…Nobilis Márió ifjúsági referenst, a Szent Imre Fesztivál fő szervezőjét

– Hogy érzi most magát a Fesztivál megálmodója, fő szervezője?
– Elfáradtam, de nagyon örülök. Béke van bennem és elégedett vagyok. Úgy érzem, hogy egy hatalmas ajándékot, igazi személyes ajándékot kaptam azáltal, hogy mindez megvalósulhatott, mégpedig igazában törés nélkül, úgy, ahogy elterveztük. Persze egy-két program elmaradt, és néhány dologban kompromisszumot kellett kötni, de lényegét tekintve nem történt változás.

– Hogyan jelent meg Szent Imre alakja ezen a fesztiválon?
– Azt a vonást akartuk kiemelni Szent Imre alakjából, hogy otthon volt a földön és otthon volt az égben is. Két lábbal a földön állt, az ég felé nyújtózkodott, és el is érte. Az ő életében nem jelentett törést az, hogy készülete során pályát kellett módosítania. Minden bizonnyal először papi pályára szánták őt, hiszen nagyobb testvérei voltak trónörökösök. Amikor azonban meghaltak, ő lett a trónörökös, s így a királyi feladatokra kellett készülnie. De mindkettőt szívvel-lélekkel csinálta, mindvégig teljesen a hitben. Nem váltott irányt, amikor feladatot kellett váltania: mindig Isten felé haladt. Ezt a Fesztivál Simon András által készített logójával is megpróbáltuk kifejezni: Imre először a keresztet tartja a kezében, majd egy kicsit feljebb emelve az országalmát, aztán tovább emelkedik az ív, és egy galambban, a lélek szimbólumában fejeződik be, ami azt jelenti, hogy Isten magához veszi őt, beteljesül az élete. A logóban a két kereszt nagyjából egyvonalban van azért, hogy ez is azt fejezze ki: nem volt törés a pályájában, hanem a változás emelkedés volt Isten felé. Egy mai fiatalnak fontos lehet, hogy ezt a töretlen életegységet lássa, amikor a világ azt próbálja sugallni neki, hogy „ha igazán a világban akarsz élni, akkor a lelki dolgokat felejtsd el, nem kell túlzásba vinni, mert idejétmúltak”. Másfelől úgy érezheti, hogy ha lelkileg el akarja kötelezni magát, akkor életidegenné válik és a világ kiveti önmagából. Szent Imre alakja azt üzeni, hogy ez az ő idejében sem volt így, és most sincs így. A szentek üzenete nem korhoz kötött; ők azért szentek, mert az egyetemes evangéliumot egyetemes érvénnyel élték meg. A fesztiválon úgy alakítottuk ki a programot, hogy a „világban élést” és a „lélekben élést” egyszerre mutassuk meg, és tegyük átélhetővé a fiataloknak. Azért voltak kifejezetten lelki programok, és kifejezetten ifjúsági, sport-, zenei és kulturális programok is.

Valamiképp megvalósult az álmunk ebben a fesztiválban: szerettük volna keresztény jelenléttel „bezsongani” a belvárost, azt a teret, ahol az élet zajlik. Ezen a pénteken, szombaton és vasárnap is élték az emberek az életüket, a város mégis megtelt egyfajta keresztény hangulattal, sőt talán ennél többel is. Voltak, akik inkább csak a hangulatot érezték, de legalább azt megérezték. Voltak olyanok is, akik a lelkületet is megtapasztalták a háttérben. Több szolgálattevő, akik többé-kevésbé kívülről érkeztek a Fesztivál szervezésébe, elmondták, hogy jó volt ebben a lelkületben együtt lenni, és hogy ilyen egységes és ilyen jól szervezett csapatban még talán nem is dolgoztak. Mi ezt nem annak tudjuk be, hogy profi szervezők volnánk, hanem annak, hogy a fesztivál valóban ebben a lelkületben szerveződött, nemcsak a mondanivalója volt ez.

