Reinhold Stecher: Dalol a föld

Reinhold Stecher (1921–2013) osztrák püspök rendkívül nagy tudású, a társadalmi problémákkal mindig kiemelten foglalkozó főpásztor volt, aki a fiatalokat is jól ismerte, hiszen hitoktatóként több mint harminc évig foglalkozott velük. Papként, nevelőként és íróként is arra törekedett, hogy reményt és bátorítást adjon az embereknek, a legnehezebb időkben is.

A kötet szerzője kérdések sorát teszi föl: „Mit dalol a föld? Mit dalol a Szahara kiszáradt sivatagjában, mit dalol a menekülttáborokban, Dél-Amerika nyomornegyedeiben; mit dalol a földünkön növekvő nyomorúságról, az egyre több problémáról, az elkeserítő fanatizmusról, a mérgező gázfelhőkről, a gyermeksírásról? Mit dalol sok-sok emberben, akiknek lelke egyre üresebbé válik, akiket nyomaszt az elhagyatottság, a magány?” Az osztrák főpásztor az ezredforduló egyik jellemzőjének a „szellemi AIDS-betegséget” nevezte, az ellenálló-képesség elveszítését minden olyan káros vírussal szemben, amely a szív erejét gyengíti, s depresszióhoz vezet. Reinhold Stecher önmagától is megkérdezi: mit tud mondani a szörnyűséges dolgokat megélőknek vagy hozzátartozóiknak? „Mit dalol a kórházak intenzív osztálya, ahol egy deréktől lefelé megbénult tizenöt éves fiú és egy agydaganatos lány fekszik, és a közeledő helikopter már hozza a következő emberi tragédiát?”

Stecher püspök felidézi, hogy az említett intenzív osztályon egy betegápoló fiatalember azt mondta neki: ha látja, hogy egy emberélet a vége felé közeledik, mindig a keresztre gondol, ha viszont egy halálos beteg meggyógyul, az olyan a számára, mintha a feltámadás előjátéka lenne. A könyv szerzője szerint ez a fiatalember éppen azt mondta ki, „ami Krisztus megszabadító tette és vigasztaló képe mögött villan föl és ragyog fényesen.”

Jézus ugyanis nem egyszerűen megszabadította saját korát és annak társadalmát minden nyomasztó problémától, nem egyszerűen eltörölte korának emberi fogyatékosságait és társadalmi bajait. Amikor meggyógyította a betegeket, vagy megszabadította őket a gonosz démonoktól, akkor „a temetési menetet ujjongó felvonulássá változtatta…, akkor a pillanatnyi (és elmúló) megkönnyebbülésen túl valami nagyobbra, valami el nem múlóra gondolt. Ezt akarta mondani: az igazi látás, az igazi hallás, az igazi egészség, az igazi élet és a lélek szabadsága majd csak ezután jön. Krisztus minden cselekedete a föltámadásra irányítja figyelmünket.” Ezáltal pedig maga az Úr utal „a föld fölött szálló, szívhez szóló dalra. Ha eljutunk odáig, hogy valóban hiszünk Krisztusban, akkor ki kell bontakoztatni magunkban a világ valóságának húsvéti látását, hallását és megérzését… Akkor a mindennapi ricsajjal, lármával a háttérben is meghalljuk a jóságnak és a világosságnak halk dallamát. Dalol a föld…”

A könyv szerzője egy velejéig korrupt, hazug és erőszakos világnak mutatja be Jézus korát, amely ellen a Megváltó, félelmet nem ismerve, föllépett, és gyakran kíméletlenül letépte róla az álarcot. Olyan elgondolásai azonban egyáltalán nem voltak, amilyeneket a modern korban szeretnének neki tulajdonítani. „Nem adott ötleteket szocialista forradalomra, nem beszélt politikai elkötelezettségről, nem mozgósította a tömegeket. Célja a szívek átalakítása, új érzület kialakítása volt.” S bár nincs értelme párhuzamot vonni az akkori idők és napjaink között, mégis, sok minden emlékeztet ma is egy ősrégi színjáték újrarendezésére, más szereplőkkel, új díszletekkel és megváltozott kellékekkel. „A darabot állandóan játsszák, senki sincs megvédve attól, hogy egyszer csak a színpadon találja magát a hatalomról, a pénzről és a mesterségesen fölcsigázott igényekről szóló tragikomédiában, az aranyborjú és a világ egoizmusa körüli tánc félelmetes jelenetében.”

A szerző leszögezi: az érzület nemesebbé válása, a szívnek a döntő fontosságú értékekhez kötödése az egyedüli eszköz, amely képes megvédeni bennünket attól, hogy igazodjunk a világ elvárásaihoz. Az értékeknek be kell hatolniuk az ember bensőjébe, és a cselekedetekben kell megmutatkozniuk, érvényesülniük. „A világ megváltozása felé vezető úton most ez a döntő lépés, és mindig is ez marad.”

Reinhold Stecher felidézi, hogy hitoktatóként egyszer föltette a kérdést a gyerekeknek, hogy mi tetszik nekik legjobban Jézus történetében. Egy kilencéves kisfiú azt válaszolta: „Hogy minden olyan jól végződik.” Az osztrák püspök tényként állapítja meg, hogy csak egyvalaki törte át a mindenhatóság erejével a föld, a fájdalom és a halál sötétségét: a halottaiból föltámadt Jézus Krisztus. „És mivel Ő nem a mi oldalunkról, a tehetetlenség oldaláról jön, ezért Ő az egyetlen, akitől elfogadom, hogy mindennek ellenére minden jól végződik… A Föltámadottal bátran vállalkozhatunk az életútra, és a hit merészségével fölszállhatunk az Ő vonatára. Vonatai nem állnak meg az alagútban. Az élet sötétségéből mindig az örök nap felé száguldanak.” (Kairosz Kiadó, 2014.)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír