
„A halál utáni élet kérdése ősidők óta gyötri az emberiséget” – jelentette ki Quesnel. A halál mint elkerülhetetlen és végérvényes esemény perspektívája által pedig az emberben megszületett a vágy, hogy „a halál után is éljen”.
Keresztény hitünk alapja a Jézus Krisztus feltámadásába, és a saját fetámadásunkba vetett hit, amellyel „a halhatatlanságra adott keresztény válasz mindig is hozzájárult kultúránkhoz” – mondta Quesnel. Sajnos azonban sokan vannak, akik „kereszténynek mondják magukat, és mégsem hisznek a feltámadásban”.
A feltámadást sokan megfoghatatlan dolognak tartják, amely nem válaszol az ember kérdéseire, amelyeket a halál utáni élettel kapcsolatban tesz fel. Ez azért lehet, mert „a feltámadás túlságosan körülírhatatlan, nem konkrét, a mi képzeletünk pedig túlzottan pontos, sőt, gyermeki”.
Ezért az emberek a halhatatlanság más „formáit” keresi, találja ki, mint a reinkarnáció, a lélekvándorlás stb. Ám ezek a magyarázatok sem elégítik ki őket. Az örök élet ebben a világban nem reális, hiszen a földön a nyersanyagok utánpótlása véges. Így más utat kell keresnünk” – fejtette ki a rektor.
Michel Quesnel egy jótanáccsal zárta beszédét: „Ne igyekezzünk annyira elképzelni, milyen lesz az élet odaát. Isten végtelen jóságában egész történelmünket és minden szeretetet, amit megéltünk, kész átformálni. Ahogy Jézusnak, nekünk is az a sorsunk, hogy az örökkévalóságban egészen önmagunk, és mégis egészen különbözőek legyünk. A most bennünk lévő sötétség pedig majd fénnyé változik”.
www.icne-lisboa.org / MK