
A kitüntetéssel azt a sokéves pasztorális munkát köszönte meg a Püspöki Konferencia, amelyet László T. László a kanadai Ottawában élő magyarok között végzett, valamint nagyrabecsüli azt az anyagi és szellemi támogatást is, amelyet az ott tanuló magyar papoknak nyújtott.
* * *
László T. László atya Kőszegen született 1925-ben. A háború után 1946-ban Ausztriába, majd 1950-ben az Egyesült Államokba emigrált. Európai és amerikai egyetemeken tanult, 1973-ban a New York-i Columbia Egyetemen doktorált (doktori dolgozatának címe: Church and State in Hungary, 1919-1945, azaz Egyház és állam Magyarországon, 1919-1945 – mindkét változat a közelmúltban könyv formájában is megjelent a METEM /Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség/, illetve a Szent István Társulat kiadásában). Harminc éven át politológiát tanított, míg 1990-ben a montreali Concordia Egyetem tanáraként nyugdíjba vonult.
Hivatást érezvén a papságra, hittudományi tanulmányokat folytatott a montreali egyetem katolikus teológiai fakultásán, majd az Ottawai Szent Paul Egyetemen. 1990-ben Seregély István egri érsek diakónussá, majd 1991-ben Miklósházy Attila, a külföldön élő magyarok püspöke pappá szentelte. Azóta az Ottawai Főegyházmegyében szolgál, ahol 2003-ig a magyar közösség pasztorációja mellett egy angol nyelvű plébániát is vezetett.
1992-ben létrehozta a Szent László Ösztöndíj Alapítványt (Szent László Scholarship Fund), amely lehetővé teszi magyar papok továbbképzését Kanadában. Eddig hét fiatal magyarországi és erdélyi pap tanult két-két évig, és szerzett tudományos fokozatot Ottawában. A Szent László Ösztöndíj Alapítvány munkája nemcsak az ösztöndíjasoknak, hanem az egész magyar egyháznak is javára válik, és egyúttal biztosítja a jövőben is az ottawai magyar katolikus közösség papi ellátását.
Magyar Kurír