Részletek XVI. Benedek leveléből

Tisztelt Odifreddi professzor úr,

(…) szeretném megköszönni Önnek, hogy igyekezett a legapróbb részletekbe menően szembenézni a könyvemmel, és ezáltal a hitemmel – pontosan ez volt nagy részben a célom abban a beszédben, amelyet a római Kúria előtt tartottam 2009 karácsonyán. Szeretném megköszönni azt is, hogy elfogulatlanul próbált viszonyulni a szöveghez, őszintén keresve benne az igazat.

Véleményem az Ön könyvének egészéről ugyanakkor meglehetősen ellentmondásos. Egyes részeit élvezettel és haszonnal olvastam. Más helyeken viszont megdöbbentett az érvelésnek egyfajta erőszakossága és felületessége. (…)

Ön többször is felhívja rá a figyelmemet, hogy a teológia véleménye szerint a tudományos fantasztikum világába illik. Ha ez így áll, csodálkoznom kell azon, hogy Ön ennek ellenére ilyen részletes elemzésre tartja méltónak a könyvemet. Engedje meg, hogy ezzel kapcsolatban kiemeljek négy pontot:

1. Helyes azt kijelenteni, hogy „tudománynak” a szó legszűkebb értelmében csak a matematikát nevezhetjük, miközben Öntől tudtam meg, hogy itt is különbséget kellene tennünk az aritmetika és a geometria között. Minden területen a tudományosságnak megvan a maga sajátos formája, tárgya jellegzetességeinek megfelelően. A lényeg az, hogy az alkalmazott módszer ellenőrizhető legyen, kizárja az önkényességet és biztosítsa a racionalitás érvényesülését, annak különböző módjai szerint.

2. Önnek el kellene ismernie legalább annyit, hogy a történettudomány és a filozófia területén a teológia tartós eredményeket tudott felmutatni.
 
3. A teológia egyik fontos funkciója abban áll, hogy fenntartja a hivatkozást, amely a vallást az értelemhez és az értelmet a valláshoz köti. Mindkét funkciónak alapvető jelentősége van az emberiségre nézve. Habermassal folytatott dialógusom során megmutattam, hogy léteznek a vallásnak patológikus formái, csakúgy mint az értelemnek is vannak patológikus formái. Mindkettőnek szüksége van a másikra, és a teológia feladata, hogy folyamatosan fenntartsa a kapcsolatot közöttük.

4. A fantasztikum létezik egyébiránt sok tudomány területén. Amit Ön felemlít Heisenbergnek és Schrödingernek s a többieknek a világ keletkezésével és pusztulásával kapcsolatos elméleteiből, azokat én a jó értelemben vett tudományos fantasztikumnak tekintem. Ezek olyan meglátások és előrejelzések, amelyek a valódi megismerést tűzik ki célul, ugyanakkor mégis elképzelések csupán, amelyekkel a valóságot megközelíteni akarjuk. Nagy mértékű a tudományos fantasztikum jelenléte egyébiránt az evolúció elméletében is. A Richard Dawkins-féle „önző gén” a tudományos fantasztikum klasszikus példája. A nagy Jacques Monod művébe olyan mondatokat fűzött, amelyeket bizonyosan maga is tudományos fantasztikumnak tekintett. Idézem őt: „A négylábú gerincesek megjelenése… onnan ered, hogy egy őshal ’úgy döntött’, elmegy felfedezni a szárazföldet, amelyen azonban képtelen volt másképp előrehaladni, mint ügyetlenül ugrálva, így teremtve meg egy viselkedésbeli módosulás alapjaként azt a szelekciós nyomást, amelynek köszönhetően kifejlődtek a négylábúak robusztus végtagjai. Ennek a bátor felfedezőnek, az evolúció eme Magellánjának az utódai közül egyesek óránként 70 kilométeresnél is nagyobb sebességgel képesek száguldani…” (az idézet alapja az olasz kiadás: Il caso e la necessità, Milano 2001, 117 oldaltól).

Az eddig megvitatott témák tekintetében komoly dialógusról van szó, amelyért – amint ezt ismételten ki is fejeztem – hálás vagyok Önnek. Eltérő a helyzet ettől azonban abban a fejezetben, amely a katolikus papról és erkölcsről szól, és még inkább eltérő azokban a fejezetekben, amelyek Jézusról szólnak. Amit Ön elmond a papok részéről kiskorúak ellen elkövetett erkölcsi visszaéléseire vonatkozóan, azt – amint ezt Ön tudja – csak mélységes szomorúsággal tudom tudomásul venni. Soha nem kíséreltem meg elrejteni ezeket az ügyeket. Az, hogy a gonosz hatalma behatol egészen a hit belső világába, számunkra szenvedést jelent, amit egyrészt el kell viselnünk, miközben ugyanakkor mindent el kell követnünk azért, hogy ilyen ügyek ne fordulhassanak többé elő. Azzal sem vigasztalódhatunk, hogy a szociológusok vizsgálatai szerint az ilyen bűnt elkövető papok aránya nem magasabb, mint a más, hasonló foglalkozást űzők esetében. Mindenesetre nem volna szabad csökönyösen úgy feltüntetni ezt a devianciát, mintha az speciálisan a katolicizmus jellemző bűne volna.

Ha nem szabad hallgatnunk az Egyházban fellelhető rosszról, arról sem hallgathatunk, hogy a keresztény hit a jóságnak és a tisztaságnak milyen nyomát hagyta az évszázadok során. Azokra a nagy és tiszta személyiségekre kell gondolnunk, akik a hitből sarjadtak, Nursiai Szent Benedektől és nővérétől Szent Skolasztikától Assisi Szent Ferencig és Kláráig, Avilai Szent Terézre és Keresztes Szent Jánosra, a szeretet nagy szentjeire, mint Páli Szent Vince, Lellisi Szent Kamill vagy Kalkuttai Teréz anya, egészen a XIX. századi Torino nagy szentjeiig. Az is igaz, hogy napjainkban is sok embert indít a hit az önzetlen szeretetre, a mások szolgálatára, az őszinteségre és az igazságosságra. (…)

Amit Ön Jézus személyéről állít, az nem méltó az Ön tudományos rangjához. Ha Ön úgy állítja be, mintha Jézusról, mint történelmi személyről semmi biztosat nem lehetne tudni, akkor csak határozottan felhívhatom a figyelmét, hogy történelmi tekintetben tegye magát egy kicsit jobban hozzáértővé. E célból ajánlom Önnek kiváltképpen Martin Hengel, a tübingeni protestáns Teológia Kar egzegétája négy kötetes művét, amelyet Maria Schwemerrel együtt adott ki: ez kiváló példája a történelmi alaposságnak és tájékozottságnak. Ezzel szemben az, amit Ön állít Jézusról, csupán felületes beszéd, amibe nem volna szabad újra belebocsátkoznia. Vitathatatlan tény, hogy egzegézis címén sok kevéssé komoly dolgot is írtak már. Az az amerikai Jézus-szeminárium, amelyet Ön a könyve 105. oldalától idéz, csak újra megerősíti azt, amit Albert Schweitzer mondott a Leben-Jesu-Forschung (Jézus életének kutatása) irányzat kapcsán: az úgynevezett „történelmi Jézus” legtöbbször a szerzők elképzeléseinek tükre csupán. Ezek a rosszul sikerült történeti munkák nem feledtethetik azonban a komoly történészi munka fontosságát, amelynek révén Jézus személyéről és tanításáról igaz és bizonyos dolgokat tudhattunk meg.

(…) Ezenkívül energikusan vissza kell utasítanom azt az állítását (126.o.), miszerint én azt mondtam volna a történetkritikai egzegézisről, hogy az az Antikrisztus eszköze. Amikor Jézus megkísértéséről írtam, csak Szolovjev gondolatához nyúltam vissza, aki szerint a történetkritikai egzegézist az Antikrisztus fel tudja használni – és ez vitathatatlan tény. Ugyanakkor mindig is – és különösképpen a Názáreti Jézusról szóló első könyvem bevezetésében – nyilvánvaló módon kifejtettem, hogy a történetkritikai egzegézis szükséges az olyan hithez, amely nem mítoszokat akar a történeti képek helyére illeszteni, hanem a valódi történetszemléleten alapszik, és állításainak történelmi valóságának a tudományosság próbáját is ki kell állania. Ezért nem korrekt, amikor Ön azt írja, hogy én mindössze a meta-történelemmel foglalkoznék. Éppen ellenkezőleg: minden erőfeszítésem arra irányul, hogy megmutassam, miszerint az evangéliumok Jézusa nem más, mint a történelmi Jézus, hogy valóban megtörtént történelemről van szó. (…)

Könyvének 19. fejezetével visszatérünk az Ön és az én gondolkodásom közötti párbeszéd pozitív oldalához. (…) Még ha az, ahogyan Ön Jn 1,1-et értelmezi, messze áll is attól, amit az evangelista mondani szándékozott, fennáll egy igen fontos konvergencia. Ha azonban Ön helyettesíteni szeretné Istent a „Természettel”, megmarad a kérdés, hogy ki vagy mi ez a Természet. Ön ezt semmilyen formában nem határozza meg, és ezért úgy áll előttünk, mint egy irracionális istenség, és nem magyaráz meg semmit. Szeretném azonban megjegyezni, hogy az Ön matematikai vallásában az emberi életnek három aspektusával nem foglalkozik: a szabadsággal, a szeretettel és a rosszal. Csodálkozom rajta, hogy Ön egyetlen megjegyzéssel elintézi a szabadságot, amely pedig a modern kor legfőbb értéke lett. A szeretet az Ön könyvében fel sem merül, és a rosszal kapcsolatban sincsen semmilyen információ. Bármit állít is a neurobiológia a szabadsággal kapcsolatban, emberi történelmünk valóságában ez meghatározó valóság, és nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ám az ön matematikai vallása nem ismer semmilyen információt a rosszal kapcsolatban. Az a vallás, amely ezekkel az alapvető kérdésekkel nem foglalkozik, üres marad.

Tisztelt Professzor Úr, az Ön könyvével kapcsolatos kritikám helyenként igen kemény. Ám a párbeszédnek része az őszinteség, csak ennek révén növekedhetnek az ismereteink. Ön igen őszinte volt velem szemben, s ezért el fogja fogadni, hogy én is az vagyok. Mindenesetre nagyon nagyra értékelem, hogy Ön, amikor megvizsgálta a Bevezetés a kereszténységbe című munkámat, ilyen nyílt párbeszédet keresett a hittel és a katolikus Egyházzal, valamint azért, mert minden ellentétünk ellenére a kérdések lényegét tekintve léteznek bizonyos konvergenciák.

Szívélyes üdvözlettel, és munkájához minden jót kívánva,

XVI. Benedek pápa

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!