Pápai jelvények

2013. március 19. kedd, 14:53

Érszegi Márk Aurél korábban megjelent írásai alapján állítottuk össze a pápai jelvényekről – tiara, péteri pallium, halászgyűrű, Péter kulcsai, pápai zászló, ernyő, kereszt, ferula, trónszék – szóló ismertetőt.

Tiara

Eredete az idők homályába vész, az utóbbi pápák már nem is viselték, mégis a tiara mindmáig hatalmuk jelképének számít. Nemcsak a pápai jelvényben, illetve az egyes pápák és a Vatikánváros címerében szerepel, de lépten-nyomon találkozni művészi ábrázolásaival.

Történészek szerint a tiara a camelaucum vagy phrygium nevű keleti süvegből fejlődött ki, ami a szabad emberek, így az uralkodók viselete volt. Annyi bizonyos, hogy pápák már a VII. század óta sajátos, fehér szövetből készült magas, zárt fejfedőt hordtak méltóságuk jeleként. A világi uralom megszilárdulásával, valamikor a IX–XIII. század között tűnt fel rajta az első aranypánt vagy korona. A másodikat VIII. Bonifác (1294–1303) helyezte fel a tiarára, a harmadikat pedig nem sokkal később V. Kelemen (1305–1314), s ettől kezdve nevezték hármaskoronának (triregnum) is.

A koronák hármas száma többrétű szimbolikus tartalmat hordoz, ám a XVI. századi koronázási szertartás szavai szerint arra utal, hogy a római pápa „a fejedelmek és királyok atyja, a világ ura és Krisztus földi helytartója”. A XIII. században már szerepel a hátsó részén a püspöksüvegéhez hasonló két szalag (infula). A csúcsdísz a kereszttel II. Gyula (1503–1513) tiaráján fordult elő első ízben. Közben az eredeti szövet helyébe ezüstszövet lépett, ami merev tartást kölcsönzött neki, hogy elbírja a nehéz arany- és drágakődíszítést.

A pápát a protodiakónus bíboros koronázta meg, ünnepélyes szertartás során. A tiara nem liturgikus kellék volt – amikor a pápa misézett, régen is mindig mitrát viselt – hanem a szuverén uralkodó jelvénye. Csak körmeneteken, felvonulásokon és egyéb ünnepi alkalmakkor használta.

VI. Pál volt az utolsó, akit megkoronáztak – egy igen modern kinézetű – tiarával, 1964-ben azonban lemondott viseléséről. Ebben követték utódai, s azóta koronázási szertartás helyett a pápa „péteri szolgálata ünnepélyes megkezdéséről” beszélünk. A tiara azonban továbbra is használatos a Szentszék, illetve a pápa címerén. Hiszen a világi hatalomról való lemondás óta sem vált okafogyottá: ma Róma püspökének az Egyházon belüli legfőbb hatalmát jelképezi.

Gyakran előfordult, hogy a pápák elődeik tiaráit átalakították, de persze a történelem viszontagságainak is sokuk áldozatul esett. Napjainkra csupán a XIX–XX. századi tiarák maradtak fenn, közülük tízet őriznek a pápai sekrestyében. (A Pápai Palotaőrség által IX. Piusznak adományozott tiara, amivel később XXIII. Jánost is megkoronázták, látható volt a magyar kereszténység ezer évét bemutató 2001-es kiállításon). VI. Pál jótékony célú árverésre bocsátotta a sajátját, ami ma a New York-i székesegyházban látható, míg másolata ugyancsak a pápai sekrestyében.

XVI. Benedek pápa azzal lepte meg a közvéleményt, hogy saját címerén egyszerű püspöksüveget alkalmaz. Ám a püspöksüveg (mitra, infula) kezdetben szintén a pápa kizárólagos viselete volt. Eredetéről megoszlik a történészek véleménye: egyesek szerint az ószövetségi főpapi viseletből fejlődött ki, mások szerint a már említett pápai süveg egyetlen formája alakult kétféleképpen. Az egyikből lett a tiara mint uralkodói viselet, a másikból pedig a liturgikus fejfedő.

Ez utóbbinak viselési jogát először IX. Leó (1049–1054) engedélyezte kiváltságként egyes püspökök számára, majd a XII. századtól kezdődően használata általánossá vált körükben. A zárt, kúp alakú süveget ekkor nyitották ketté középen, hogy megkülönböztessék a pápai viselettől. Az így keletkezett két „szarvát” eleinte kétoldalt hordták, majd hamarosan megfordították, amivel elnyerte mai alakját. Szimbolikus értelmezése III. Incétől (1198–1216) származik, aki szerint a két szarv az Ó-, illetve az Újszövetséget jelképezi, a két infula-szalag pedig a Szentírás betűjét, illetve szellemét.

Így hát XVI. Benedek újítása, miszerint címerén tiara helyett mitra látható, tulajdonképpen visszatérés a pápák saját ősi fejdíszéhez. Még akkor is, ha mitrát a címerén pápa még nem hordott amióta csak címerhasználat létezik.

Péteri pallium

A pallium szintén a pápa saját liturgikus viselete a IV. század óta. Legfőbb pásztori küldetését és kormányzati hatalmát jelképezi. A VI. század óta a metropoliták is megkapják az Apostoli Székkel való szorosabb közösségük és egyházkormányzati hatalmuk különleges jeleként. A középkori pallium a bal vállon átvetett hosszú gyapjústóla volt, amit három drágakövekkel díszített tű rögzített. A miseruha formájának változásával a pallium is átalakult, és a XVII. századra nyerte el ma ismert klasszikus alakját: 4–6 centiméter széles, hat kis fekete selyemkereszttel díszített, elöl és hátul 15–20 centiméteres pántban végződő stólaszerű gyapjúszalag. 1999 karácsonyán II. János Pál egyszeri alkalommal felelevenítette a pallium régi alakját, ami azután állandósulni látszott XVI. Benedeknél is.

A pallium a pallion görög szóból származik, jelentése köpeny. Egykor valóban hosszú köpeny volt, ma már azonban kézzel szőtt keskeny stólává egyszerűsödött, amely a nyakat gallérként veszi körül, a mell, illetve a hát közepéig érő két szárral. Az elveszett bárányra emlékeztet, amelyet a pásztor vállára vesz, ezért bárányok gyapjából szövik. A pallium tehát a jó pásztor jelképe, aki gondját viseli a nyájnak.

A római egyházzal való szorosabb egységet is kifejezi a pallium. A II. Vatikáni Zsinatig a pallium viselése szigorúbb szabályokhoz volt kötve. Csak nagyobb ünnepeken, nagyobb szertartások alkalmával viselték. Ma már az érsek vagy a püspök is minden szentmisén viselheti.

Használata a keleti egyházakban is szokásos, és mindegyik a saját hagyományait és egyházfejedelmét követi. A Róma melletti Tre Fontane trappista kolostor szerzetesei minden évben felnevelnek két bárányt, ezek gyapjának egy része szolgál a palliumok szövéséhez.

Halászgyűrű

A pápa jelvényei közé tartozik az a domborműves aranygyűrű, amely Szent Péter apostolt ábrázolja, amint eredeti foglalkozását, a halászatot gyakorolja. Innen ered elnevezése: halászgyűrű – ami Péter apostol meghívásának evangéliumi jelenetére utal („emberek halászává teszlek” – Mk 1,17). A dombormű körül a pápa neve olvasható. A pápa halála után a gyűrűjét összetörik. Az új gyűrű már a konklávén is jelen van, a névnek ki van hagyva a hely.

Első alkalommal a XIII. században említik a pápa halászgyűrűjét, amit eredetileg személyes leveleinek lepecsételésére, majd a hivatalos iratok közül az ún. brévék hitelesítésére használt. Koronázásakor, illetve manapság péteri szolgálatának megkezdésekor a camerlengo bíboros húzza az új pápa ujjára. Halálakor pedig szintén a camerlengo az, aki a visszaélések megelőzése végett gondoskodik annak megsemmisítéséről, mégpedig egy prés segítségével. Ez utóbbi XXIII. János halála óta kiment a szokásból.

Minden pápának új gyűrűje van, ami aranyból készül. A beavatási szertartás alkalmával a gyűrűt a camerlengo ünnepélyesen felhúzza az új pápa bal kezének gyűrűsujjára. A halál beálltát követően pedig ugyancsak a camerlengo más bíborosok jelenlétében ünnepélyesen összetöri egy ezüstkalapáccsal. Erre azért van szükség a hagyomány szerint, hogy a pápai interregnum időszakában ne hamisíthassanak dokumentumokat a gyűrű pecsétjével.

IV. Kelemen pápa tesz először említést 1256-ban unokaöccsének, Peter Grossinak írt levelében a halászgyűrűről, amelyet magánlevelei lezárására használt: az olvasztott viaszba nyomta a gyűrűt. A nyilvános dokumentumokat ezzel szemben a pápai pecséttel zárták le, amelyet olvasztott ólomba mélyesztettek bele. Ezeket a dokumentumokat nevezték később bulláknak (a bulla eredetileg az olvasztott ólomdarabot jelentette). A halászgyűrű használata a XV. században változott meg, amikor pápai leveleket zártak le vele. Ez a gyakorlat 1842-ben fejeződött be.

