A papra, a levéltár-igazgatóra, a tudós történészre emlékeztek

Kutatómunkájuk során számtalanszor megtapasztalhatták a tudós lelkipásztor szakmai következetességét, emberi közvetlenségét, sőt erkölcsi kiállását is a nehéz politikai időkben, helyzetekben, hangzott el a muzeológusok emlékezésében. Körmendy József – mindenki Jóska bácsija – földműves családban született Külsővaton, az egyházmegye északi határában, környezetéből már gyermekkorától a történelem iránti érdeklődést, szeretetet hozta magával s bizonyára nagy hatással volt hivatása kialakulására a falu plébánosai mellett a premontrei nővérek jelenléte a településen, akik szinte benne éltek a falu világában, ugyanakkor Istennek szentelt életük példa volt a fiataloknak is. Az emlékező beszélgetést Lackovits Emőke néprajzkutató vezette, kiemelve, hogy Körmendy József a múzeum történeti-néprajzi rendezvényeinek szinte állandó látogatója, sőt kutatómunkájával külső munkatársa is volt. A beszélgetés résztvevői - Balassa László, Veszprém nyugalmazott főépítésze és neje (aki a prépost földije volt), valamint Rainer Pál régész – szeretettel idézték találkozásaikat, szakmai és emberi, szellemi-lelki kapcsolataikat az ünnepelttel.

Körmendy Kinga a családi kötelékekről, rokona gyerekkori neveltetéséről, papi hivatásáról, a lajosmizsei, cinkotai, majd a zalaszentgróti, nyárádi, a felsőörsi plébánosi időszakokról idézte fel a családi emlékeket. Az ünnepeltet, vallotta, szellemi édesapjuknak tekintették. Kiemelte a zalaszentgróti szolgálata éveit, ugyanis ott ismerkedett meg az iskola igazgatójának rokonával, Keresztury Dezsővel, akihez életre szóló barátság fűzte. Fő feladatának tekintette, hogy megírja Volkra Ottó veszprémi püspök monográfiáját,  akinek idején kezdődött a katolikus restauráció a reformáció után. E tanulmánykötete elé Keresztury Dezső írt  ajánlást, méltatva a szerző rendkívül precíz, tényfeltáró munkáját, azt, hogy nemcsak a veszprémi, hanem a bécsi és a vatikáni levéltár anyagában is kutatott a monográfia elkészítése során. Ugyanakkor szó esett ökumenikus szemléletéről is, arról, hogy gyakorta együtt imádkozott szolgálati helyein protestáns lelkipásztor-testvéreivel. Mindig, mindenütt szolgált, lelki támaszt adott a hozzáfordulóknak, sosem kérkedően, hanem szinte rejtetten tette ezt. Az emlékezők felidézték, hogy még 90 éves korában is bejárt rendszeresen az érseki levéltárba és sokszor úgy kellett leparancsolni szenvedélyes kutatómunkája során az iratanyagok keresése során a létráról.

Toldi Éva/Magyar Kurír