Pályi Gyula: A Torinói Lepel

2011. február 7. hétfő 11:16

Pályi Gyula akadémikus, a Modenai és Reggio Emiliai Egyetem általános és szervetlen kémia professzora könyvében minden részletre kiterjedően, tudományos alapossággal, de közérthetően foglalja össze a Torinói Lepellel kapcsolatos ismereteket.

A Torinói Lepel néven ismert relikvia egy közel négy és fél méter hosszú, egy méter széles lenvászon szövetdarab, melyen egy halott férfi lenyomata látható. E kendő a keresztény hagyomány szerint Jézus Krisztus halotti leple, így a képmás az ő vonásait őrzi az utókor számára. Vannak azonban, akik kétségbe vonják ezt. A Torinói Lepelről eddig könyvtárnyi könyvet, tanulmányt írtak, kutatásával körülbelül 150 ezer órát töltöttek az ezzel foglalkozó tudósok; ez nyolcórás munkaidővel számolva hatvan évet tesz ki.

A Torinói Lepel című könyvében Pályi Gyula megállapítja: a Lepel anyagának és elkészítési technológiájának elemzése alapján elmondhatjuk, hogy e körülmények közel-keleti származást valószínűsítenek, és összhangban vannak a Lepel Kr. u. I. századi eredetével. A Lepel Emberével kapcsolatos megfigyelések összhangban vannak azzal a felvetéssel, hogy a Torinói Lepel valóban Jézus Krisztus halotti leple volt, illetve az lenne.

Pályi professzor különböző szempontok alapján vizsgálja a Leplet, így összehasonlítja, mit írnak az evangélium szerzői Jézus sírba helyezéséről. Ebből kiderül: mind a négy evangélista említést tesz valamiféle halotti lepelről. A „szerepét vesztett” halotti lepelről – vagy leplekről – a Feltámadást követően a szemtanú Jánoson kívül Lukács is megemlékezik. „János beszámolója döbbenetesen eleven, látható, hogy ő mind a temetésnél, mind az üres sír megtalálásakor jelen volt: János beszámolójának hitelét… nagymértékben fokozza az az apró mozzanat, hogy az egyik kendő (talán éppen a Lepel) a sírboltban, a többitől külön összehajtva volt található… aki így hagyta, ösztönösen rendes volt és cseppet sem sietett…” A tudós szerző rámutat arra is, hogy az új halotti lepelre való utalások – Máténál és Márknál – összhangban vannak a textiltechnológusok azon véleményével, hogy a jelenlegi Torinói Lepel valószínűleg egy tekercsben tárolt hosszabb szövetdarabból lett levágva. A csak János által említett fűszerek nyomát a jelenlegi Torinói Lepel vizsgálatakor mikroszkóposan kimutatták.

A vérfoltok vizsgálati eredményeit összefoglalva megállapítható, hogy ezek összhangban vannak azzal a feltevéssel, hogy a Lepel Embere közel-keleti volt, halála előtt megkorbácsolták, legalább egyszer elesett, úgy, hogy kezével nem tudta fékezni az esést, majd keresztre szegezték, ahol meghalt. A Lepellel már holtan borították be, nem sokkal halála után. Amit pedig az orvostudomány a Torinói Lepel képe és vérfoltjai alapján a Lepelbe takart áldozat utolsó óráiról és haláláról mondani tud, ugyancsak azt a hipotézist erősíti, hogy a Lepel valóban Jézus Krisztus halotti leple lehetett. Erre utalnak a Torinói Leplen lévő írásjelek is, valamint a Lepel Emberének szemgödreiben azonosított római pénzérmék megtalálása. Az érmék kora egybeesik Jézus nyilvános működésének korával és „az érmék képének halványsága szöges ellentétben van a XX. századinál korábbi ’hamisítási’ elméletekkel, hiszen az érmék azonosításához az űrkutatási elektronika legmodernebb eszközeit kellett bevetni, melyeknek lehetőségéről akár csak pár évtizeddel korábban is senkinek még csak fogalma sem volt.”

Külön foglalkozik a könyv szerzője a Torinói Lepel magyar vonatkozásával. A leplet 944 és 1204 között Bizáncban őrizték. A jelenlegi Leplen számos égési nyom található, melyek nagy része az 1532-es tűzvészből származik. Van azonban egy olyan égésinyom-sorozat, ami ennél korábban keletkezett, mivel szerepel egy 1516-ból származó Albrecht Dürer-rajzon is. E nyom jellegzetes L betű formában elhelyezkedő, 4x4 kör alakú égési lyukakból áll, mintha a négyrét vagy 12-rét összehajtott Lepel szövetén egy izzó, hegyes tárgyat szúrtak volna át. A szakirodalom ezt „piszkavas-lyukaknak” nevezi. E lyukak azonban már egy jóval korábbi, 1192 és 1194 között keletkezett rajzon is szerepelnek. Ez a rajz, egy miniatúra, a Pray-kódexben található, ami legrégebbi magyar összefüggő nyelvemlékünket, a Halotti beszédet tartalmazza. (A könyvben látható a Pray-kódex miniatúrája, amely Jézus Krisztus keresztről való levételét és Lepellel való beborítását ábrázolja.) Ismeretes, hogy a kódexet Pray Gyula (1723–1801) jezsuita történetíró fedezte fel és ismertette 1870-ben, jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik. Pályi Gyula felhívja a figyelmet: ha a Pray-kódex 1200 előtt keletkezett, a miniatúra készítője a Lepelt csak Bizáncban láthatta. Ha viszont a Bizáncban őrzött Lepel a „piszkavas-lyukak” ugyanazon rajzolatát mutatta, mint a jelenlegi Torinói Lepel, akkor a Lepel származásának hitelességét a jelenleg egyesek által vélt 1349-ről jóval korábbra kell tenni. A kötet szerzője figyelemre méltónak tartja azt is, hogy a Pray-kódex híven és méretarányosan adja vissza a Torinói Lepelnél is észlelt, a halszálkás szövéstől eredő csíkozatot is. Pályi Gyula valószínűsíti, hogy az 1172 és 1196 között uralkodó III. Béla magyar király – egyben bizánci trónörökös – ismerte a Leplet.

