Pápai jelvények

2013. március 19., kedd | 14:53

Érszegi Márk Aurél korábban megjelent írásai alapján állítottuk össze a pápai jelvényekről – tiara, péteri pallium, halászgyűrű, Péter kulcsai, pápai zászló, ernyő, kereszt, ferula, trónszék – szóló ismertetőt.

Tiara

Eredete az idők homályába vész, az utóbbi pápák már nem is viselték, mégis a tiara mindmáig hatalmuk jelképének számít. Nemcsak a pápai jelvényben, illetve az egyes pápák és a Vatikánváros címerében szerepel, de lépten-nyomon találkozni művészi ábrázolásaival.

Történészek szerint a tiara a camelaucum vagy phrygium nevű keleti süvegből fejlődött ki, ami a szabad emberek, így az uralkodók viselete volt. Annyi bizonyos, hogy pápák már a VII. század óta sajátos, fehér szövetből készült magas, zárt fejfedőt hordtak méltóságuk jeleként. A világi uralom megszilárdulásával, valamikor a IX–XIII. század között tűnt fel rajta az első aranypánt vagy korona. A másodikat VIII. Bonifác (1294–1303) helyezte fel a tiarára, a harmadikat pedig nem sokkal később V. Kelemen (1305–1314), s ettől kezdve nevezték hármaskoronának (triregnum) is.

A koronák hármas száma többrétű szimbolikus tartalmat hordoz, ám a XVI. századi koronázási szertartás szavai szerint arra utal, hogy a római pápa „a fejedelmek és királyok atyja, a világ ura és Krisztus földi helytartója”. A XIII. században már szerepel a hátsó részén a püspöksüvegéhez hasonló két szalag (infula). A csúcsdísz a kereszttel II. Gyula (1503–1513) tiaráján fordult elő első ízben. Közben az eredeti szövet helyébe ezüstszövet lépett, ami merev tartást kölcsönzött neki, hogy elbírja a nehéz arany- és drágakődíszítést.

A pápát a protodiakónus bíboros koronázta meg, ünnepélyes szertartás során. A tiara nem liturgikus kellék volt – amikor a pápa misézett, régen is mindig mitrát viselt – hanem a szuverén uralkodó jelvénye. Csak körmeneteken, felvonulásokon és egyéb ünnepi alkalmakkor használta.

VI. Pál volt az utolsó, akit megkoronáztak – egy igen modern kinézetű – tiarával, 1964-ben azonban lemondott viseléséről. Ebben követték utódai, s azóta koronázási szertartás helyett a pápa „péteri szolgálata ünnepélyes megkezdéséről” beszélünk. A tiara azonban továbbra is használatos a Szentszék, illetve a pápa címerén. Hiszen a világi hatalomról való lemondás óta sem vált okafogyottá: ma Róma püspökének az Egyházon belüli legfőbb hatalmát jelképezi.

Gyakran előfordult, hogy a pápák elődeik tiaráit átalakították, de persze a történelem viszontagságainak is sokuk áldozatul esett. Napjainkra csupán a XIX–XX. századi tiarák maradtak fenn, közülük tízet őriznek a pápai sekrestyében. (A Pápai Palotaőrség által IX. Piusznak adományozott tiara, amivel később XXIII. Jánost is megkoronázták, látható volt a magyar kereszténység ezer évét bemutató 2001-es kiállításon). VI. Pál jótékony célú árverésre bocsátotta a sajátját, ami ma a New York-i székesegyházban látható, míg másolata ugyancsak a pápai sekrestyében.

XVI. Benedek pápa azzal lepte meg a közvéleményt, hogy saját címerén egyszerű püspöksüveget alkalmaz. Ám a püspöksüveg (mitra, infula) kezdetben szintén a pápa kizárólagos viselete volt. Eredetéről megoszlik a történészek véleménye: egyesek szerint az ószövetségi főpapi viseletből fejlődött ki, mások szerint a már említett pápai süveg egyetlen formája alakult kétféleképpen. Az egyikből lett a tiara mint uralkodói viselet, a másikból pedig a liturgikus fejfedő.

Ez utóbbinak viselési jogát először IX. Leó (1049–1054) engedélyezte kiváltságként egyes püspökök számára, majd a XII. századtól kezdődően használata általánossá vált körükben. A zárt, kúp alakú süveget ekkor nyitották ketté középen, hogy megkülönböztessék a pápai viselettől. Az így keletkezett két „szarvát” eleinte kétoldalt hordták, majd hamarosan megfordították, amivel elnyerte mai alakját. Szimbolikus értelmezése III. Incétől (1198–1216) származik, aki szerint a két szarv az Ó-, illetve az Újszövetséget jelképezi, a két infula-szalag pedig a Szentírás betűjét, illetve szellemét.

