A plébániák és a munkásnegyedek – munkáspasztoráció Franciaországban

A La Croix írása szerint a találkozó előzménye egy felhívás volt, melynek keretében a Nancy külvárosaiban élő hívők -– az erre a célra rendelkezésre bocsátott könyvekbe írva – üzenetet küldhettek a püspöknek. Írtak életükről, nehézségeikről, a munkanélküliségről, a leromlott lakóházakról, amelyekben élnek, de írtak hitükről, az egymásnak nyújtott segítségről, az összetartásról is. Az akció célja az volt, hogy párbeszéd induljon az egyházmegye és az egyházi élettől eltávolodott munkásnegyedek lakói között. A felhívásra kétszázötven bejegyzés érkezett, melyek szerzőit a püspök személyes beszélgetésre is meghívta.

„Az egyház alig van jelen a munkások lakta városrészekben, ahol a lakosság nagyrészt muzulmán, s közöttük a katolikusok elszórtan élnek. Segíteni és bátorítani kell ezeket az apró katolikus közösségeket, hogy érezzék, ők is hozzánk tartoznak – mondta Papin püspök. Ezeken a területeken gyakran az afrikai katolikusok vállalják a közösségek összetartását.”

„Egy 2003-ban tett püspöki látogatásom alkalmával ismertem fel a problémát. Egy olyan plébániát látogattam meg, amelyhez egy polgárok lakta módosabb és egy munkások által lakott szegényebb városrész is tartozik. A plébánia rendezvényeire a szegényebb negyed lakói is meghívást kaptak, de egyikük sem jelent meg.”

Ezt követően a püspök kinevezett egy felelőst, aki két konkrét városrészben hittant és gyerekfoglalkozásokat kezdett tartani; valamint megbízott egy papot, hogy hozzon létre önkéntes csoportot az egyházmegyében a munkásnegyedek hitéletének fellendítésére. A cél az volt, hogy minden városrészben legyen vallási aktivitás: hittanórák és különféle vallási foglalkozások a gyerekek és speciálisan az ott élő csoportok – munkások, bevándorlók – részére. Második lépésként pedig azt tűzte ki, hogy az így kialakult közösségek ne egymástól függetlenül, hanem egymással összefogásban működjenek. „Ezek a közösségek gyakran nagyobb összetartó erőt képviselnek, mint maguk a plébániák.”

Több szegényebb negyedből is érkezett olyan panasz, hogy a közösségnek nincs saját papja. „2006 óta nincs papunk. Valaki persze mindig jön, hogy a vasárnapi misét megtartsa, de ez nem ugyanaz. Ha az egyház jelenléte erősebb lenne, kevesebb bűncselekmény történne, mert az egyház összetartja az embereket és értékrendet ad nekik” – mondja egy afrikai származású asszony.

Az egész Franciaországra jellemző paphiányon ugyan maga a püspök sem tud segíteni, de megteszi, amit tud. A munkásnegyedek pasztorációja céljából külön képzést szervezett, melyre az érintett városrészekből is várják a résztvevőket.

Magyar Kurír