Önmegtagadás – 2005. június 26.

Most lemondani valamiről, hogy később valami nagyobb jóhoz jussunk, ez nem ismeretlen hirdetmény a történelemben, de a napi politika szintjén sem. Nem vallásos szinten is hordoz mondanivalót, függetlenül attól, hogy hisznek-e benne az emberek, vagy nem. Ez azt mutatja, hogy az ember fejlődnie kell.

Most vissza kell magam fogni valami későbbi bővelkedés végett. Most tudatosan vállalnom kell, hogy kevesebb legyek az ösztönök és a kedvtelés világhoz képest, de később több leszek. Persze, nem mindegy, hogy önmegtagadásom gyümölcseként valaki csak átmeneti jót kínál, vagy örökkévaló jót. És éppen itt a különbség Krisztus ígérete és az evilági ígéretek között.

Sok mindent lehet ígérni, csak nem biztos, hogy megvalósul. Éppen ezért van az emberekben fásultság, és kezd kiveszni belőlünk az a csodálatos tulajdonság, hogy remélünk egy szebb jövőben. Pedig e nélkül az ember lélekben halott. Mert csak úgy jutunk előre, hogy kordában tartva használjuk az evilági értékeinket.

Önmegtagadásunknak az az értelme, hogy ne mi mondjunk magunkra igent, hanem Isten. Ez nem mazochizmus, hanem emberi adottságaink értelmes és hívő kibontása.

Sánta János