A pápa fogadta a német evangélikus egyház elnökét

Kitekintő – 2013. április 9., kedd | 16:51

Április 8-án, hétfőn Ferenc pápa kihallgatáson fogadta a németországi evangélikus egyház elnökét, Nikolaus Schneidert feleségével és kíséretével.

A találkozó valóban nagyon szívélyes légkörben zajlott le” – mondta a szentszéki szóvivő, Federico Lombardi SJ. Schneider „Präses” gratulált a Szentatyának megválasztásáért és az új pápaság ilyen szerencsés és lelkesítő kezdetéért. Nagyra értékelte a pápa névválasztását is, mert egy olyan szentre utal, aki valóban minden keresztényhez rendkívül hatékonyan szól. Az elnök utalt az Argentínát sújtó árvízre és a katasztrófa által okozott szenvedésre, kifejezve együttérzését az argentin néppel.

Ami az ökumenikus témákat illeti, a felek kitértek a vértanúk ökumenizmusának értékére, amelyre a pápa különös hangsúlyt fektet. Jól ismeri ugyanis azt a szenvedés, amelyet az evangélikus egyház soraiból is többen átéltek a nemzeti szocializmus idején és egyéb körülmények között. A vértanúk által oltott vér mélyen egybefűzi a különböző keresztény felekezeteket a közös krisztusi tanúságtételben. Schneider elnök emlékeztetett rá, hogy 2017 a reformáció félévezredes évfordulója, amely rendkívül fontos esemény a németországi evangélikus egyház számára.

A pápa felhasználta az alkalmat, hogy felidézze Benedek pápa beszédeit, amelyeket Erfurtban, Luther Márton működési helyén mondott. Ezek a beszédek különösen jelentőségteljesek az ökumenizmus szempontjából, illetve a katolikus egyház és a reformáció hagyománya közötti kapcsolatokra, valamint Luther alakjára vonatkozóan. A találkozó tehát rendkívül gyümölcsöző és jelentőségteljes volt az ökumenizmus útján, amelyet ez a pápaság is habozás nélkül határozottan tovább folytat – nyilatkozta Federico Lombardi.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír