„Nem magamban bízom, hanem abban, aki bennem működik” – Nagy Szent Leó ünnepe

Leó Toscanában született. Már pápasága előtt jelentős hivatalokat töltött be a római klérusban: I. Celesztin és III. Sixtus fődiakónusaként alapos teológiai képzettségről, biztos ítélőképességről tett tanúbizonyságot. Érzékenység az idők jelei iránt, dinamizmus és mély hivatástudat hatotta át személyiségét. Johannes Cassianus egy levelében „a római Szentszék és az istenszolgálat ékességének” nevezte. A császári udvar Galliába küldte, hogy közvetítsen békét Aetius katonai főparancsnok és Albinus szenátor között. Míg e küldetésben távol volt Rómától, megválasztották pápának.

Ő volt a 45. pápa, aki Szent Péter trónját elfoglalhatta. 440. szeptember 29-én, miután püspökké szentelték, foglalta el Péter katedráját. Amikor hivatalába lépett, így szólt: „Reszketnem kell a felelősség miatt, de a hitem vigasztal a kegyelem ajándékával, mert az Úr, aki e hivatal terhét reám rótta, segít majd viselni is. Ha a hivatal nagyságát és a saját gyengeségemet nézem, megrettenek; de nem hátrálok meg, mert nem magamban bízom, hanem abban, aki bennem működik! Minden, amit hivatalomban helyesen teszek, Krisztus műve!”

Felszentelésének évfordulóján évről évre maga köré gyűjtötte a püspököket, papokat és híveket, és taníotta őket. Gyakran beszélt a római püspök feladatáról és helyzetéről. Beszédei világosan kifejezik, mennyire tudatában volt annak, hogy mint pápa Péter hivatalát képviseli. „Miként mindig érvényben marad az, amit Péter Krisztusról hitt, úgy az is megmaradt mindig, amit Krisztus Péterben alapított.” Hangsúlyozta, hogy különbség van a hivatalt viselő és a hivatal között. Továbbá, hogy Péter utódában azt tiszteljük, „aki örökre magára vállalta az összes pásztor és a rájuk bízott nyáj minden gondját, és méltóságát egy méltatlan utód sem csorbítja”.

Leo pápát az egész egyházra irányuló szeretet határozta meg. „A római püspöktől várják, hogy az egész egyházat szeresse, ahogyan az Úr Péternek ajánlotta Egyházát” – hangsúlyozta. Ő vezette a khalkédóni zsinatot, melyen elrendelte, hogy Szűz Máriát Isten Anyjának nevezzék.

A keresztény hit oltalmazójaként, a nyugati kultúra védelmezőjeként is kiemelkedő szerepe volt. Leveleiben fellépett a különböző eretnek tanításokkal szemben. Úgy látta, hogy az egyház szervezeti egysége fontos biztosíték a hitbeli egység mellett, amelyet akkoriban több szekta is veszélyeztetett: a manicheusok, a priszcilliánusok és a monofiziták.

Egy évvel a manicheusok Rómából történt kiűzése után Turibius püspök segítséget kért Leó pápától a Hispániában megjelent priszcilliánusokkal szemben. Válaszában Leó tizenhat fejezetben, pontról pontra cáfolta a priszcilliánusok tanítását, amely megítélése szerint pogány csillagászatból és gnosztikus-keresztény elemekből álló eretnekség.

A legnagyobb küzdelmet a monofizita Eutükhésszel kellett megvívnia, aki szerint Krisztusban csak egy természet van, az isteni. E tanítás Krisztus egész megváltó művét megkérdőjelezte, fölkavarva a keleti egyházat. A konstantinápolyi pátriárkai zsinaton Flavianus pátriárka 448 novemberében Eutükhész tanítását mint eretnekséget elítélte. Eutükhész fellebbezett a pápához és a császárhoz. Leó pápa 449. június 13-án kelt, híressé vált levelével válaszolt Flavianusnak, mesteri pontossággal kifejtve a Szentírásra és a keresztelési hitvallásra támaszkodva a Krisztus egy személyére és két össze nem keveredett természetére vonatkozó tanítást, mely szerint mindkét természet, az isteni is, az emberi is, a másikkal összekapcsoltan végzi sajátos tevékenységeit. 451. október 10-én, miután a zsinat előtt fölolvasták dogmatikus levelét, a résztvevők egyöntetű lelkesedéssel kiáltották: „Ez az Atyák hite és az Apostolok hite! Péter szól Leó által! Valamennyien ezt hisszük!'

Legendája szerint az eretnekek ellen írt levelét Szent Péter sírjára tette, hogy Róma első püspöke végezze el rajta a szükséges változásokat. Péter apostol sírjánál kitartóan böjtölt és imádkozott: „Ha emberi módon bármiben is tévedtem ebben a levélben, akkor te, akire az Egyház gondja bízatott, igazítsd helyre és javítsd ki.” Negyven nap múltán Szent Péter látomásban hozta Leó tudtára a javításokat: „Elolvastam és kijavítottam.” Leó megnézte a levelet, és látta, hogy az apostol saját kezűleg javította ki.

452-ben a hunok pusztították Itáliát. Szent Leó három nap és három éjjel imádkozott az apostolok templomában, majd így szólt övéihez: „Aki követni akar, kövessen!” Mantuánál Attila elé vonult, hogy visszafordulásra bírja. A legenda szerint, mikor Attilához közeledett, a hunok királya, meglátva Leót, leszállt lováról, lábaihoz borult, és azt mondta, hogy kérjen, amit csak akar. A pápa azt kérte, távozzék Itáliából, s foglyait engedje el. Attilát emberei kérdőre vonták, miért engedi, hogy a világ urát egy pap győzze le; ám Attila így felelt nekik: „Ügyelek magamra és rátok is. A pápa jobbján egy félelmetes harcost láttam állni kivont karddal, aki ezt mondta: 'Ha nem engedelmeskedsz neki, a tieiddel együtt elveszel'.”

Leó pápa nagysága abban rejlik, ahogyan Péter utódjának, a pápának hivatalát a többi püspökkel tartott kapcsolatában, az egyház belső szervezetének megszilárdításában, a tévtanítások elhárításában és az evangélium hirdetésében napról napra betöltötte. Levelezéséből az egyház harcosának alakja rajzolódik ki, aki hivatalának erejénél fogva az igaz hitet és a keresztény életet védelmezte. Tanításainak nyelvezete tele van olyan találó fordulatokkal, amelyek illettek hallgatóságához; ám mesterien él az antik retorika eszköztárával is. 1754-ben XIV. Benedek pápa joggal iktatta őt az egyháztanítók sorába.

461 novemberében halt meg. Régi liturgikus források szerint november 10-én temették el, Szent Péter sírja közelében. Ő volt az első, akit a Szent Péter-bazilikába temettek. Rómában június 28-án, Péter-Pál vigíliáján ünnepelték, mert I. Sergius pápa e napon vitette át ereklyéit a vatikáni bazilikába. Később április 11-én emlékeztek meg róla. 1969-ben az ünnepet a szent pápa halála napjára helyezték át.

Magyar Kurír

(gj)