Pápai katekézis

A Filippiekhez írt levélben szereplő kantikumról
Az augusztus 6-ai, általános szerdai kihallgatáson a szentatya katekézisében a Szent Pál apostol Filippiekhez írt levelében szereplő kantikumot elemezte, amelyet vasárnaponként imádkoznak az első vesperásban. Ez a Krisztus példáját elénk állító levél valóságos krisztológiai hitvallás, amely kiválóan megjeleníti Szent Pál apostol gondolatát, de az apostol előtti zsidó-keresztény közösség hangjára is rávilágít.
A kantikum Jézus Krisztus istenségéből, az ő isteni természetéből, azaz Isten benső és transzcendens valóságából indul ki. Ám Krisztus felsőbbrendű és dicsőséges identitására nem úgy tekint, mint kiváltságra és a hatalom puszta gyakorlására. A himnusz a kezdés után mindjárt lefelé mutat, az emberiség felé. A dicsőségéből levetkőzve, hatalmából kiüresedve szolgai alakot öltött Ige belépett az emberi történelembe. Egyenesen hasonlóvá vált az emberekhez, vállalva azok korlátait és végességét, azaz a halált is. Ez a végső megaláztatás, mert az elvállalt halál nem más, mint a kereszthalál, amelyet az akkori társadalom a halál leginkább megvetett formájának tartott. Krisztus tehát dicsőségéből lealacsonyodott a kereszthalálig. Ez a kantikum első mozzanata. A második ellenkező irányba halad, alulról fölfelé, a megaláztatásból a felmagasztalás felé. Most az Atya fölmagasztalja fiát és eltépi a haláltól, és a világmindenség Uraként trónra emeli. Pünkösdi beszédében Szent Péter is kinyilvánítja, hogy „Isten Úrrá és Messiássá tette azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.” A húsvét tehát Krisztus istenségének ünnepélyes megjelenése, amelyet előbb még eltakart a szolga és a halandó ember állapota. A fölmagasztalt Krisztus hatalmas alakja előtt mindenki imádattal hajt térdet és nem csak a földön, hanem a mennyben és az alvilágban is minden nyelv azt hirdeti az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.
A szentatya katekézisét egy Szent Ágostontól vett idézettel zárta. A nagy egyházatya felteszi a kérdést: „Mi lett volna velünk, akik olyan gyöngék és földhözragadtak vagyunk, ha Krisztus féltékenyen ragaszkodott volna Istennel való egyenlőségéhez és mi képtelenek lettünk volna elérni őt? Magunkra hagyott volna minket? Egyáltalán nem. Krisztus kiüresítette önmagát, szolgai alakot öltött, anélkül azonban, hogy lemondott volna isteni formájáról. Ezért tehát emberré lett, ő, Aki Isten volt, magára öltötte azt, ami nem volt, de nem veszítette el azt, ami volt. Egyrészről ez segítség számunkra gyöngeségünkben, másrészről itt találunk rá arra, ami szükséges, hogy még tökéletesebbek legyünk. Emeljen föl tehát Krisztus téged emberségében, irányítson isteni emberségében és vezessen el istenségéhez. Az egész keresztény igehirdetés és üdvösség története Krisztusban összpontosul. A lélek feltámadásában és a test feltámadásában foglalható össze mindez. Mindkettő halott volt ugyanis, de az Isten Krisztus erejében mindkettő feltámadt. Támadjon föl a te lelked a gonoszságból az ő istensége erejében és támadjon föl a tested a halandóságból az ő embersége erejében” – zárta szerdai katekézisét a szentatya.