
Amikor egy-egy nemzeti bizottság elvállalja, hogy az imanapi liturgiát előkészíti, akkor arra vállalkozik, hogy bemutatja országát, azt a társadalmat, amelyben él, egyházát, s valamennyi felekezetet. Gondolnak arra is, hogy megismertessék a résztvevőket országuk hétköznapi életével, gondjaikkal, örömeikkel, tradícióikkal, kultúrájukkal. Bemutatják népviseleteiket, szokásaikat, legjellegzetesebb ételeik receptjeit is elküldik. Az imádság mellett tehát egymás jobb megismerése a cél.
Magyarország 1985-ben kapcsolódott be az imamozgalomba, hazánkban a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Női Bizottsága felelős az imanap előkészítéséért.
Az imanapi „mozgalom” Amerikában kezdődött 1887-ben, amikor a presbiteriánus egyház asszonyai közzétették a felhívást, hogy imádkozzanak a misszió ügyéért. 1890-ben a baptisták is csatlakoztak a kezdeményezéshez.
1920-ban lett az imanap dátuma március első péntekje, s megalakult az Imanap Nemzetközi Bizottsága. (National Committee), 1941-ben pedig a felekezetek közötti egyesülés (Church Women Interdenominational Movement).
1945-ben a háború befejeztével a megbékélés jegyében egyre több nemzeti bizottság alakult, 1961-ben a 75. évforduló alkalmával már 5 földrészen 37 imádkozó testvéri közösséget tarthattak számon. Napjainkban több mint 170 országban van szervezett imanapi előkészület számtalan felekezet részvételével.
Bár az imanapot női imanapként tartják számon, a közös imába a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának honlapján olvasható tájékoztatás szerint férfiak bekapcsolódását is várják.
MEÖT/Magyar Kurír