
Ha mindezt a megtisztulás, a jobbulás-jobbítás szándéka járja át, akkor ünneppé változik számomra nemcsak október huszonharmadika, hanem a többi jeles nemzeti évforduló is. Ha az ünnep nem jelent többet a pihenőnapnál, akkor valóban kívülálló maradok a megemlékezésben.
Szent, liturgikus ünnepeink is az életünket érintik. Magatartásunkat és emberi kapcsolatainkat az isteni ajándékokkal szembesítik, hogy megszentelődjünk, újjászülessünk, Lélekkel töltekezzünk. Ugyanilyen módon nemzeti ünnepeink is lehetőséget kínálnak, hogy „rendezzük végre közös dolgainkat".
Mégis hogyan ünnepeljen a keresztény ember, látva társadalmunk nyomorúságát és megosztottságát, súlyosan vérző sebzettségét? Válaszunk – a szívünk legmélyén – talán nem is olyan bonyolult: a nemzeti ünnepet is a megbékélésnek, a reményben való újrakezdésnek valós lehetőségeként kell tekintenünk, amit Isten előtti felelősséggel szeretnénk „kihasználni".
Tudjuk, hogy kereszt nélkül nincs feltámadás. Krisztus Urunk éppen itt, a kereszten haldokolva mutatja meg számunkra a kivezető utat: „Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!" A megbocsátás, a kiengesztelődés a rögös út, a feltámadás a jövő! Ez lesz végül minden ünnep célja és értelme.
Váci Egyházmegye/Magyar Kurír