Nemzetközi biblikus konferenciát szerveznek Szegeden

A konferencia védnökei: Kiss-Rigó László püspök,  Szeged-Csanádi Egyházmegye; Jakubinyi György érsek, Gyulafehérvári Egyházmegye; Szuromi Szabolcs rektor, PPKE; Joachim Gnilka.

Az elmúlt 24 évben a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia a volt kelet-európai országokban legnagyobb biblikus konferenciájává nőtt. 3105-en voltak kíváncsiak a seregszemlére, 230 előadás hangzott el, és 21 konferenciakötetet jelent meg az előadások alapján. Az előadók közel fele, 121 professzor érkezett külföldről. Minden neves, határainkon túli magyar biblikusnak lehetőséget adtak az előadásra és a publikálásra, hogy a hazai közönség is megismerhesse őket. Az előadások szövegét tartalmazó köteteket a kisebbségi magyar területekre is eljuttatták.

A konferencia megvalósulását kezdetben Valentiny Géza, Bécsben élő pápai prelátus, majd a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, ezt követően Gyulay Endre püspök, később pedig civil szervezetek – többek között a szegedi Rotary Klub – is segítették. Ebben az évben Kiss-Rigó László püspök és a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola támogatja.

2010-ben díjat neveztek el Joachim Gnilka professzorról, a konferencia hűséges támogatójáról. Az elismerést minden évben olyan kutatónak adományozzák, aki a legtöbbet tette a magyarországi biblikum fejlődéséért. Az idén ezt a díjat Farkasfalvy Dénes OCist nyugalmazott apátnak (Dallas, USA) szeretnék átadni, egyben a szélesebb közönség számára is ismertté tenni nevét. Farkasfalvy Dénes egyetlen magyarként tagja volt a Pápai Biblikus Bizottságnak már Boldog II. János Pál pápasága idején, és máig XVI. Benedek pápa közeli munkatársa.

A 2012. évi konferencia témája: Jézustól Krisztusig – A Jézusba vetett hit fejlődése az újszövetségi iratokban.

XVI. Benedek pápa meghirdette a hit évét, miután egyedülálló módon közzétette Jézus Krisztusról szóló könyvét. Ezzel a figyelmet a német nyelvterületen nagy hagyománnyal rendelkező Jézus-kutatásra irányította. A pápa elmélkedő könyvében Jézus az Isten fia, Megváltó, vagyis az Egyházban őrzött és történetileg hiteles Jézus-képet erősíti. Az újszövetségi iratok és a bennük található üzenet történeti hitelét az elmúlt évszázadban számos kritika érte. Mára a Jézus életéről szóló vitairodalom szinte áttekinthetetlen méreteket öltött. Albert Schweitzer a maga művében körülbelül 60 Jézus-életrajzot számlált össze. Magyarországon hosszú időn át a legnagyobb visszhangot E. Renan műve váltotta ki.

Jézus életének katolikus  irányultságú kutatása a XIX-XX. században jórészt kimerült a liberális és racionalista kritikák cáfolataiban, olyannyira, hogy sokáig a forráselméletek vitáját sem vették figyelembe. Lényeges, újabb változást hozott a 'zsidó Jézus' életének kutatása, amelynek első reprezentatív alakja Klausner, J. (Zsidó Jézus, németül: Jeruzsálem 1922, Berlin 1952, magyarul 1993), aki sokkal pozitívabb képet fest a Názáretiről. Klausner cáfolta hogy történetileg alaptalan mítosz eredménye lenne Jézus alakja, és főleg erkölcsi tanítását értékelve úgy tekintett rá, mint hiteles zsidó tanítóra, akinek az élete tragédiába torkollot. Szerinte Jézus tanításának hellenizálását a tanítványok végezték el. A leghíresebb zsidó Jézus-kutatók: Martin Buber, Flusser David, Schalom Ben-Chorin, J. Naueshner, Kai Kjaer-hasen Levison, N.P. Ők mindannyian Jézus zsidó identitását hangsúlyozzák, és elfogadják testvérnek, mesternek, rabbinak, karizmatikus tanítónak, de természetesen nem fogadják el Isten Fiának, messiásnak, megváltónak. A vita összefoglalását ld. Pinchas Lapide-Ulrich Luz írta, A zsidó Jézus címmel (Logosz, Bp. 1994.). A Qumráni irodalom és az első századi júdaizmus fényében Vermes Géza mutatta be legérdekesebben Jézust.

Robert Funk és John Dominic Crossan által elindított Jesus-seminar a maga frivol, főleg a sajtó számára megfogalmazott állításaival 1985-től a történeti Jézussal kapcsolatos vitás kérdéseket sok esetben vulgarizálta, és a csoport tagjai olyan sokkoló véleményeket is megfogalmaztak, hogy Jézus maga is elborzadt volna az evangéliumok láttán, amelyet róla írtak.

Ezek a szélsőséges vélemények az Újszövetség kulturális hátterének új típusú kutatására sarkalták a szakértőket, mely a harmadik szakasz vitájában öltött testet Észak-Amerikában: ennek keretében Jézus személyét és tanítását más vallásalapítókkal vetették egybe. Több jelentős munka foglalkozott a történeti Jézussal: E. P. Sanders: Jézus és a judaizmus (1985), Donald Georgen: Jézus munkássága és üzenete (1986), Richard Horsley: Jézus és az erősek spirálja (1987), Burton Mack: Az ártatlanság mítosza – Márk és keresztény eredetek (1987), J. D. Crossan: A történeti Jézus - egy Földközi-tenger vidéki zsidó paraszt élete (1991) és Jézus – egy csodálatos életrajz (1994), J. Meier: Marginal Jews stb.

Ezek után érdemes megvizsgálnunk az Újszövetségi írásokon belül a Jézusba vetett hit fejlődését. Ugyanazt a hitet Jézusról az újszövetségi szerzők másként fogalmazták meg, más-más kulturális közegben és műfajban. Azonban a szemtanú elbeszélők mindegyike rögzítette nem csak a Jézussal kapcsolatos rendkívüli eseményeket, hanem azt is, hogy ezen események milyen hatást gyakoroltak saját hitbeli szemléletükre. Vagyis a Jézusról szóló történeti tudósításoknak kezdettől fogva szerves része a Jézusba vetett hitről szóló tudósítás. Az a szemlélet, amely mítosznak tekinti a Jézussal kapcsolatos minden vallási információt, olyan Jézus képet akar rekonstruálni, amely inkább a kutató szemléletét tükrözi, mint a korabeli szemtanúk véleményét. Tudományosan elfogult szemléletről tanúskodik az a prekoncepció is, hogy az újszövetségi iratok elfogultak, és a Biblián kívüli tudósítók objektívek. Josephus Flavius vagy Tacitus írásait éppen úgy átjárja a vallásos gondolkodás és az események értelmezésének szándéka, mint az evangéliumok írásait. Ezért fontos megvizsgálni, hogy az újszövetségi iratokon belül hogyan fejlődik a Jézusba vetett hit, és milyen terminológiai változásokon megy keresztül – írta Benyik György konferenciaigazgató.

Magyar Kurír