Nemzetközi Evangelizációs Kongresszus a Városmisszión (szeptember 22. szombat)

A kérdések a nap tematikájához kapcsolódóan az Egyház jövőjét feszegették. Élő egyházra van szükség – hangoztatták Brüsszelben a főpásztorok –, de milyen lesz ez az élő egyház? A kevesek egyháza? Netán az is megtörténhet, hogy eltűnik? Visszatért Isten közénk az ateizmus térhódítása után, vagy mindig velünk volt és van? Erősödik-e az ateizmus, vagy inkább visszahúzódóban van? Hogyan értsük a ma Európájában II. János Pál pápa szavait: Ne féljetek? Mitől félnek, félhetnek a ma Európájában az egyházak, a hívő emberek? Kihez és hogyan szóljon az egyház? Lehet-e úgy szólni, hogy azt mindenki megértse? A reményt és az örömöt, vagy éppen a bűnök miatti fenyegetettséget kell inkább hangsúlyozni? Mi az egyház társadalmi szerepe? A főpásztorok ezekkel a témákkal kapcsolatban fejtették ki gondolataikat.

Az az ígéret, amely szerint az egyház nem halhat meg, nem emberi ígéret, hanem Isten ígérete. Ezért – bár a történelem során sokszor voltak lassító tényezők, az egyház nem tűnhet el – mondta Christoph Schönborn.

Godfried Danneels szerint Isten nem visszatért, hanem mindig is jelen volt és van közöttünk, és jelen van – sokszor militáns formában – az ateizmus is. Paradox módon azonban minél harcosabb, annál gyengébb. A boldogságnak a pusztán materiális javak birtoklására vonatkozó értelmezése mindig jelen volt a világban, de mindig kiderült, hogy az anyagi javak birtoklása nem hoz igazi boldogságot.

A mai európai emberek, a nagyvárosok embereinek félelme abból adódik, hogy nem bíznak Istenben, sokszor nem is keresik a hit bizonyosságát – vélte José da Cruz Policarpo.

Erdő Péter értékelése szerint a városmissziók éppen ezen kívánnak változtatni: félelem nélkül kinyitni a kapukat Jézus Krisztus előtt, aki reményt és jövőt tud adni az embereknek. A kapu még nyikorog – fogalmazott a bíboros, de látszanak a kedvező jelek. A megszólítás sokféle lehet – közeledhet az egyház az emberek felé a kultúra nyelvén a segítő szeretet nyelvén is – a budapesti Városmissziót előkészítő évek plébániai programjai jó példát adtak ezekre – fogalmazott Erdő Péter. Arról pedig, hogy mi az, ami rossz, nem a félelemkeltés miatt kell józanul, de határozottan beszélni, hanem éppen az emberiség és az egyes ember jövője miatt. Reményünk Jézus Krisztusban van, de az ő követése azt is jelenti, hogy a rosszat fel kell ismerni és le kell győzni.

Amikor azt latolgatjuk, hogy hogyan szóljunk az emberekhez, akkor nem szabad félni az olyan „nagy szavaktól”, mint a kegyelem, az irgalom és a bűnbocsánat, éppen ellenkezőleg, bíznunk kell ezek erejében – hangoztatta José da Cruz Policarpo.

Az Egyház társadalmi szerepével kapcsolatban a kerekasztal-beszélgetésen elhangzott: a demokrácia, a liberalizmus a politikában használatos fogalmak. Az Egyház akkor szólal meg, ha azt tapasztalja, hogy nem tisztelik az emberi személy méltóságát. Akkor viszont kötelessége megszólalni. A szeretet bölcsessége lehet ebben irányadó.

Mi az Egyház „ajánlata” a mai világban, a plázák, az árubőség világában? Az Egyház nem azt mondja a „vevőnek” hogy mi a legalacsonyabb áron mindig a legújabb portékát adjuk, hanem azt: Krisztus követése a kereszt felvételét is jelenti. De amit ezért cserébe kap, az örök értékű, örök érvényű „portéka” – fogalmaztak a főpásztorok.

Minden emberben megvan a képesség a jóra, és ha követi lelkiismerete szavát, és törekszik arra, hogy megismerje Istent, akkor üdvözülhet, de a keresztények tudják, hogy Isten mindig mellettük áll, és segít ebben, még akkor is, ha nem mindig értjük őt – ez az Egyház ajánlata és válasza. „Gyertek, nézzétek meg” – összegezte a hallgatóság élénk érdeklődésével és tetszésnyilvánításával kísért beszélgetést André Vingt-Trois.

Neumayer Katalin/Magyar Kurír

Képek: Csepely-Knorr Miklós