Pákozdi István: Közvetlen közelből láthatjuk a fiatalok problémáit

Az egyetemi ifjúság körében végzett lelkipásztorkodás előzményei a 19. század végéig, 20. század elejéig nyúlnak vissza. Milyen felismerésből fakadt a fiatalokkal való foglalkozás igénye?

Bár a 19. század végén, a 20. század elején még ismeretlen volt az úgynevezett rétegpasztoráció, az Egyház azonban felismerte, hogy az egyetemeken és főiskolákon tanuló fiatalokkal foglalkozni kell, illetve az ott tanítókat is meg kell szólítani. Kezdetben ez az egyetemi templomhoz kötődött, ahol pálos szerzetesek végezték ezt a munkát. Tartottak speciális prédikációkat, egyetemi hitszónoklatokat. Így kezdődött az egyetemi pasztoráció Budapesten. Ezzel egy időben világszerte hasonló folyamat játszódott le más nagyvárosokban is. Többet akkor még nem tudtak tenni az egyetemistákért.

Hogyan fejlődött a pasztoráció a későbbiekben?

A két világháború közötti és az utána következő nyomorúságos idők adták azt a felismerést, hogy az egyetemistákkal mélyebben is kell foglalkozni. Nem elég csak hitszónoklatokat tartani, hanem gondoskodni kell róluk. A vidékről származó szegény nagycsaládos egyetemistáknak menhelyről, szobáról, kollégiumról kellett gondoskodni, mintha a mai időkben lennénk. Majd kimaradt több mint negyven év. 1990-ben Vértesaljai László atya kezdett el foglalkozni újra az egyetemistákkal. Összehívta őket, nagy Veni Sanctét, Te Deumot tartott, és maga is megdöbbent, hogy tele lett a templom. A rendszerváltozás idején kezdeményezése olyan visszhangot keltett, ami szárnyakat adott az Egyháznak. Először Szegeden, Budapesten, Pécsett, Miskolcon, a nagy egyetemi városokban alakult egyetemi lelkészség. Vértesaljai László jezsuitává lett, kilépett az egyetemi pasztorációból, tőle vettem át a munkát, és most már huszonegy éve végzem itt Budapesten.

Épült kapcsolat az egyes városok lelkészségei között?

Jó kapcsolatban vagyunk a vidéki egyetemi lelkészségekkel. Évente egyszer egyetemi pasztorációs konferenciára gyűlünk össze. Idén Szombathelyen tartjuk a tizenkilencediket. Ez a lelkészek és a velük közvetlenül együtt dolgozó munkatársak évenkénti konferenciája, más-más városban, évente választott témáról. A konferencia kezdetben katolikusnak indult, később meghívtuk a protestáns testvéreinket is. A velük való együttműködés talán a miskolci, a pécsi és a soproni egyetemi lelkészségekben a leghatékonyabb. Programokat szerveznek, alkalmazkodnak egymás terveihez, összehangolják azt, amit együtt tehetnek az egyetemistákért.

Budapesten, mivel szomszédok vagyunk, mindenkinek megvannak a maga témái, alkalmai, istentisztelete, és évente kétszer tartunk adventi, illetve böjti ökumenikus áhítatot. Olykor közös sportrendezvényeket hirdetünk, vagy választott témákban meghívjuk egymást előadni, előadást hallgatni, filmet nézni. Párhuzamosan ezzel működik a KELET az ifjúság számára, ez a Kárpát-medencei egyetemi lelkészségek évi találkozója. Központi része egy táncos mulatság, de vannak előadások is. Fontos, hogy a résztvevők megismerkednek az adott város sajátosságaival, kulturális értékeivel és együtt töltenek egy hétvégét.

A széles körű tevékenységből mit emelne ki?

Négy-öt évvel azután, hogy megkezdtem az egyetemi lelkészi szolgálatomat, indítottuk  az első kollégiumunkat a belvárosban. Nagy felismerés volt számunkra, hogy az egyetemistákkal való foglalkozás nem merülhet ki a közös misére járásban, éneklésben, hittanórában vagy csoportmunkában. Az igazán nagy dolog, hogy egy fedél alatt éljünk velük. Lássuk a problémáikat, segítsünk rajtuk. Mára négy kollégiumunk van. Aki bejut ide, nagyon nehezen megy el. Az élet olyan nálunk, mint egy családban. Sok közös programunk van, kirándulni megyünk, kollégiumi estéket tartunk.

Milyen utakon érik el az egyetemistákat?

Fontos a személyes út, a kollégistákon keresztül a többieket is meg tudjuk szólítani. A honlapunk - www.egylelk.com -  nagy megszólító erő. A fiatalok közül sokan nem papír alapú reklámot olvasnak, hanem böngésznek a honlapok között. Így találnak rá az egyetemi lelkészségre, és jutnak hozzá minden információhoz programjainkról, nyári táborainkról, a közösségekről.

