Nyártól Tóth Tamás az MKPK új titkára

Hazai – 2018. március 8., csütörtök | 20:41

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárának második mandátuma idén nyáron lejár. A püspöki konferencia szabályzata szerint ezt a funkciót legfeljebb két alkalommal lehet betölteni, így a testület döntése szerint nyártól Tóth Tamás, a római Pápai Magyar Intézet rektora veszi át a tisztséget.

Tóth Tamás 1976-ban Kecskeméten született. A szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskolában érettségizett 1994-ben. Teológiai tanulmányait Veszprémben, Szegeden, majd a Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként Rómában végezte. 2002-ben Kalocsán szentelték pappá a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye számára.

2004 és 2007 között káplánként szolgált először Kiskunfélegyházán, majd Soltvadkerten, és ugyancsak 2004-től kurzusokat tartott a szegedi Gál Ferenc Főiskolán. 2006-ban egyháztörténelemből doktorátust szerzett Rómában, a Pápai Gergely Egyetemen, amelyet a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara történelemtudomány tudományágban honosított.

2007 és 2011 között az apostoli nuncius titkára volt Budapesten, 2011-ben nevezték ki a római Pápai Magyar Intézet rektorává és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia római ágensévé (ügyvivőjévé). Több magyar, valamint idegen nyelvű egyháztörténeti tárgyú könyv és tanulmány szerzője. 2012-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével, 2013-ban pápai káplán címmel tüntették ki.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2018-ban, tavaszi rendes ülésén a testület titkárává választotta.

Forrás: Katolikus.hu

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria