A pápa katekézise 72. zsoltárról

A december 1-jei, szerdai általános kihallgatáson II. János Pál pápa, folytatva az imaórák liturgiájáról megkezdett elmélkedését, ezúttal a 72. zsoltárhoz fűzte katekézisét. Az „Imádság a királyért” című zsoltár a zsidó és a keresztény hagyomány számára az egyik legkedvesebb királyének, amelyet az egyházatyák messiási értelemben elemeztek – emlékeztetett rá a pápa.
„Isten! Add törvényeidet a királynak, és igazságodat a király fiának, hogy igazságosan ítélje népedet, és törvényesen a nyomorultakat” (Zsolt. 72,1-2) Ezzel az ünnepélyes fohásszal kezdődik a vers, melyben a zsoltáros különös hangsúlyt fektet az igazságos és jog szerinti ítélkezés erkölcsi kötelességére, elsősorban a szegényekkel szemben. Ahogy Isten is igazságos népével, úgy kell a királynak is – aki a régi bibliai felfogás szerint az Õ földi helytartója – igazodni Istene cselekedetéhez. Katekézisében a pápa kiemelte: aki megsérti a szegények jogait, az nem pusztán politikailag helytelen és erkölcsileg méltánytalan tettet követ el, hanem ez a Biblia számára egyúttal Isten ellenes cselekedet is, vallási bűn, mert az Úr a szegények és elnyomottak, az özvegyek és árvák védelmezője, egyszóval mindazoké, akiket nem óv emberi kéz. A zsoltáros az igazságért könyörgő fohász után kitárja előttünk a horizontot, és bemutatja a messiási-királyi birodalmat, annak idő- és térbeli kiterjedésében egyaránt: „Éljen addig, míg nap és hold lesz, nemzedékről nemzedékre!”(Zsolt. 72,6) – a nap-hold tagolta kozmikus ritmus váltakozik az évszakokat jelző eső és virágzás élénk képeivel: „Mint amikor eső hull a rétre (…) úgy virágozzék napjaiban az igazság.” (Zsolt 72,7)
E termékeny és derűs királyság alapértékei: az igazság és a béke, amelyek a Messiás eljövetelét jelzik történelmünkben. Ebből a szemszögből megvilágító erejű az egyházatyák magyarázata, akik ebben a király-Messiásban látják Krisztus, az örök és egyetemes király arcát – mondta katekézisében a szentatya. Alexandriai Szent Cirill zsoltármagyarázatában megállapítja, hogy az ítélet, amelyet Isten ad a királynak és amelyről Szent Pál beszél, az a szent akarat, „amellyel elhatározta, hogy az idők teljességével Krisztusban, mint főben foglal össze mindent” (Ef.1,10), hiszen akkor virágozni fog az igazság és bőséges lesz a béke. II. János Pál pápa kifejtette, hogy mi magunk vagyunk az elesettek, akiket a szöveg nyomorultnak nevez, a szegények fiai, akikről a zsoltáros beszél, tehát a király a mi segítségünkre siet és megvált, a hitben szentelve meg minket a Szentlélek ereje által. Ezután a zsoltáros körülírja a király-Messiás igazságos és békés birodalmának határait, amelyek egészen az akkor ismert bibliai világ széléig terjednek: magában foglalja az arabokat és a nomádokat, a letűnt államok királyait is.
E látomás méltó biztosítéka lehet az, amit Zakariás próféta fogalmazott meg – akinek szavait az Evangéliumok Krisztusra alkalmazzák: „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz (…) Kiirtja a harci kocsit Efraimból és a lovat Jeruzsálemből. Kivész a harci íj is, mert békét hirdet a népeknek. Uralma tengertől tengerig ér, és a folyamtól a föld végéig” (Zak. 9,9-10, vö. Mt 21,5). VR/MK