Így hát XVI. Benedek újítása, miszerint címerén tiara helyett mitra látható, tulajdonképpen visszatérés a pápák saját ősi fejdíszéhez. Még akkor is, ha mitrát a címerén pápa még nem hordott amióta csak címerhasználat létezik.

Péteri pallium

A pallium szintén a pápa saját liturgikus viselete a IV. század óta. Legfőbb pásztori küldetését és kormányzati hatalmát jelképezi. A VI. század óta a metropoliták is megkapják az Apostoli Székkel való szorosabb közösségük és egyházkormányzati hatalmuk különleges jeleként. A középkori pallium a bal vállon átvetett hosszú gyapjústóla volt, amit három drágakövekkel díszített tű rögzített. A miseruha formájának változásával a pallium is átalakult, és a XVII. századra nyerte el ma ismert klasszikus alakját: 4–6 centiméter széles, hat kis fekete selyemkereszttel díszített, elöl és hátul 15–20 centiméteres pántban végződő stólaszerű gyapjúszalag. 1999 karácsonyán II. János Pál egyszeri alkalommal felelevenítette a pallium régi alakját, ami azután állandósulni látszott XVI. Benedeknél is.

A pallium a pallion görög szóból származik, jelentése köpeny. Egykor valóban hosszú köpeny volt, ma már azonban kézzel szőtt keskeny stólává egyszerűsödött, amely a nyakat gallérként veszi körül, a mell, illetve a hát közepéig érő két szárral. Az elveszett bárányra emlékeztet, amelyet a pásztor vállára vesz, ezért bárányok gyapjából szövik. A pallium tehát a jó pásztor jelképe, aki gondját viseli a nyájnak.

A római egyházzal való szorosabb egységet is kifejezi a pallium. A II. Vatikáni Zsinatig a pallium viselése szigorúbb szabályokhoz volt kötve. Csak nagyobb ünnepeken, nagyobb szertartások alkalmával viselték. Ma már az érsek vagy a püspök is minden szentmisén viselheti.

Használata a keleti egyházakban is szokásos, és mindegyik a saját hagyományait és egyházfejedelmét követi. A Róma melletti Tre Fontane trappista kolostor szerzetesei minden évben felnevelnek két bárányt, ezek gyapjának egy része szolgál a palliumok szövéséhez.

Halászgyűrű

A pápa jelvényei közé tartozik az a domborműves aranygyűrű, amely Szent Péter apostolt ábrázolja, amint eredeti foglalkozását, a halászatot gyakorolja. Innen ered elnevezése: halászgyűrű – ami Péter apostol meghívásának evangéliumi jelenetére utal („emberek halászává teszlek” – Mk 1,17). A dombormű körül a pápa neve olvasható. A pápa halála után a gyűrűjét összetörik. Az új gyűrű már a konklávén is jelen van, a névnek ki van hagyva a hely.

Első alkalommal a XIII. században említik a pápa halászgyűrűjét, amit eredetileg személyes leveleinek lepecsételésére, majd a hivatalos iratok közül az ún. brévék hitelesítésére használt. Koronázásakor, illetve manapság péteri szolgálatának megkezdésekor a camerlengo bíboros húzza az új pápa ujjára. Halálakor pedig szintén a camerlengo az, aki a visszaélések megelőzése végett gondoskodik annak megsemmisítéséről, mégpedig egy prés segítségével. Ez utóbbi XXIII. János halála óta kiment a szokásból.

Minden pápának új gyűrűje van, ami aranyból készül. A beavatási szertartás alkalmával a gyűrűt a camerlengo ünnepélyesen felhúzza az új pápa bal kezének gyűrűsujjára. A halál beálltát követően pedig ugyancsak a camerlengo más bíborosok jelenlétében ünnepélyesen összetöri egy ezüstkalapáccsal. Erre azért van szükség a hagyomány szerint, hogy a pápai interregnum időszakában ne hamisíthassanak dokumentumokat a gyűrű pecsétjével.

IV. Kelemen pápa tesz először említést 1256-ban unokaöccsének, Peter Grossinak írt levelében a halászgyűrűről, amelyet magánlevelei lezárására használt: az olvasztott viaszba nyomta a gyűrűt. A nyilvános dokumentumokat ezzel szemben a pápai pecséttel zárták le, amelyet olvasztott ólomba mélyesztettek bele. Ezeket a dokumentumokat nevezték később bulláknak (a bulla eredetileg az olvasztott ólomdarabot jelentette). A halászgyűrű használata a XV. században változott meg, amikor pápai leveleket zártak le vele. Ez a gyakorlat 1842-ben fejeződött be.

