OKGyK-OEMT találkozó

Május 17-én került sor az Országos Katolikus Egyházművészeti és Műemléki Tanács és az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ közös szakmai találkozójára, melynek során a résztvevők Vasvárra, a Domonkos Rendtörténeti Gyűjteménybe és a Szombathelyi Egyházmegye székhelyére látogattak.

A csoportot Varga Lajos váci segédpüspök, az OEMT titkára vezette. Segítségével az út során a résztvevők megismerhették Szent Domonkos rendalapító életét, célkitűzéseit és a domonkos rend tevékenységét.

Vasváron a gyűjtemény igazgatója, Zágorhidi Czigány Balázs és régész munkatársa, Kiss Gábor fogadta a vendégeket: bemutatták a templomot és a rendtörténeti, illetve helytörténeti gyűjteménynek egyaránt helyet adó rendházat, mely hazánk legrégebbi ma is fennálló domonkos kolostora. Az épület megtekintése után a résztvevők megtekintették a kiállításokat és a Rendtörténeti Gyűjteményt, ahol a magyarországi domonkos rend szétszóródott emlékeit – könyvtári, levéltári és muzeális anyagokat – őrzik. Délután a program a Vasvár határában álló Szentkút megtekintésével folytatódott, mely az újra feléledő zarándoklatok egyik célállomása.

Szombathelyen a püspöki palotában látták vendégül a csoportot: rövid ismertetést hallhattak a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár sikeres pályázatáról, amely az iskoláskorú gyermekek számára ad bepillantást a levéltár anyagán keresztül az egyházmegye történetébe. Ezt követően Horváthné Simon Katalin, az Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár vezetője kalauzolta a vendégeket; a püspöki palota megtekintése után az Egyházmegyei Könyvtárba is ellátogattak.

A szombathelyi programot a székesegyházban bemutatott szentmise zárta.

OKGyK/Magyar Kurír

© Híreink „Magyar Kurír” forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók.
Cimkék: intézmények

Magyar Kurír Szerkesztőség | Postacím: 1364 Budapest, Pf.: 41. | Tel.: 479-20-20 Fax: 479-20-21 | E-mail: mk@katolikus.huImpresszum | Médiaajánlat