy akár az életüket is adják a hitükért. Az életszentség és a vértanúság tényét a Szentatya mondja majd ki, ám hűségük példája addig is előttünk áll.”

Magyar Kurír