Századokon át a halászgyűrűt nem használták a gyakorlatban; inkább feudális szimbólum volt. A bíborosok még ma is a pápa elé járulnak, hogy térden állva megcsókolják a gyűrűt. (www.catholic.org)

Péter kulcsai

A pápának és a Szentszéknek a XIII–XIV. század óta hivatalos jelvénye az egymást átlósan keresztező két kulcs, felettük a tiarával, ami megjelenik a pápai zászlón, érmeken, illetve címere mögött. Egyéb előfordulási helyein is mindenütt a Szentszékkel való kapcsolatra utal.

A kulcsok az oldás és kötés hatalmát, azaz Péter utóda joghatóságának teljességét szimbolizálják (vö. Mt 16,19: „Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.”).

A címertani baloldalon lévő aranykulcs a lelki, a jobboldali ezüstkulcs pedig az evilági kormányzati hatalmat jelképezi. A kettőt vörös zsinór köti össze, ami a kétfajta hatalomnak a pápai hivatalban megvalósuló egységét ábrázolja. A kulcsok feje alul található, mintegy a pápa kezében, a kulcsok keresztet mintázó tollazata pedig Krisztus megváltó művére utal.

Pápai zászló

A pápai zászló négyzet alakú, és függőlegesen osztott. A rúdhoz közelebbi része sárga (arany), a másik pedig fehér (ezüst), ez utóbbinak közepét díszíti a pápai jelvény. Mai formája a XIX–XX. században alakult ki. Korábban a pápa a római szenátust és a népet jelképező sárga-vörös színeket használta (Róma városának mindmáig ezek a színei). Amikor Napóleon elfoglalta a Pápai Államot, a pápai fegyveres erőket – saját jelvényeik meghagyása mellett – besorozta a francia seregbe. Ekkor VII. Piusz a mellette kitartó testőrségnek megkülönböztetésül elrendelte – vélhetőleg a pápai jelvény arany-ezüst kulcsai mintájára – a sárga-fehér kokárda viselését. Végleges formáját a pápai zászló IX. Piusz idején nyerte el, ami az 1929-es Lateráni Szerződés óta a Vatikánvárosi Állam nemzetközileg elismert hivatalos zászlaja is.

Jóval régebbre megy vissza a római szentegyház zászlaja, amelynek első ábrázolásai a VIII–IX. századból maradtak ránk. Kinézete VIII. Bonifác alatt nyerte el végleges formáját: hatágú aranycsillagokkal díszített vörös selyemszövet, középen a két kulccsal és az ún. ernyővel. A zászló a nagyobb egyházi és világi ünnepélyeken, valamint utazásai során kísérte a Szentatyát, de a pápai seregek a csatába is magukkal vitték (például a lepantóiba).

A római szentegyház zászlóvivője (vexillifer vagy gonfaloniere) az egyik legmagasabb kitüntetés volt, amit világi személy megkaphatott. A középkorban királyok és fejedelmek viselték a címet (köztük a XV. század elején Nápolyi László ellenkirály, aki Zsigmonddal szemben tört a magyar trónra), később egy római arisztokrata családban öröklődött. A zászlóvivő egyben a könnyűlovasság, majd a nemesi testőrség kapitánya volt, mígnem VI. Pál 1968-ban sok más udvari tisztséggel együtt megszüntette.

Pápai ernyő

Kevésbé ismert pápai jelvény az ernyő (soliculum, basilica, gonfalone), amit manapság csupán széküresedés idején látni a Szentszék címerében. A két kulcs fölött ekkor a tiara helyett (hiszen éppen nincs aki viselje) az ernyő jelenik meg. Tekintettel arra, hogy széküresedéskor a kamarás bíboros (camerlengo) veszi át az Egyház ügyeinek irányítását, az ő címerében is szerepel. Így tulajdonképpen a római egyházat s a főhatalom folytonosságát jelképezi.

Az ernyőnek eredetileg nagyon is gyakorlati szerepe volt: védelmet nyújtani az időjárás viszontagságai ellen. Ez azonban olyan luxus volt, ami csak az igen magasrangú személyeknek járt, így lett belőle méltóságjelvény.

A pápai ernyő egy félig nyitott, több méter magas, arany-vörös selyemből készült hatalmas napernyő. A XIII. századtól a pápa előtt vittek a menetben és a XV. századtól fordul elő címerekben.