Vannak a fiatalok számára általánosan kedvelt témák?

A hét több napján is tartunk „hittant”. Más jellegű mindegyik, önálló tematikával rendelkezik. A témákat az egyetemistákkal együtt egész évre kidolgozzuk. Kiemelkednek a párkapcsolattal, szerelemmel, házassággal, élet továbbadásával, játékkal, a tudomány és hit közötti kapcsolattal foglalkozó témák. Ezek szinte minden évben valamilyen módon tárgyai a beszélgetéseknek. Nyitottak a fiatalok a Szentírás, a keresztény kultúra, a keresztény filozófia, a zene témákra is. Eltér az egyes alkalmak feldolgozási módja. A csütörtöki csoport például megkapja a témát, kidolgozza a kérdéseket és az imádságokat, majd a végén katekézis formájában összefoglalom a témát. A végén a templom homályában gyűlünk össze, és reflektorok nélkül mondjuk el a záró imádságot.

Az évek során változott a nyitottság, elköteleződési szándék?

Az évekkel együtt a generációk is megváltoznak, az igények, a hozzáállás és a lelkesedés is. Amikor kezdtem, 1992-ben, akkor még tartott a rendszerváltást követő euforikus lelkesedés, hogy alapítsunk újabb és újabb dolgokat. Ezekből mára nem sok maradt fenn. Ma a túl nagy szervezéseknek nincsen visszhangja. A nyári nagytáboron kívül kedveltebbek a családiasabb, bensőségesebb programok. Nőtt a fiatalok elszigetelődése, egyre kevesebben igényelnek kollégiumot, nem szeretik a kollégiummal járó kötöttségeket. Sok szülő lakást vásárol a gyerekének, így nem élik meg azt a közösséget, mely az egyetemi órák után keretet adna az életüknek.

Mennyire tud segíteni a lelkészség abban, hogy felkészítse az egyetemistákat leendő értelmiségi szerepükre?

Ez fontos célunk, de nem fenyegetjük őket minden egyes hittanon azzal, hogy mi vár rájuk. A fiatalok nyitottak a világra, figyelnek mindarra, ami körülöttük történik.  Sokat foglalkozunk a közösségi elköteleződés témájával, próbáljuk erősíteni ennek az igényét. Létrejött a Fészekrakó csoport, az MKK Plusz a már végzett fiatalok összefogására. Hozzánk tartoznak, de önálló életet élnek.
 
A felsőoktatást érintő problémákra hogyan reagáltak a lelkészséghez tartozó fiatalok? 

Innen senki nem ment tüntetni. Nyilvánvalóan a mi fiataljaink is látják a felsőoktatás nehézségeit és problémáit.  Meg vannak győződve arról, hogy a kormány mindent megtesz, hogy az adófizetők pénzéből működjön a felsőoktatás. A cél azonban az, hogy a fiatalok itthon maradó, dolgozó emberekké váljanak, tanulmányaik ne húzódjanak ki tízegynéhány évig. Megdöbbentő, hogy a tüntetés élére álltak tizenegy-tizenhárom éve egyetemisták. Milyen alapon szólalnak meg ők?

Jelenleg milyen feladatokon dolgoznak?

A Budapesti Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség vendégként működik a Magyar Szentek Templomában. Itt tartjuk a hittant, és itt működnek csoportjaink. Sokféle tevékenységet végzünk, van jegyesoktatás, katekumenátus, de van tánctanítás is. A Műegyetemi Katolikus Közösség (MKK), mint legnagyobb közösségünk, ma már nemcsak műegyetemistáké. Közel háromszáz tagja van. Kinőttük az alagsori termet, ahol például az agapét és a táncpróbákat tartjuk. Szükségünk van közösségi helyre. Meg is van a tervünk a bővülésre, a pénz hiányzik hozzá. Most nagy gyűjtésben vagyunk.

Mi a leginkább örömteli az Ön számára ebben a munkában?

Elsősorban az intellektuális fiatalok jelenléte, akikkel lehet beszélni problémákról, a világ történéseiről. Sokan aktívan követik az Egyház mindennapi életét, például a pápaválasztást. Itt természetes, hogy állandóan új kérdéseket vetünk fel, hogy vitákat indítunk. Van lehetőség és igény a személyes beszélgetésekre. Az egyetemisták bátran és őszintén képesek feltenni a kérdéseiket, elmondani a véleményüket. Ez nagyon jó. Köztük én is kicsit fiatal tudok maradni.

Trautwein Éva/Magyar Kurír