Ökumenikus imádság Tihanyban: az egész világ kegyelemre vágyik

Együtt vagyunk, akik számára Jézus Krisztus az Úr, akik várjuk, hogy átalakítson minket az Isten – mondta a testvérfelekezetek lelkészeit, a testvérgyülekezetek világi tagjait köszöntő szavaiban Korzenszky Richárd. Mindannyian felelősök vagyunk a széthúzásokért. Nézzünk magunkba: Megteszünk-e mindent azért, hogy útjaink ne keresztezzék egymást, s ne csupán egymás mellett haladjanak, a majdani végtelenben való találkozás reményében? Feladatunk, hogy közös tanúságtétellel hirdessük itt e földön ennek a beteg és vágyakozó világnak, hogy nincs másban üdvösségünk, csakis Jézus Krisztusban.

Az ünnepi alkalom vendégprédikátora Nagy Lajos szentgáli református lelkész, veszprémi kórházi lelkigondozó volt. Igehirdetésében az ökumené jelentőségéről és az evangelizáció fontosságáról szólt.

Rámutatott arra, hogy az ökumené útja rögös út volt. Az előttünk járó századok sajnos az elhatárolódást erősítették. Lelki bizonyságtételként felidézte gyermekkori emlékeit reformátusok és katolikusok elkülönüléséről és a távolságok oldódásáról. Egy kis bakonyi faluban élt családjával, ahol református lelkész volt édesapja. A katolikus asszonyok, a rózsafüzér társulat tagjai mindaddig nem fogadták édesapja köszönését, amíg ismertté nem vált, hogy parókiájukon a plébános atya napi vendég, édesapjával és családjukkal keresztény testvéri barátságot ápol. Katolikusok és reformátusok közeledése a plébános utódja idején tovább erősödött, és mikor a nagymamájuk meghalt, még misét is mondott érte a katolikus templomban. Hálatelt szívvel emlékeztetett arra is, hogy a boldog emlékű Szentatya, II. János Pál intézkedése révén tört meg a jég, kezdődött el a testvéri közeledés, találkozás katolikusok és a más felekezetű keresztények-keresztyének között. S ma már azért száll könyörgő imánk az Úrhoz, mondta, hogy a Szentlélek közvetítésével megvalósuljon asztalközösségünk az eucharisztiában.

Felidézte, hogy II. János Pál 1978-as megválasztása utáni első felhívásában a világ újraevangelizálására buzdított. A nagy látnok már akkor látta, hogy az evangélium mesterséges háttérbe szorítása súlyos válsághelyzetet fog előidézni. Németh László azt írta, hogy a vallás, a hit olyan az embernek, mint a gyermeknek a járóka: abban tanul meg állni és járni. Elvetették a járókát, s az ember négykézlábra ereszkedett.  Mi a felemelkedés útja? – tette fel  a kérdést. Csakis az, hogy a keresztény-keresztyén ember sokkal intenzívebben tegyen tanúságot Jézus Krisztusról. Végül lelkigondozói munkájáról szólva rámutatott: a beteg emberek között evangelizálva számtalanszor megtapasztalta - Pál apostol szavaival élve -, hogy „a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését”. Ma sajnos nem csak a kórházakban találunk betegeket, ma az egész világ beteg, az egész világ szeretethiányban szenved és kegyelemre vágyik. Az evangelizálás mindannyiunk feladata szóval és példánkkal, megélt kereszténységünkkel - zárta gondolatait Nagy Lajos református lelkész.

Toldi Éva/Magyar Kurír