Ravasi bíboros gondolatai a kedvességről

Nézőpont – 2011. február 11., péntek | 12:51

Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke három év kihagyás után januártól folytatja az Avvenire című olasz napilapban „Reggeli gondolatok” című sorozatát. „Nem oldhatom meg életed összes nagy problémáját. E sorok olvasója számára csak útitárs lehetek, aki ugyanazokat a fájdalmas vagy örömteli tapasztalatokat éli át, ugyanolyan kérdései vannak, kétkedik, fél, remél, olykor talán el is keseredik. Igyekszem veled együtt 'mindaz lenni, ami csak lehetek'” – írja a sorozat újraindulásakor. Az alábbiakban egyik írását közöljük:

A kedvesség a szeretet megnyilvánulása a kis dolgokban. Az udvariasság olyan az embernek, mint a hő a viasznak.

A Tiberis-parton a folyómeder fölé magasodó többszáz éves fák nem sok helyet hagynak a gyalogosoknak. Egy fiatalember megáll, köszön, és jelzi, hogy menjek előre. Banális dolognak tűnik: mégis szinte meghatódom ettől a gesztustól.

Hozzászoktunk, hogy a fiatalok neveletlenek, a felnőttek modortalanok, az idősek pedig csak siránkoznak, panaszkodnak. Pedig szükség van arra, hogy újra értelmet adjunk ennek az egyszerű szónak, amelyet manapság inkább nevetségesnek tartanak: a kedvességnek, vagy ha úgy tetszik, udvariasságnak. Ahogyan Henry Drummond (1851-1897) angol író mondja: az előzékenység a szeretet egyik arcvonása, nagyon szép erény, mégis a kis dolgokban nyilvánul meg.

Igen, hiszen szeretni azt is jelenti: tisztelettel bánni a másikkal. Barátságosságot, szívélyességet, figyelmességet, megbecsülést, tapintatot is jelent, vagyis mindazt, amit régen jó modornak vagy jólneveltségnek neveztek. Mielőtt sok szép dolgot mondanánk a fiataloknak társadalmi elkötelezettségről, önkéntességről, szerepválallásról — amelyek mind szép és szent dolgok —, tanítsuk meg nekik (és magunknak) a szeretet e szerénynek tűnő arcvonását, amelyet kedvességnek neveznek…

Ahogyan a hő meg tudja olvasztani a viaszt, úgy tudja — amint velem is megtörtént a Tiberis partján — az udvariasság apró gesztusa megtölteni az ember szívét rokonszenvvel, szívélyességgel, bizalommal a másik iránt. Ha pedig érzéketlenek és kissé számítóak vagyunk, gondoljunk Della Casa úr 16. századi illemtankönyvének realista kijelentésére: „Aki meg tudja simogatni az embereket, kis tőkével nagy jövedelemre tesz szert.”

Magyar Kurír

(tzs)