PÜNKÖSD, 2004. MÁJUS 30. „C” - ÉV

Az Ószövetségben Mózes korától kezdve a húsvét után hét héttel tartották a „hetek ünnepét”, amelyet hellenista hatásra pentékoszté-nak neveztek. Az ötvenedik nap eredetileg aratási, hálaadási nap volt. Majd később az Egyiptomból való kivonulásra és a sinai törvényhozásra emlékeztek. A keresztények számára szintén nagyjelentőségű események kapcsolódnak ehhez a naphoz. Ezek: a Szentlélek kiáradása az apostolokra, az egyház alapítása és az Evangélium hirdetésének megkezdése. Mindhárom esemény Urunk ígérete szerint történt, illetve vette kezdetét. Ezért énekli ma boldog örömmel az egyház az Esti dicséretben: „Ma teljessé lett a Pünkösd ünnepe, alleluja; ma megjelent a Szentlélek az apostoloknak a tűzben, és karizmatikus ajándékokat osztott nekik; elküldte őket az egész világra, hogy hirdessék az igét, és tanítsák: Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, alleluja”.
Mikor került be ez az ünnep a keresztény kalendáriumba? Szent Pál említi, hogy Efezusban marad pünkösdig (vö. 1Kor 16,8). Nem lehet azonban eldönteni, hogy az ószövetségi, vagy a keresztény pünkösdről ír. Az Elvirai zsinat (313) tanítja, ha valaki nem tartja meg pünkösd ünnepét, új herezist vezet be az egyházba. A 4. században már egyre több említés történik az ünnepről, és azoknak a katekumeneknek a kereszteléséről, akik a húsvéti vigílián valami oknál fogva nem részesültek a beavató szentségekben. Szent Ágoston és Nagy Szent Leó pápa beszédeikben fordultak az újonnan megkereszteltekhez. Az éjszakai virrasztást mindig az eucharisztia ünneplésével fejezték be. Később ez a virrasztás szombat délutánra került át. A Gelaziusz- és a Gergely-féle szakramentáriumok több könyörgést és miseszöveget tartalmaznak erre az ünnepre. A középkorban több külsőséggel is emelték az ünnep jelentőségét. Sequentia is került az ünnephez és a 6. századtól nyolcaddal ünnepelték, amely egészen a II. Vatikáni zsinat liturgikus rendelkezéséig tartott.
Ma a húsvéti idő befejező ünnepének tartja az egyház úgy, amint az ókeresztény korban is volt. Ünneplése azonban nem a szokásos. Vigília misét tartalmaz a Misekönyv, amelyet az ünnep I. esti dicsérete előtt vagy után kell végezni. A vigília mise sajátossága, hogy az igeliturgiában négy olvasmány szerepel. Azokat az ószövetségi részeket választotta ki az egyház, amelyek kapcsolatban állnak valamiféleképpen pünkösd ünnepével. Az első a bábeli nyelvzavar (Ter 11,1-9), és az emberek ettől kezdve nem egy nyelven beszéltek. – Az apostolok beszédét megértették hallgatóik, bármilyen nemzetből valók is voltak. A második olvasmány a választott nép ünnepéről szól, hogy húsvét utáni ötvenedik napon megünnepelték a Sínai-hegynél történt szövetségkötést (Kiv 19,3-8a.16-20). – Az Egyház megünnepli az új szövetség igazi gyümölcsét: a Szentlélek kiáradását. A harmadikban Ezékiel látomását olvassuk a csontmezőről (37,1-14). Éltető lelket ad a csontoknak az Isten. – A Szentlélek az Éltető Lélek az egyházban, de az egyes emberek számára is. Ez utóbbi helyett lehet Joel próféta könyvéből (2,28-32) olvasni egy részletet, amely az Úr Lelkének minden emberre való kiáradásáról szól. – Ezt a Szentlélek tökéletesen megteszi az emberek számára.
A szentlecke, a könyörgések, a válaszos és az allelujás zsoltár a legváltozatosabb formában könyörögnek, kérik a Szentlelket, hogy töltse el, árassza el a világot, és az egyes embereket is ajándékaival.
Az ünnepi mise kezdőéneke így szól: Az Úr lelke betölti a földkerekséget, és aki egybefogja a mindenséget, tud minden szóról, alleluja. Már az ének hangulatával ráirányítja a figyelmünket a szentírási szakaszokra. Az olvasmány a pünkösdi eseményről, a szentlecke Szent Pál tanítását mondja el a lelki adományokról. Az alleluja vers előtt hangzik el a 13. századból származó szekvencia, a Jöjj, Szentlélek Istenünk (Veni, sancte Spiritus). Az alleluja vers díszes dallamának könnyebben történő megjegyzése miatt szöveget énekeltek hozzá. Így alakultak ki a szekvenciák. Az evangélium a nagy ajándékról szól: apostolainak mondja az Úr húsvét estéjén: Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek titeket.
A pünkösdi mise prefációja összefoglalja az ünnep tanítását. Az első: a húsvét szent titkát teljessé tette. Érdemes elgondolkodni, hogy mennyire nem lett volna teljes Urunk feltámadásának dicsősége. Milyen lett volna a hirdetés és a tanúságtétel? Az ApCsel eseményei rávilágítanak a teljességre. – A mise eucharisztikus imájában kérjük: gyűjtsön egybe a Szentlélek mindnyájunkat, akik Krisztus testében és vérében részesülünk. Ma pedig azért mondunk köszönetet, ami mindennek az alapja: Jézussal való közösség révén az istengyermekség nagy ajándékát kaptuk. – Ma az egyház születése napján pedig minden népre kiárasztotta az istenismeret fényét. Ismerve az emberiség vallástörténetét, a sok eltévelyedést, a zavaros istenfogalmakat és kultuszokat, csak hálával tölthet el az igazi fény. – Az egység és az összetartozás mindig az ember nagy vágyai közé tartozott. Ma megvalósult, amikor a sok különböző nyelvű embert az egy közös hit megvallásában egyesítette. Ezért méltán zenghetjük: Szent vagy, szent vagy!
Az áldozás utáni könyörgésben a kegyelem megőrzéséért és az ebből táplálkozó gazdagabb életért könyörgünk. A húsvéti idő lezárását jelenti, hogy az elbocsátáshoz kétszeres alleluja is csatlakozik.
Szent Ágoston gondolatával zárjuk az ünnep méltatását: „Akkor ugyanis a hívők egy nyelven beszéltek, most pedig a hívők egysége minden nyelven megnyilatkozik: Így tehát most is minden nyelv a miénk, mivel annak a testnek vagyunk a tagjai, amely magába foglalja őket”. Verbényi István/MK