Pályi Gyula: a torinói lepel előtt szinte tapintható az áhitat

A feltámadásra, az üres sírra, Krisztus megdicsőült testére emlékeztet bennünket a katolikus egyház egyik legdrágább ereklyéje, a torinói halotti lepel, amelyet Boldog II. János Pál pápa az „ötödik evangéliumnak” nevezett.

Pályi Gyula professzor elmondta: bár régi magyar szokás szerint a feltámadási körmenetet már nagyszombat kora este megtartják, a feltámadás eseményét húsvét vasárnap hajnalra szokás tenni. A Megváltó péntek kora délután meghalt a kereszten, még a sötétség beállta előtt eltemették egy sziklasírba, sietősen, a szombat tisztelete miatt, talán illóolajokat tartalmazó kenetekkel, de mindenképpen halotti lepellel. A ma Torinóban őrzött lepelről úgy tartják, hogy azonos ezzel a lepellel.

Úgy alkalmazták, hogy a körülbelül négy méter hosszú vászon egyik felét leterítették a kripta talapzatára, majd a halottat hátára fektetve ráhelyezték és végül a lepel másik felét a fején áthajtva ráborították. Tudomásunk szerint nem rögzítették.

Vasárnap reggel az Üdvözítőhöz közel állók a sírt üresen találták, de a lepel benne volt. Arról, ami közben történt, nincs közvetlen híradásunk. Egyetlen lehetséges tanúságtétel van: a lepel. Ennek használatáról és az üres sírban való visszamaradásáról írásos beszámolók vannak birtokunkban: az Újszövetségben.

A torinói leplen egy halott, ruhátlan férfi „fotográfiai negatív” jellegű képe található. Hogy Jézus halott volt, amikor a sírba tették, kétségtelen. Hogy a ma Torinóban őrzött vászon az Ő halotti leple volt – nagymértékben valószínű.  A lepel képe fotográfiai negatív jellegű. Ilyen képet fényérzékeny anyag felületén közvetlenül alkalmazott sugárzás hagy. Sajátsága, hogy ott lesz sötétebb, ahol a fénykép tárgya világosabb és fordítva is: világosabb lesz a sötétebb részeknek megfelelő képmezőben. A feltámadást régóta úgy ábrázolja a keresztény ikonográfia, hogy Jézus fénysugárzás közepette jelenik meg.

A torinói lepel kutatója elmondta: azt is tudjuk, hogy az élő szervezetek csodálatos működését az életfolyamatok nagymértékű összhangja teszi lehetővé. Ha ez egy bizonyos határon túl megbomlik, következik be a halál. A halál tudományos szemmel nézve rendezettségből a rendezetlenségbe való átmenet (legalábbis ennyit tud a modern tudomány megfogni).

A rendezetlenségből a rendbe való átmenet mindig energiát igényel. Ez esetleg lehet fényenergia is, vagy bármi más energiafajta is – hiszen nem ismerjük a részleteket. A lepel sugárzásos képe mindenesetre fényjelenségre utal. Lelkesítő feladat a tudománynak e probléma vizsgálata, hiszen kezünkben van egy híradás erről a történelemformáló eseményről és csak most, majd két ezredév múlva kezdjük sejteni miről is lehetett szó. A sejtés persze még nem tudás, de felemelő érzés a tudomány művelőjének, hogy amint haladunk ismereteinkkel, egyre világosabb fényben mutatkozik meg annak a tudása, amit hitünkkel már régóta megéreztünk. Még felemelőbb, hogy a tudomány haladása milyen nagy mértékben támasztja alá azt, amit egyesek, éppen a tudomány félreértelmezésével, cáfolni szeretnének.

Pályi Gyula megosztotta hallgatóságával, milyen megrázó élmény egy látogatás a torinói székesegyházban azon ritka alkalmakkor – legutóbb 2010-ben, legközelebb valószínűleg 2020-ban –, amikor a lepel megtekinthető. A legutóbbi bemutatáson ő maga is részt vehetett, és úgy érezte: különleges érzés ragadja meg a zarándokot, mikor a katedrális félhomályában megpillantja azt a tárgyat, amiről a legbiztosabban tudjuk, hogy köze volt Jézus Krisztushoz. Amikor a csoport beözönlött, egyszerre olyan csend lett, hogy talán a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani. Mindenki magába mélyedt és szinte tapintható lett a tömeg egységes áhítata.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír