Nem az a kérdés, ki volt ügynök, hanem, hogy ki használta evangelizálásra a lehetőségeket

Blanckenstein Miklós nyilatkozata a Heti Válaszban 
 
A Heti Válaszban (Ki ítélkezhet? 16-18.o.) Blanckenstein Miklós, az Esztergomi Papnevelő Intézet rektora nyilatkozik az ügynökkérdésről. Szerinte az ügyben senkinek nincs joga en bloc ítélkezni. Felidézte: „Szemináriumba lépésem évében, 1965-ben kezdtem a sorkatonai szolgálatot. Az első hónap vége felé hivatott a kémelhárító, s arról faggatott, hogy mi újság a szemináriumban. Azt kérdeztem: hivatalos utasítás, hogy ilyen információkkal szolgáljak? Ha igen, a parancsot írásban kérem, és majd megkérdezem egyházi elöljáróimat, mit tartanak fontosnak közölni a kémelhárítással. Erre békén hagytak.

Később, már kispap voltam, s útlevél-egyeztetésre behívtak a rendőrségre. Aztán hamar kiderült, másról van itt szó: két úr megint arról kérdezősködött, hogyan mennek a dolgok a szemináriumban. Nekik is ugyanazt válaszoltam. Õk is leszálltak rólam.” A Regnum Marianum egykori tagja figyelmeztet: A ’60-as években a Szentszék azért kezdett tárgyalásokat a magyar állammal, mert azt látták: még néhány ilyen kemény év, és végzetessé válik a helyzet. „Ha a klérus nem működhet szabadon legalább a szentségi szolgálatot illetően, akkor a hit veszélybe kerül. Ezért nem az a fő kérdés, hogy ki volt ügynök, hanem, hogy ki használta ki evangelizálásra a mindenkori lehetőségeket. Mert legyen bár valaki a legnagyobb ellenálló, ha erre hivatkozva nem csinál semmit, az nem a passzivitás vétke?

A békepapi mozgalom ezért nem bűnözők gyülekezete, hanem azon lelkipásztorok köre, akik vállalták, hogy nem lépik túl a sekrestye pasztoráció kereteit. Persze lehet mondani, hogy a szűk mozgástér elfogadása a lojalitás bűne, és hogy a klérust a Kádár-rendszer díszpintynek használta, hogy a Nyugat felé jó képet mutathasson. Kétségtelenül nehéz erkölcsi dilemma, hogy ezt a szerepet lehet-e vállalni azért, hogy esetleg megnő az egyház mozgástere. Erre a kérdésre csak a rendszer egészének vizsgálatával lehet válaszolni.”
 
A papnevelő intézet rektora ugyanakkor kétségtelennek tartja, hogy a békepapság kemény magja, főleg az első időben, elárulta az egyházat, „De hogy mennyire bonyolult a helyzet, arra Lékai László esztergomi érsek kis lépések politikája a példa. Mennyi támadást kapott, hogy a túlélés érdekében kompromisszumot kötött! Aztán mégis az ő idején szökkent szárba a nagymarosi ifjúsági találkozó, mely a magyar egyház legfontosabb politikai szakítópróbája lett.”
 
Bűnös az, aki a diktatúrát működteti
 
Blanckenstein Miklós feltette a kérdést: „…mi a bűn? Ki a bűnös? Aki a diktatúrát működteti. Az pedig az MSZMP. Amilyen szintű a pártban való részvétel, olyan fokú a felelősség. Az egyház az esküt nem az állam mellett tette, csak elfogadta annak létezését, s megígérte, hogy nem lép fel ellene. Amíg a diktatúra működtetői nem számolnak el a saját szerepükkel, addig méltánytalan az egyház felelősségét emlegetni. Majd ha a rendszer haszonélvezői a nyilvánosság elé állnak, akkor nekünk is lehet mihez viszonyulnunk. De addig? Ez nem viszonylagos. Mivel a társadalom nem tiszta fogalmak szerint gondolkodik, nem lehet a dolgot érdemben megtárgyalni. Bűn-e például, hogy valaki párttag volt? Kérem, aki katolikusként belépett az MSZMP-be, elvileg nyílt hittagadást követett el. Meg kell nézni a párt alapszabályát…

Az egész ügy azért is álságos, mert a papságra akarják rákenni a bűnt – s mindenki más széttárja a kezét, hogy kérem, mi csak igyekeztünk túlélni. Persze, minden ember bánja meg a vétkeit. De miközben a bennünket vádlóknak semmiféle bűnbánati mechanizmusuk nincs, mi, katolikusok, minden misében ezt tesszük. Aki vétkezett, a Jóistentől kérjen bocsánatot, és ne a szomszédtól, aki esetleg az egykori állami vagyon széthordásából gazdagodott meg. Nos, ha már olyan nagy a megtisztulás igénye, itt lenne az ideje, hogy például azt mondjuk: a spontán privatizációban ellopott pénz felét meghagyjuk mindenkinek, a másik felét pedig betesszük egy közös alapba, amit, mondjuk, a romaprobléma megoldására fordítunk. Ez lenne aztán az erkölcsi megújulás!”
 
A papnevelő intézet rektora arra is figyelmeztet: „Abból, ha valakit öten körbeállnak, és azt üvöltik: te bűnös vagy, valóban nem lehet jól kijönni. Annak idején a vallatótisztek is ezt csinálták, s a végén az illető már azt sem tudta, fiú-e vagy lány. Ez folyik most nagyban, a valódi bűnösök hangorkánja hallatszik. Meggyőződésem egyébként, hogy nem az egyház a cél, hanem az MSZP-ben az idősebb nemzedékkel való leszámolás zajlik, aminek ez csak az előjátéka. Ugyanez a jelenség söpör most végig egész Kelet-Európán – és ha emögött nincs valamiféle titkosszolgálat, megeszem a kalapom.”

HV/MK