A XVI. század végétől a római nagybazilikák mindegyikében volt egy ilyen ernyő, hogy bármikor alkalmasak legyenek az érkező pápa fogadására. Később a kisbazilika cím adományozásával együtt járt az ernyő használatának joga is. Innen származik másik elnevezése: bazilika. A kisbazilikákról szóló 1989-es Domus Ecclesiae határozat azonban már nem tesz említést az ernyőről.

Pápai kereszt

Körmenetekben és egyéb ünnepélyes liturgikus alkalmakkor közvetlenül a pápa előtt a már az V. századtól fogva keresztet vittek. A pápai keresztvivő eleinte az egyik római diakónus, majd a Rota Romana legfiatalabb ügyhallgatója volt. Ma is megfigyelhető a használata ünnepélyes bevonulásokkor, például amikor a pápa az Urbi et Orbi áldáskor kilép a Szent Péter-bazilika erkélyére. Ő maga azonban csak meghatározott alkalmakkor veszi kezébe, kiváltképpen a szentkapu megnyitásakor (legutóbb, a 2000. évi jubileum megnyitásakor azonban II. János Pál a saját feruláját fogta).

A kereszt jogát kiváltságként megkapták előbb a legátusok, majd a XIII. század elején a pátriárkák és a prímások, a XIV. században pedig az érsekek is. A püspökök csupán a címerpajzsuk mögé helyezhették. A pátriárkák a XV. századtól, a prímások és az érsekek pedig a XVII. századtól megkülönböztetésül kettőskeresztet kezdtek használni a címerpajzsuk mögött. (Magyarország prímása is mindmáig kettőskeresztet vitet maga előtt ünnepi alkalmakkor.) A pápai címernek ellenben sosem volt tartozéka a kereszt.

A közhiedelemmel ellentétben a pápa nem használt hármaskeresztet – az csupán művészi ábrázolásokon fordul elő. Egyedül a XIX. században készült ilyen pápai kereszt előbb XVI. Gergely, majd XIII. Leó számára. Ez utoljára akkor volt használatban, amikor II. János Pál megnyitotta az 1983-as szentévet.

Ferula

A pápa nem kampós végű pásztorbotot használ, mint a püspökök. Saját pásztorbotja, az ún. ferula egy embermagas bot végére tűzött egyenlő szárú kereszt. Eredetileg csak bizonyos szertartásokon volt használatos, mint például püspökszentelésnél vagy az ünnepi misén, a be- és kivonulásnál.

A XVII. században elhagyták, és csak VI. Pál pápa újította fel használatát, amikor lemondott számos addigi pápai jelvényről. Több változata is volt, a jól ismert, enyhén előrehajló ezüstfeszületet formázó ferulát végül Lello Scorzelli készítette az 1970-es évek elején. Ezt használta I. János Pál, és II. János Pál is, immár a püspöki pásztorbotéval teljesen megegyező módon.

2008 nagyheti szertartásain XVI. Benedek pápa ezt egy aranyozott keresztre cserélte, ami a II. Vatikáni Zsinat előtt pápai keresztként volt használatos.

Trón

A pápa kétféle alkalommal használ trónszéket. Az őt Róma püspökeként megillető liturgikus szék, a katedra saját székesegyházában, azaz a Lateráni Szent János-bazilikában áll mind a mai napig. A másutt végzett szertartások alkalmával mozdítható trónt használ. Ezt többnyire a pápai oltár előtt vagy mögötte helyezik el, de XVI. Benedek az utóbbi időben felelevenített egy régi gyakorlatot, miszerint oldalt állítják fel egy külön hétlépcsős emelvényen.

A kihallgatásokon használt trón változó lehet az alkalom és a helyszín függvényében: az egyszerű karosszéktől a pápai palotában álló márványtrónuson át a lépcsős emelvényen elhelyezett trónszékig. Az egészen I. János Pál idejéig használatos hordszék szintén a pápai trón egyik változata volt.

Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
Címkék: Vatikán
Vezető híreink – olvasta már?
a-pajzs-megerosit-es-felvertez-szabo-ferenc-sj-kapta-iden-parma-fidei-hit-pajzsa-dijat
A pajzs megerősít és felvértez – Szabó Ferenc SJ kapta idén a Parma fidei – Hit pajzsa díjat

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a Parma fidei – Hit pajzsa díjat idén Szabó Ferenc SJ kapta. A tizennyolcadik alkalommal megrendezett díjátadót február 23-án tartották Budapesten, a jezsuiták Párbeszéd Háza dísztermében. Az eseményen Erdő Péter bíboros is részt vett.

20:08
a-biblia-uzenete-atkelni-sajat-voros-tengeremen
Átkelni saját „Vörös-tengeremen”

Évközi 7. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 6,27–38)

16:00