Önkénteseket keresnek máltai játszóterekre

Hazai – 2013. október 14., hétfő | 12:26

Közösségi elfoglaltságot szeretnének nyújtani egyetemista, fiatal önkéntesek bevonásával kiskamaszoknak a budapesti máltai játszótereken. A szeretetszolgálat várja az önkéntes segítők jelentkezését.

Budapesten hét máltai játszótér működik, valamennyi a III. kerületben. Ezek eltérnek a klasszikus értelemben vett játszóterektől, hiszen nem csak a kicsi gyerekeknek biztosítanak játékteret, hanem a kiskamaszoknak szeretnének olyan értelmes, közösségi elfoglaltságot nyújtani, hogy az idejüket lehetőség szerint ne bandázva, butaságokkal, vagy ártalmas dolgokkal töltsék, hanem közösségben, játékokkal, hasznos elfoglaltsággal, némi felügyelet mellett – fogalmaz a szeretetszolgálat a felhívásban.

A külső játéktér mellett az állandó munkatársakkal működő belső játszóház segíti a kapcsolatteremtést a betérő gyerekekkel. A munkatársak célja, hogy segítséget nyújtsanak a játékon keresztül, de akár azon túl is. A náluk felnövő gyerekek számára ez inkább prevenciós, a hozzájuk betérő kiskamaszok felé inkább feltáró munkát jelent.

A játszóterek két-két állandó munkatárssal működnek, de az állandó nyitva tartás (hétfőtől vasárnapig 10-18 óráig) önkéntes segítők bevonása nélkül igen nehézkes. Ehhez a munkához kérik diákok segítségét. Olyan segítőket várnak, akik havi egy, legfeljebb két alkalommal önkéntes szolgálatot vállalnának.

Információk:

Meszleny Eszter
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
06-30-722-54-52
meszleny.eszter@maltai.hu
 
Magyar Kurír