Külön fejezetben foglalkozik Pályi Gyula azokkal a véleményekkel, amelyek szerint a Leplet meghamisították. Mint említettük, a Torinói Lepel dokumentált történetéről az első adat 1349-ből származik. Ekkor a közép-franciaországi Lirey földesura, Geoffrey de Charny levelet írt VI. Kelemen pápának, melyben engedélyt kért templomépítésre, egyben megemlíti, hogy birtokában van Jézus Krisztus temetési leple. Ezért egyesek úgy vélik, hogy a Torinói Lepel 1325-ben készült. A könyv szerzője azonban rámutat: az ún. „tudós hamisítónak” elsősorban fontos biológiai és orvostani ismeretekkel kellett volna rendelkeznie, hogy sikeresen imitálja a Lepel Emberének fiziológiáját, sérüléseit és ezek patológiai kölcsönhatásait. „Olyan részletkérdésekben kellett volna tájékozottnak lennie, mint az élő és nem sokkal korábban meghalt ember vére közötti hematológiai különbség, a vércsoportok és más hasonlók. Részletes ismeretekkel kellett volna rendelkeznie a római korbácsolás és keresztre feszítés legapróbb részleteit illetően, olyan korban…, mikor a korbácsolást már másként bonyolították és amikor a keresztre feszítéssel való kivégzés már több évszázada nem volt használatos.” Ismernie kellett volna továbbá a Pray-kódexet, hogy éppen a kellő helyre tudja beégetni a „piszkavas-lyukakat”, amelyek ezen a miniatúrán 130 évvel korábban már megjelentek. A lepelhamisítónak ötszáz évvel kellett volna megelőznie a korát, a fényképezés bizonyos alapelveinek legalább elméleti szinten való megjövendölésével, emellett fel kellett volna fedeznie a háromdimenziós képrögzítést, a holográfiát is. A „tudós hamisító” legnagyobb eredménye pedig az lett volna, hogy felfedezi azt a képrögzítős eljárást, amely a jelenleg Torinóban őrzött lepel képét adja, és sikerrel alkalmazta volna a kép előállítására. Pályi Gyula felhívja a figyelmet arra a rendkívül lényeges tényre is, hogy a Torinói Lepel halott embert ábrázol, mégpedig olyat, aki életében karizmatikus személyiség volt, akit sokan követhettek. Fölteszi a kérdést: hogyan szereztek volna a Lepel állítólagos hamisítói olyan modellt, aki megfelelt volna ennek a követelménynek? Hiszen ekkor már több évszázada nem alkalmazták a keresztre feszítést, mint kivégzési eszközt. Annak is kevés a valószínűsége, hogy megöltek volna valakit. Ám ha még ezt tették volna, akkor is, nehezen képzelhető el, hogy az áldozat arcán „olyan méltóságteljes nyugalom tükröződjék, mint ez a Lepel Emberénél látható. És ha ez a végeredmény nem sikerül, újrakezdik?”

Pályi Gyula végkövetkeztetése, hogy a Torinói Lepellel kapcsolatban összegyűlt történelmi és természettudományi ismeretanyag „jó egyezésben van azzal a feltevéssel, hogy e Vászon valóban Jézus Krisztus halotti leple volt.” Ám a tudós szerző, tekintettel a probléma rendkívüli jelentőségére, egyetért a Római Katolikus Egyház óvatos bölcsességével, hogy még nem mondta ki a végső szót ebben a kérdésben. Hozzáteszi azonban: „Okkal reméljük…, hogy hívők és nem hívők szorgalmas kutatómunkája előbb-utóbb lehetővé fogja tenni e ’végső szó’ kimondását.” (Szent István Társulat, 2010.)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír 

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
papnovendekek-titkos-elete-hat-csapat-300-perc-tomeny-futball
A papnövendékek titkos élete: Hat csapat, 300 perc tömény futball

Az elmúlt hétvégén egy különleges focikupától volt hangos az esztergomi Pézsma Tibor Sportcsarnok. Hat szeminárium kispályás focicsapata mérte össze tudását a Magyar Sion „futballarénájában”. Müller Márk papnövendék írását adjuk közre.

09:45
hogyan-lesz-egy-benzinkutasbol-diakonus-nyary-krisztiannal-beszelgetett-bela-atya
Hogyan lesz egy benzinkutasból diakónus? – Nyáry Krisztiánnal beszélgetett „Béla atya”

November 19-én, hétfőn este a budapesti Magvető Caféban Nyáry Krisztián, a Magvető Könyvkiadó igazgatója kérdezte Molnár-Gál Béla állandó diakónust, iskolaigazgatót, Röhrig Géza Kossuth-díjas színészt, írót, költőt és Nagy Szabolcs fotóriportert a szociális területen szerzett tapasztalataikról.

2018. november 20. kedd