Századokon át a halászgyűrűt nem használták a gyakorlatban; inkább feudális szimbólum volt. A bíborosok még ma is a pápa elé járulnak, hogy térden állva megcsókolják a gyűrűt. (www.catholic.org)

Péter kulcsai

A pápának és a Szentszéknek a XIII–XIV. század óta hivatalos jelvénye az egymást átlósan keresztező két kulcs, felettük a tiarával, ami megjelenik a pápai zászlón, érmeken, illetve címere mögött. Egyéb előfordulási helyein is mindenütt a Szentszékkel való kapcsolatra utal.

A kulcsok az oldás és kötés hatalmát, azaz Péter utóda joghatóságának teljességét szimbolizálják (vö. Mt 16,19: „Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.”).

A címertani baloldalon lévő aranykulcs a lelki, a jobboldali ezüstkulcs pedig az evilági kormányzati hatalmat jelképezi. A kettőt vörös zsinór köti össze, ami a kétfajta hatalomnak a pápai hivatalban megvalósuló egységét ábrázolja. A kulcsok feje alul található, mintegy a pápa kezében, a kulcsok keresztet mintázó tollazata pedig Krisztus megváltó művére utal.

Pápai zászló

A pápai zászló négyzet alakú, és függőlegesen osztott. A rúdhoz közelebbi része sárga (arany), a másik pedig fehér (ezüst), ez utóbbinak közepét díszíti a pápai jelvény. Mai formája a XIX–XX. században alakult ki. Korábban a pápa a római szenátust és a népet jelképező sárga-vörös színeket használta (Róma városának mindmáig ezek a színei). Amikor Napóleon elfoglalta a Pápai Államot, a pápai fegyveres erőket – saját jelvényeik meghagyása mellett – besorozta a francia seregbe. Ekkor VII. Piusz a mellette kitartó testőrségnek megkülönböztetésül elrendelte – vélhetőleg a pápai jelvény arany-ezüst kulcsai mintájára – a sárga-fehér kokárda viselését. Végleges formáját a pápai zászló IX. Piusz idején nyerte el, ami az 1929-es Lateráni Szerződés óta a Vatikánvárosi Állam nemzetközileg elismert hivatalos zászlaja is.

Jóval régebbre megy vissza a római szentegyház zászlaja, amelynek első ábrázolásai a VIII–IX. századból maradtak ránk. Kinézete VIII. Bonifác alatt nyerte el végleges formáját: hatágú aranycsillagokkal díszített vörös selyemszövet, középen a két kulccsal és az ún. ernyővel. A zászló a nagyobb egyházi és világi ünnepélyeken, valamint utazásai során kísérte a Szentatyát, de a pápai seregek a csatába is magukkal vitték (például a lepantóiba).

A római szentegyház zászlóvivője (vexillifer vagy gonfaloniere) az egyik legmagasabb kitüntetés volt, amit világi személy megkaphatott. A középkorban királyok és fejedelmek viselték a címet (köztük a XV. század elején Nápolyi László ellenkirály, aki Zsigmonddal szemben tört a magyar trónra), később egy római arisztokrata családban öröklődött. A zászlóvivő egyben a könnyűlovasság, majd a nemesi testőrség kapitánya volt, mígnem VI. Pál 1968-ban sok más udvari tisztséggel együtt megszüntette.

Pápai ernyő

Kevésbé ismert pápai jelvény az ernyő (soliculum, basilica, gonfalone), amit manapság csupán széküresedés idején látni a Szentszék címerében. A két kulcs fölött ekkor a tiara helyett (hiszen éppen nincs aki viselje) az ernyő jelenik meg. Tekintettel arra, hogy széküresedéskor a kamarás bíboros (camerlengo) veszi át az Egyház ügyeinek irányítását, az ő címerében is szerepel. Így tulajdonképpen a római egyházat s a főhatalom folytonosságát jelképezi.

Az ernyőnek eredetileg nagyon is gyakorlati szerepe volt: védelmet nyújtani az időjárás viszontagságai ellen. Ez azonban olyan luxus volt, ami csak az igen magasrangú személyeknek járt, így lett belőle méltóságjelvény.

A pápai ernyő egy félig nyitott, több méter magas, arany-vörös selyemből készült hatalmas napernyő. A XIII. századtól a pápa előtt vittek a menetben és a XV. századtól fordul elő címerekben.

