A Palesztin Hatóság megszüntette az egyetlen keresztény tévécsatornát

Kitekintő – 2010. március 19., péntek | 11:42

Engedély hiányára hivatkozva a Palesztin Hatóság megszüntette az Al-Mahed, azaz Születés nevű keresztény tévét. A hírt Samir Qumsieh igazgató jelentette be, aki hangsúlyozta a 14 éve működő szolgáltatás fontosságát, valamint a kapott elismeréseket.

Március 16-án délután 2 órakor a rendőrség behatolt a keresztény televízió székhelyére és a belügyminisztérium utasítását követve leállította a műsorokat. Az AsiaNews hírügynökség kérdésére a tévé igazgatója értetlenségének adott hangot a jogtalan intézkedés miatt.

A betlehemi Születés templomától 350 méterre, egy magaslaton álló szolgáltató évek óta az egyetlen keresztény hangot képviselte palesztin területen a televíziózásban. A különböző műsorok az oktatás, a környezetvédelem, a politika, a kultúra és a helyi társadalom kérdéseivel foglalkoztak, amelyek nemcsak a keresztényeknek, de a muzulmánoknak is szóltak. A vallási programok között szerepelt szentmise, ima és más fontos liturgikus szertartások közvetítései.

Meg nem erősített forrásokra hivatkozva az AsiaNews hírügynökség a bezárás okai közül a gazdasági szempontokat emeli ki. A kormány pénzt kért valamiféle „engedély”-ért, de az összeget a televízió nem utalta át.

Mahmúd Abbász palesztin elnöknek és Szalám Fajjád miniszterelnöknek írt levelében a Születés televízió igazgatója elítéli a keresztény csatorna jogtalan bezárását és az engedély hiányára való hivatkozást. Az igazgató emlékeztet arra, hogy a szolgáltatás 14 éve működik, és hogy a nézőktől számos elismerést kaptak e-mail és köszönőlevél formájában, amelyek bekerülhetnének a Guinness-rekordok közé is.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír