Nincs ok a félelemre – a motu proprio az egységet szolgálja

A legjobban természetesen úgy érthetjük meg az új dokumentum jelentőségét, ha figyelmesen elolvassuk a pápa kísérőlevelét. XVI. Benedek nem szándékozik semmilyen forradalmat indítani a zsinat által megújított mai liturgikus szokások terén, a hívők túlnyomó többsége továbbra is ezeket fogja majd követni. Nem rendel el semmiféle visszalépést, nem akarja csökkenteni sem a zsinat tekintélyét, sem a püspökök felelősségét és azok tekintélyét.

A pápa egyszerűen azt szeretné, hogy akinek mély és indokolt vágya, hogy a liturgiát a korábban gyakorlatban lévő latin rítus formájában celebrálja, nyugodtan megtehesse, s érezze, hogy jóindulatúan elfogadják, és hogy ugyanúgy a nagy katolikus közösségbe tartozik. Ha az ellenvetések ellenére a pápa ezt a döntést hozta – hosszú elmélkedések, konzultáció és imádság után, ahogy ő maga mondja – viszonylag kevés ember érdekében, akkor ennek okai bizonyosan méltók arra, hogy jól megértsük. XVI. Benedeknek nagyon mély teológiai és lelki látásmódja van a liturgiáról, következésképpen nagyon nagy benne a tisztelet aziránt, amit ünneplünk: Jézus halálát és feltámadását. A liturgia valami olyasmi, amit ajándékba kapunk, nem a mi készítményünk, hanem életünk forrása. Az eucharisztia az Isten és az ember közötti találkozás legmagasabb színtere.

A pápa feladatának és kötelességének tekinti, hogy segítsen minden hívőt abban, hogy ezt a találkozást a legméltóbban és tudatosabban élje át, akár a latin megújított, akár a régi rítus formájában, ha néhányaknak könnyebb ez utóbbi, neveltetésből, kultúrából vagy egyéni tapasztalatból fakadóan. Mindenesetre a pápa azt szeretné, hogy a rítus két formájának egymás mellett élése a két oldalt ne szembenálláshoz és egymás kizárásához vezesse, hanem a kölcsönös gazdagodáshoz – egyrészről a celebrálás szentségének nagyobb hangsúlyozásával, másrészről pedig a kifejező elemek sokszínűségével. Tehát annak is fontos üzenet szól, aki jelenlegi liturgikus szokásain nem kíván változtatni: a liturgiát gondosan és tisztelettel kell végezni éppen azért, mert ezen keresztül Isten misztériumával állunk kapcsolatban. Ha nincs meg ez a tisztelet, azt nem csak az egyén, hanem az egész egyház megsínyli, mert az önkényesség mindig a megosztottság magja.

Van, aki attól fél, hogy a kétfajta rítus egymás mellett élése megosztottságot okozhat. A pápa – csodálatraméltó óvatossággal, de nagy bizalommal – azt mondja, hogy ez a félelem valójában nem megalapozott. Sőt, világosan megérteti, hogy éppen ellenkező a szándéka, azaz „minden erőnkkel azon legyünk, hogy mindazok, akik valóban kívánják az egységet, megmaradhassanak ebben az egységben, vagy ismét megtalálhassák azt”. XVI. Benedek mély felelősséget érez az egység iránt. Gondol azokra, akik ma még az egyház közösségétől elszakadva élnek, és azokra is, akik bár azon belül, mégis feszült viszonyban vannak az egyházzal, és mindenkit kölcsönös nyitottságra hív meg a közös hit egységében. Emlékeztet rá: mint ahogy nem lehet tiltottnak vagy károsnak tekinteni a legrégibb liturgikus könyveket, ugyanúgy senkinek nincs joga negatívnak tartani az újakat. Bárki, aki azért hivatkozna a motu proprióra, hogy feszültséget keltsen, ahelyett, hogy a megbékélés lelkületét táplálná, gyökeresen megtagadná annak lelkületét. XVI. Benedek elmagyarázta, hogy a II. Vatikáni Zsinat helyes olvasatának a „folytonosság”, nem pedig a „szakadás” mellett kell kitartania. Ugyanazon latin rítus két formájának meglétét is ebben az irányvonalban kell értelmezni. Az új élettel telve illeszkedik a régihez anélkül, hogy elutasítaná azt.

A pápa határozottan megerősíti: alaptalan az a félelem, hogy a dokumentum csorbítja a zsinat tekintélyét. A Sacramentum caritatis kezdetű legújabb szinódus utáni apostoli buzdításban is emlékeztetett arra, hogy a zsinat után megkezdett liturgikus reform jó hatással volt az Egyház életére. Egyébként pedig láthatjuk magát a pápát is, ahogy mindig a megújított rítus szerint celebrál. Nincs tehát okunk félelemre. XVI. Benedek nem visszafelé, hanem előre visz minket, biztosítva azt, hogy mindig megmaradjunk az Egyház történelmi előrehaladásának folytonosságában. És ennek az haladásnak a célja elsősorban a fejlődés – egyénileg és közösségileg is – az Istennel való mély találkozásban.

Magyar Kurír

Kép: www.saintpetercatholic.com