A XVI. század végétől a római nagybazilikák mindegyikében volt egy ilyen ernyő, hogy bármikor alkalmasak legyenek az érkező pápa fogadására. Később a kisbazilika cím adományozásával együtt járt az ernyő használatának joga is. Innen származik másik elnevezése: bazilika. A kisbazilikákról szóló 1989-es Domus Ecclesiae határozat azonban már nem tesz említést az ernyőről.

Pápai kereszt

Körmenetekben és egyéb ünnepélyes liturgikus alkalmakkor közvetlenül a pápa előtt a már az V. századtól fogva keresztet vittek. A pápai keresztvivő eleinte az egyik római diakónus, majd a Rota Romana legfiatalabb ügyhallgatója volt. Ma is megfigyelhető a használata ünnepélyes bevonulásokkor, például amikor a pápa az Urbi et Orbi áldáskor kilép a Szent Péter-bazilika erkélyére. Ő maga azonban csak meghatározott alkalmakkor veszi kezébe, kiváltképpen a szentkapu megnyitásakor (legutóbb, a 2000. évi jubileum megnyitásakor azonban II. János Pál a saját feruláját fogta).

A kereszt jogát kiváltságként megkapták előbb a legátusok, majd a XIII. század elején a pátriárkák és a prímások, a XIV. században pedig az érsekek is. A püspökök csupán a címerpajzsuk mögé helyezhették. A pátriárkák a XV. századtól, a prímások és az érsekek pedig a XVII. századtól megkülönböztetésül kettőskeresztet kezdtek használni a címerpajzsuk mögött. (Magyarország prímása is mindmáig kettőskeresztet vitet maga előtt ünnepi alkalmakkor.) A pápai címernek ellenben sosem volt tartozéka a kereszt.

A közhiedelemmel ellentétben a pápa nem használt hármaskeresztet – az csupán művészi ábrázolásokon fordul elő. Egyedül a XIX. században készült ilyen pápai kereszt előbb XVI. Gergely, majd XIII. Leó számára. Ez utoljára akkor volt használatban, amikor II. János Pál megnyitotta az 1983-as szentévet.

Ferula

A pápa nem kampós végű pásztorbotot használ, mint a püspökök. Saját pásztorbotja, az ún. ferula egy embermagas bot végére tűzött egyenlő szárú kereszt. Eredetileg csak bizonyos szertartásokon volt használatos, mint például püspökszentelésnél vagy az ünnepi misén, a be- és kivonulásnál.

A XVII. században elhagyták, és csak VI. Pál pápa újította fel használatát, amikor lemondott számos addigi pápai jelvényről. Több változata is volt, a jól ismert, enyhén előrehajló ezüstfeszületet formázó ferulát végül Lello Scorzelli készítette az 1970-es évek elején. Ezt használta I. János Pál, és II. János Pál is, immár a püspöki pásztorbotéval teljesen megegyező módon.

2008 nagyheti szertartásain XVI. Benedek pápa ezt egy aranyozott keresztre cserélte, ami a II. Vatikáni Zsinat előtt pápai keresztként volt használatos.

Trón

A pápa kétféle alkalommal használ trónszéket. Az őt Róma püspökeként megillető liturgikus szék, a katedra saját székesegyházában, azaz a Lateráni Szent János-bazilikában áll mind a mai napig. A másutt végzett szertartások alkalmával mozdítható trónt használ. Ezt többnyire a pápai oltár előtt vagy mögötte helyezik el, de XVI. Benedek az utóbbi időben felelevenített egy régi gyakorlatot, miszerint oldalt állítják fel egy külön hétlépcsős emelvényen.

A kihallgatásokon használt trón változó lehet az alkalom és a helyszín függvényében: az egyszerű karosszéktől a pápai palotában álló márványtrónuson át a lépcsős emelvényen elhelyezett trónszékig. Az egészen I. János Pál idejéig használatos hordszék szintén a pápai trón egyik változata volt.

Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
Címkék: Vatikán
Vezető híreink – olvasta már?
krisztus-feltamadasa-lathato-es-lathatatlan-vilag-talalkozasa
Ternyák Csaba: Krisztus feltámadása – A látható és a láthatatlan világ találkozása

Ternyák Csaba egri érsek írásával kívánunk minden kedves olvasónknak áldott, kegyelemmel teljes húsvéti ünnepeket!

20:00
latni-az-ures-sirt-es-hinni
Látni az üres sírt és hinni

Húsvétvasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 20,1–9)

16:00
Útravaló – 2019. április 20., húsvét vigíliája

Útravaló – 2019. április 20., húsvét vigíliája

Napról napra közreadunk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat. Húsvét második vasárnapjáig Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót: elmélkedései a római egyház ősi stációs liturgiája útján vezetnek.

Korábbiak »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle