Papszentelés Szombathelyen

 Horváth Gábor
A Vas megyei Jánosháza községből származom. 1977-ben születtem, szüleim második gyermekeként. Az általános iskolát szülőfalumban végeztem, ezután bútorasztalos szakmát tanultam Celldömölkön. Ezzel egy időben a szombathelyi Kántorképző Tanfolyamra jártam, mivel pályaválasztásomkor válaszút elé kerültem: szerettem a famegmunkálást, ami egyébként a családunkban hagyomány, ugyanakkor már gyermekkoromban megszerettem a szent zenét, az egyházi éneket és az orgonamuzsikát. Ebben nagy szerepe volt Pavlics István kanonok-plébános úrnak, akit a zene iránti szeretete templomi kórus megszervezésére ösztönzött. Ez az énekkar mind a mai napig fennáll, és ennek lehettem tagja 10 éven át. Időközben megkezdtem a kántori szolgálatomat is Jánosházán.

Miután mindkét iskolát elvégeztem, egy év katonai szolgálatot követően az érettségi megszerzése vált fontossá számomra, így ismét Celldömölkön tanultam. Ezalatt azonban elhelyezkedtem első munkahelyemen is, a jánosházi Szent Imre Általános Iskolában, mint műszaki alkalmazott. Mindössze három évig dolgoztam itt, de ez a három év nagyon termékeny és szép volt. Ez az időszak egybeesett az iskola bővítésének idejével, így kivehettem a részemet a nagyszabású építkezés szinte minden fázisából, sok tapasztalatot szerezve az ilyen jellegű munkák lefolyásáról. Azonban az iskola más jellegű tapasztalatokkal is gazdagított: sok élményt adtak a különböző iskolai hangversenyek, melyekben közreműködtem, több tábornak is résztvevője lehettem, kirándulások, versenyek, ünnepek tarkították a munkás hétköznapokat. Ilyen körülmények között érlelődött bennem a papi hivatás gondolata, amelyben szintén nagy szerepe volt Pavlics István atyának, aki már gyermekkorom iskolai hittanóráitól kezdve mindvégig vonzó papi egyéniségnek tűnt számomra.

Az érlelődés hosszú időszaka után 1999-ben határoztam el magam végleg, hogy a papi hivatást választom. A szükséges előkészületek után nyertem felvételt a Szombathelyi Egyházmegye kispapjai közé, majd dr. Konkoly István püspök úr a Győri Szemináriumba küldött, hogy a tanulmányaimat elvégezzem, és felkészüljek a papi szolgálatra. A szemináriumban eltöltött hat év sok gyümölcsöt termett, nagyban gazdagodtam a tanulmányok és a lelki felkészülés terén is. E felkészülés útján szép állomás volt 2004. április 8-a, Nagycsütörtök napja, amikor megyés főpásztorom diakónussá (szerpappá) szentelt, s ettől kezdve még célirányosabban tudtam készülni az áldozópapi szolgálatra és a lelkipásztori feladatokra.

Ezt a küldetést jelöli meg papi jelmondatom is: „Pásztorokat rendelek föléjük, hogy gondjukat viseljék” (Jer 23,4). Egyetlen igaz Pásztor van, Jézus Krisztus. Általa él tovább az Egyházban az Atya gondviselő műve, ám Õ már működésének kezdetén munkatársakat hívott maga mellé, hogy ők folytassák Isten népének szolgálatát, részesedve papságából és pásztori küldetéséből. Ez a szolgálati papság feladata, ezáltal válik jelenvalóvá Isten gondviselő és megszentelő tevékenysége az Egyházban.

Ebben látom papi életem lényegét és értelmét, vagyis mind jobb munkatársa lenni az Örök Pásztornak, minél teljesebben bekapcsolódni Isten megszentelő tevékenységébe, az istenkeresőket pedig az örök életre vezető útra irányítani. Így szeretnék Isten népének gondviselő pásztora lenni, kérve erre a Jó Pásztor áldását.

Németh László
1978. augusztus 28-án születtem Körmenden, s itt végeztem iskoláimat. Érettségi után a szentgotthárdi Opel gyárban dolgoztam két évet. Ez idő alatt éreztem meg az isteni hívó szót a papságra, amire igent mondtam. Nem voltam egy „templombújó” típus, csak vasárnaponként jártam templomba, különösebben nem voltam vallásos. A hitemet azonban soha nem szégyelltem. Mindig bátran megvallottam a barátaim, osztálytársaim előtt, hogy én igenis hiszek az Istenben! Valójában az ő lelki nyomorukat látva mondtam ki az igent, hogy értük szentelem az életem, és megpróbálom szellemi vakságukból felemelni őket – természetesen Isten kegyelmének segítségével, annak tudatában. Nagyon nagy a szellemi ínség és reménytelenség ma. Papként ott akarok segíteni, ahova kerülök, oda akarom vinni a hitet, a reményt és a szeretetet, az Istent. Fontosnak tartom főképp az Egyháztól elszakadt embertársaim megszólítását, evangelizálását.

Újmisés jelmondatomat Szent Pio atyától vettem, mert lelkisége nagy hatással volt rám, és sokat tanultam tőle. Így szól: „Amikor ma a szeretet misztériumában remegő kézzel felemellek, hadd legyek Veled együtt, és Teérted, ó Szentséges Főpap, a világ számára út, igazság, élet és tökéletes engesztelő áldozat”.

 

Számomra ő a pap, aki szolgálatában nem akart más lenni, mint „az imádság embere”. Életében megvalósította a tipikus papi erényeket: az Istennel való egyesülés, a kereszt szeretete, a földi javaktól való elfordulás, az imádság szelleme, nemes és éber tisztaság, engedelmesség és a felebarát szolgálatára való teljes önátadás. Ugyanaz az isteni felszólítás lüktet lelkemben hivatásom kezdetétől, mint őbenne: „Szenteld meg magad és szentelj meg másokat is!” Ehhez kérem leendő szolgálatomhoz az Isten áldását, Szűz Mária és Szent Pio atya közbenjárását és a hívek imáját.

 

 

 

Szekeres János
1980. november 26-án születtem a Zala megyei Babosdöbrétén. Szerencsés helyzetben voltam, mert ez egy vallásos falu, ahol könnyen ki tudott alakulni a hivatásom. A családom is vallásos, így kiskorom óta annak neveltek engem is. Nagyon sokat köszönhetek például a dédnagyanyámnak, akiről mindig megemlékezem, ha a papi hivatásom kialakulásáról kérdeznek. Úgy gondolom, a Jóisten először az ő ajkain keresztül szólított meg. Olyan kedvesen tudott beszélni az Istenről, a mennyországról és az angyalokról, hogy teljesen hatása alá kerültem. Nagyszüleim és szüleim is fontos szerepet játszottak a hivatásom kialakulásában. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy ilyen családot adott nekem.

 

A családom mellett a plébánosom, dr. Cseke József is, akit a Jóisten idén tavasszal szólított magához, nagy hatással volt rám. Az ő keze alatt kezdtem el minisztrálni hat éves koromban, s gyakorlatilag ott nőttem fel a templomban az oltár előtt. Nagyon sokat tanultam tőle az emberszeretetről, a papi hivatás szépségeiről, így mire nyolcadikos lettem, már kialakult bennem, hogy a papi hivatást szánta nekem az Úr. S ezt elfogadva léptem tovább, s kerültem a szombathelyi Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumba, ahol megerősödött bennem a papi hivatás érzése, s ezért jelentkeztem a Szombathelyi Egyházmegyébe. Dr. Konkoly István megyés püspök a Győri Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézetbe küldött, hogy ott készüljek fel a papi hivatásra.

 

A szemináriumban eltöltött hat esztendő hozott jót és hozott rosszat egyaránt, de így visszanézve úgy gondolom minden a javamra vált, még az is, amit az adott pillanatban esetleg sérelmeztem. Leginkább a spirituálisnak, Vereczkey Tamás atyának vagyok hálás, aki valóban atyai útmutatásaival, közvetlenségével rengeteget segített lelki fejlődésemben és a nehézségek elviselésében. Természetesen hálával és szeretettel tartozom többi elöljárómnak is.

 

Valahányszor, amikor a szemináriumból szünetre hazautaztam, a plébánosom mindig befogott a lelkipásztori munkába, sokat prédikáltam, mentem vele, ahová csak tudtam, így egy kis gyakorlatra is szert tehettem. Ilyenkor mindig azt éreztem, hogy ez az, amire születtem, ez az, amit tennem kell. Ilyenkor töltődtem fel, ha valami lehangolt, vagy kimerített.

 

Újmisés jelmondatomnak az Úr Jézus Péterhez intézett szavait választottam: „Legeltesd bárányaimat!” (Jn 21, 15). Ezzel a jelmondattal azt szeretném kifejezni, hogy Péterhez hasonlóan én is sokszor gyengének bizonyultam az Úr előtt, de Õ mégis kiválasztott, megtartott és most küld, hogy nyájának a pásztora legyek.

 

Nagy örömmel és félelemmel tekintek a papi élet elé. Nagy örömmel, mert erre hívott meg az Úr, s tudom, hogy csakis papként lehetek igazán boldog. Ugyanakkor félelemmel, hiszen az ember sokszor gyengének és alkalmatlannak érzi magát erre a feladatra. S hogy mik a terveim? Utaltam a plébánosom emberszeretetére. Nos legalább egy kis mértékben szeretném úgy ismerni és vezetni a majdani lelkipásztori helyem híveit, mint ahogyan ő is tette. Az ember szeretné jobbá tenni a világot, általában azonban hamar kiábrándul belőle.

 

Én mégis remélem, hogy minél több embert tudok elvezetni Krisztus ismeretére és szeretetére, s úgy gondolom ez önmagában is egy bőséges papi program és cél. Hogy ezt jól meg tudjam élni, kérem a Jóisten kegyelmét, Szűz Mária anyai közbenjárását és oltalmát.

 

www.szombathely.egyhazmegye.hu/MK