– Mi tetszett a legjobban?
– Nagyon kevés programot láttam… De voltam például a Remetekertben, ami csodálatos volt. Benéztem az esti taizéi imaórára is, ami szintén nagyon szépen sikerült, sajnálom, hogy viszonylag kevesen vettek részt rajta. Láttam, hogy a Jel-kép-tér is sokakat megérintett. Végül is amibe bele tudtam nézni, az mind nagyon tetszett. A fáklyás felvonulás nagyon felemelő, méltóságteljes, tanúságtevő volt, nyugalmat és örömöt éreztem. Azt hiszem, valami olyasmit éltünk át ott, amiért az egyház a körmeneteket kitalálta.

– Lesz-e hálaadás a Fesztivál után?
– Igen, mindenképpen. Egy kiértékelő alkalmat tervezünk a jövő héten a szűkebb körű szervezőcsapatnak – ami úgy 30–40 embert jelent. Aztán kicsit később, de még tavasszal egy hálaadó összejövetelt szervezünk az összes kanárival. Még a fesztivál előtt, november és március között tartottunk három „Szent Imre-misét”, amelyen az egész egyházmegyéből összejöttek a szervező fiatalok, és együtt készültünk, imádkoztunk a Fesztiválért. Most lenne jó a negyedikre sort keríteni, amikor hálát adunk a fesztiválért és megköszönjük a szolgálatot mindenkinek. Ez azt is jelenti, hogy próbáljuk továbbvinni ezt a csapatot, ezeket a fiatalokat, akik most egyházmegyei szinten egymásra találtak, személyes ismeretségbe kerültek és kialakult egy jó értelemben vett fehérvári egyházmegyés öntudatuk, közösségi érzésük. Jó lenne őket ebben megtartani, megerősíteni, és ezt az együttlétet valamilyen értelmes szolgálat irányába továbbvinni.

– Mi a következő program?
– Lehet, hogy a fehérvári fiatalok a budapesti Városmisszió programjába is bekapcsolódnak, például Kaszap István, Prohászka Ottokár és Szent Imre alakjával, ha ennek van helye. Jövőre pedig a 2000-ben megrendezett zánkai találkozóhoz hasonló léptékű országos ifjúsági rendezvényt tervezünk. Zánka tulajdonképpen öt egymás mellé helyezett ilyen fesztiválnap volt annak idején. A Szent Imre Fesztivál előkészületei során programszerkezet és szándék tekintetében a zánkai szervezés, a forma és a helyszín tekintetében pedig a kölni Ifjúsági Világtalálkozóra menet a passaui testvéregyházmegyében átélt fesztiválnap lebegett a szemünk előtt, hiszen Passau történelmi belvárosát is sűrűn „bezsongta” a keresztény fiatalság. Szóval, mivel jövőre ismét Zánka lesz, valószínűnek tartom, hogy abba bele kell majd adnunk szervezési energiáinkat és ezt a mostani tapasztalatot.

– Hogyan láttad a kanárik munkáját?
– Õk voltak talán a legnagyobb élmény számomra. Ezeknek a szolgálattevő, rendező fiataloknak a jelenléte, lelkesedése, szolgálatkészsége, engedelmessége, egysége, nagyon lelkesítő, szép dolog, nagy reménység. Gondoljunk csak bele: olyan fiatalok, akik tulajdonképpen résztvevői lennének a fesztiválnak, vállalják, hogy szolgálnak, és tényleg hihetetlen munkát végeznek, rengeteg energiát bedobnak – másokért –, ők maguk pedig lényegében kimaradnak a fesztiválból, alig látnak belőle valamit. Ennek ellenére utána ők a legboldogabbak… Talán ők élték meg a legtöbbet a fesztiválból, mert szolgálatban tették. Valóban sok visszajelzést kaptunk róluk, hogy mennyire kedvesek, szolgálatkészek, figyelmesek voltak, milyen jól végezték a dolgukat. Kifejeződött bennük a szervezés egységes jellege; az, hogy régóta csapatban dolgozunk együtt ezen a fesztiválon. A megvalósulásban érezni a sok fiatal hozzáadását, stílusát, ötleteit, mégis közösen döntöttünk és cselekedtünk. Ha gyakorlatilag, szervezésileg nem is mindenben, de természetfeletti módon mindig az egységben …

Horánszky Anna/Magyar Kurír