Pünkösdszombati interjú Ternyák Csaba érsekkel

Érsek úr! A csíksomlyói zarándoklatnak külsőleg nagyon látványos része a több mint másfél órás „hegymászás”. A 150 éve született Gárdonyi Géza, az Egri csillagok szerzője szerint „a hegymászás testi bolondságnak tűnik, pedig az életünk mindvégig hegymászás”. Kérem, mint „pásztor” értelmezze röviden a „nyáj” számára ezt a szép metaforát!

Kérdéséről Mózes jut eszembe mindenekelőtt, aki fölment a Sínai-hegyre a Tízparancsolat kőtábláinak az átvételére, aztán meg Illés próféta, de legfőképpen maga Jézus, aki olykor az egész éjszakát Isten imádásában töltötte egy hegyen. A hegy számára valóban az Istennel való találkozás helye volt. Tapasztalatból tudjuk, ennek része az is, hogy fel kell jutni a hegyre, amihez hozzátartozik a fáradság és az izzadás. Mindez előkészíti az Istennel való találkozás rendkívüli élményét.

Egyik közkedvelt karácsonyi énekünk a Fel nagy örömre kezdetű. Mind szövegének, mind dallamának szerzője az imént már említett, testében Egerben nyugvó író, Gárdonyi Géza. Bánatra éppen elég okunk van a mindennapi életben, ezért most arra kérem, hogy beszéljen kifejezetten az örömről. A 21. század elején minek örül az egri érsek?

Nagyon sok mindennek. Ahogy itt lefelé jövünk a hegyről, azt látjuk, hogy rengeteg csillogó szemű ember vesz körül bennünket, akik a hegyen ma találkoztak Istennel. Az Istennel való találkozás öröme mindannyiunk életének a része lehet, ha őt befogadjuk életünkbe. Hogy az egri érsek konkrétan minek örül? Örül a híveinek, a papjainak, az újjászerveződő egyházi iskoláknak, a lelkiségi mozgalmaknak, az új Redemptoris Mater Szemináriumnak, amely az egyházmegyei szeminárium mellett tavaly nyitotta meg kapuit városunkban, és örül annak, hogy szép számban készülnek kispapok a papi hivatásra. Visszatérve az iskolákra, örül annak, hogy 15.000 diák tanul katolikus iskoláinkban. Örül annak, hogy a lelkipásztorok és a felelősök évenként elhozzák ministránsainkat az egri bazilikába az egyházmegyei találkozóra. Idén több mint ezren voltunk. Örül, hogy a hit ünnepén is zsúfolásig megtelt a bazilika papokkal, szerzetesekkel, hitoktatókkal, a képviselő testületek tagjaival, amikor egy egész napon át a Katolikus Egyház Katekizmusával foglalkoztunk, és még folytathatnám, mert a felsorolás korántsem teljes…

Ferenc pápa felszabadultan újszerű megnyilatkozásainak fényében hogyan látja az egyház, azon belül a magyar katolikus egyház jövőjét? Assisi Szent Ferenc, akinek a nevét pápává választásakor fölvette (s a név kötelez), a III. Ince pápa álmában düledező Lateráni bazilikát, illetve a bazilika jelképezte egyházat egyfajta kariatidaként vállával alátámasztotta, hogy az összeomlástól megmentse. Bizonyos értelemben ma is eléggé válságos az egyház helyzete, hiszen külső és belső ellenséges erők szövetkeztek a megdöntésére, tönkretételére, nemde?

Pünkösd van. Én ilyenkor elsősorban a Szentlélek működésére figyelek, ő az erő és a bátorság Lelke. A jövő az ő kezében van. S azt látom, hogy a Szentlélek az új pápa személyén keresztül s azokon keresztül, akik beengedik az ő kegyelmeit, bátorító és erőt adó jelenlétét az életükbe, megvédte a múltban, megvédi a jelenben és meg fogja védeni a jövőben is az egyházat mindenféle támadástól és ellenségtől. Az igazi ellenség egyébként sem kívülről leselkedik az egyházra. A legfőbb baj az, hogyha mi magunk nem vagyunk Jézusnak igazi és elkötelezett apostolai, ha nem vagyunk igazi és hiteles követői, ha a mi életünk nem tükrözi vissza az evangéliumot.

Imént említette a ministráns­találkozók sikerét. A minap láttam egy Önről készült videoklipet, mely éppen az április 27-i ministránstalálkozón készült. Ennek során „első ministránsnak” nevezték. Láthatólag szívesen vállalta ezt a „címet”, sőt, kiállt a fiatalok elé a zsúfolásig megtelt templomban, s együtt énekelt-tapsolt a jelen levő lelkes sokasággal, az alkalmi zenét szolgáltató rockzenekarral. Ez is belefér püspöki jelmondatába, mely latinul így szól: „Ipsi gloria in saecula”, magyarul: Dicsőség neki mindörökké!

Aki szépen énekel, és dicsőíti Istent, az kétszeresen imádkozik… Ezen a találkozón a Páterrock nevű együttes játszott a ministránsoknak. Már nevük is hordozza, hogy benne fiatal papjaink zenélnek együtt. Többféle meglepetést készítettünk a ministránsoknak, ez is közéjük tartozott. Aztán kaptak ajándékba egy egyházmegyei logós hátizsákot, hogy erősítsük az egyházmegyéhez tartozás tudatát. Ebéd után, az előző évekhez hasonlóan, most sem maradhatott el a legsikeresebb fogás, a jégkrém. Ezután a kispapok kiscsoportos katekézise következett. A délutáni program fénypontja a Páterrock volt, amely modern stílusú egyházi dalokat énekelt, és lelkesítette a ministránsokat. Meg kell tanítani nekik, hogy Isten ügyéért is lehet lelkesedni. Ezután a gyermekek kérdéseket tehettek fel nekem, amelyekre spontán válaszokat kaptak. A rendelkezésre álló háromnegyed órában közel 50 kérdést tettek fel. Itt kaptam az „első ministráns” címet, amelyet büszkén elfogadtam, hiszen egyházmegyémben valóban én vagyok az első szolga. Egyébként a dal, amit a Páterrockkal együtt énekeltem, igazi tanúságtétel: „Élet van tebenned, erő van tebenned, remény van tebenned, ó, Jézus”!

A hit évében lezajlott idei csíksomlyói búcsúról, a hitvalló Márton Áron erdélyi egyházából milyen érzésekkel távozik, és milyen élményekkel tér haza Egerbe?

Aki távolról szemlélte ezt a nagy pünkösdi népsokaságot, amely összegyűlt a Salvator-hegy előtti tisztáson, ahogy itt mondják, a „nyeregben”, s látja a zászlókat, látja a sok színes ruhába öltözött embert, arra gondolhat, milyen szép is ez a folklór, amely kibontakozik az ember szeme előtt, milyen jó, hogy ezek az emberek ápolják őseik hagyományát, népviseletbe öltöznek fiaik és leányaik. Kétségtelenül van az egésznek egy ilyen külső burka, mögötte azonban meg kell látni a hívő emberek tanúságtételét. A folklórért ritkán szoktak az emberek áldozatot hozni, hitükért annál inkább. Ugyanis feljönni erre a hegyre akár napsütésben, akár esőben mindenképpen áldozatot jelent. Milyen sokan voltak a jelenlevők között olyanok, akik előtte már napokig vagy talán hetekig zarándokoltak gyalogosan azért, hogy ma itt lehessenek! Ez a sok áldozat mind arról tanúskodik, hogy a hit ma is képes hegyeket mozgatni, képes elmozdítani az emberszívekben hegyként tornyosuló akadályokat. Ez nem valami elvi állásfoglalás a hitről, ez életről. Időt, fáradságot és anyagi áldozatot hozni csak az igazán fontos dolgokért szokott az ember. A szeretet fokmérője: az áldozat nagysága. Gondoljunk csak a jó édesanyák és édesapák gyermekeik iránti szeretetére! Értük nincs olyan áldozat, amelyet túl nagynak tartanának. Imponáló, hogy ilyen sokan képesek Istenért, egyházukért és hitükért is áldozni. Márton Áron, Erdély legendás hírű főpásztora ma boldog lehet, ha látja népe hűségét. Életáldozata nem volt hiábavaló. Tanulni szeretnék én is a hit e sziklaszilárd erdélyi tanújától. Megtisztelő számomra, hogy most éppen az általa használt pásztorbot van a kezemben, és segít ezen a hegyi úton. Eszembe juttatja ragyogó alakját. Azért fohászkodom, hogy példájával és közbenjárásával segítsen mindnyájunkat.

Egri Főegyházmegye/Magyar Kurír