Nézeteltérések egy kínai püspök temetése körül

Kitekintő – 2013. december 20., péntek | 19:03

A december 11-én, 92 éves korában elhunyt Liu Jinghe, Tangshan (Hebei tartomány, Kína) emeritus püspökének halála óta éles konfliktus uralkodik a helyi katolikusok és a hatóságok között a püspök temetésének helyét illetően – adta hírül a La Croix az Ázsia Egyházai (Églises d’Asie) ügynökség nyomán.

Liu püspök már hosszú ideje jelezte azt a kívánságát, hogy a Lulong temetőben helyezzék örök nyugalomra, ahová 1940-ben Tangshan első püspökét, Ernst Geurst holland lazarista atyát is temették. Az, hogy Geurst atya, és az azóta ugyanide eltemetett számos pap és szerzetes mellett pihenhet, Liu püspöknek a helyi katolikus közösséghez, illetve az egyetemes egyházhoz való tartozását fejezné ki.

Ám az 1950-es évek elején a Lulong temetőt részben lerombolták, egy ideig a sorsára hagyták, majd a területet mezőgazdasági célokra hasznosították. Liu püspök csak 1993-ban kapott hivatalos engedélyt rá, hogy Geurst atyát – és a papság több más tagját – a temető egyik sarkában újratemethesse.

Amikor Liu püspök kérvényezte, hogy halála után ő is ebben a temetőben nyugodhasson, a hatóságok ezt kategorikusan visszautasították. Tárgyalások kezdődtek az ügyben, és a hatóságok végül 24 ezer eurós támogatást ajánlottak fel egy másik földterület megvásárlására, ahova Liu püspök temetkezhet. Az egyházmegye azonban visszautasította az ajánlatot.

Attól a pillanattól kezdve Tangshanban a feszültség szinte tapintható. December 17-én a gyászmisére összegyűlt háromezer hívő a tangshani katedrálisban tudta meg, hogy Liu atya temetését „elhalasztották”. A mise után állami tisztviselők vették körül az épületet, és a papokat bekísérték a Vallási Ügyek Irodájára. Azóta a katolikus hívek őrt állnak a katedrálisban, és vigyáznak volt püspökük testére, amíg a temetésre sor nem kerül.

Liu Jinghe volt azon három pap egyike, akik túlélték az 1976. július 28-i földrengést, mely 240 ezer halottat követelt. 1981-ben, Róma jóváhagyása nélkül szentelték püspökké, és kezdetben többek szerint közel állt a kínai hazafias egyházhoz. 2000-ben, szintén a pápa jóváhagyása nélkül, felszentelt öt püspököt, a pápa azonban 2008-ban őt magát mégis legitimálta. Liu püspök 2010-ben vonult vissza az egyházmegye éléről.

Ugyanebben az évben visszautasította a hatóságokat, akik arra kérték, hogy római jóváhagyás nélkül szenteljen fel egy püspököt a Tangshannal szomszédos Csengde egyházmegyében. „Megváltoztak a dolgok – jelentette ki Liu püspök. – Az én koromban már nem tehetek olyasmit, ami ellenkezik a hitemmel.”

Magyar Kurír
(já)