Ricky Tognazzi: A jó pápa – XXIII. János

A mozi elején a nagybeteg pápa haldoklik, a Szent Péter téren hatalmas tömeg imádkozik érte. Ott van közöttük XXIII. János egykori szeminarista társa, Nicolo Catania is, akit később eltávolítottak a papi pályáról, modernista nézetei miatt. Lecsúszott, alkalmi munkákból él, úgy érzi, az ő életének vége. Angelo Giuseppe Roncalli másik egykori szeminarista társa, Mattia Carcano mindenben ellentétes pályát futott be: bíborosi rangra emelkedett, hosszú évtizedek óta a római Kúria megbecsült, nagy tekintélyű tagja. A hit rendíthetetlen őrzője, az igazság – vagy amit annak vél –, mindennél fontosabb számára, az irgalom látszólag hiányzik belőle. Most azonban, „Angelo” halálának a közeledtével önvád gyötri, rádöbben, hogy milyen igazságtalan volt egykori barátjával, a római katolikus egyház fejével, mennyi keserűséget okozott neki. Levelet ír, amelyben a pápa bocsánatát kéri. Angelo, Nicolo és Mattia szeminaristaként jó barátok voltak, később azonban más irányt vett az életük, bár ahogy XXIII. János megfogalmazza, mindig ugyanazok maradtak, valójában soha nem szakadtak el egymástól. A pápa még velencei pátriárkaként eltűnődik: „Nicola, a mindig nyugtalan Nicola… és te, te, a megfontolt… Én középen álltam. Megöregedtünk… de azt ma sem tudom eldönteni, melyikünk járt a helyes úton.”

A filmben felidéződnek előttünk Angelo Giuseppe Roncalli életének főbb eseményei, melyeket időnként meg-megszakítanak Mattia Carcano bíboros reflexiói, értelmezései.

A kis Angelo egy tízgyermekes, a betevő falatért keményen megdolgozó, szegény földműves családba születik, szeretetteljes légkörben nevelkedik, a Bergamóhoz tartozó Sotto il Montéban. Körülötte mindenki a földeken dolgozik, de Angelo egészen más, mint a testvérei, kitűnően tanul, éjjel-nappal olvas. Imádságos lélek, aki a nagyobb testvéreitől örökölt, legalább három számmal nagyobb cipőjében rohanva fut a templomba, messze megelőzve az ő sorsát mélyen a szívén viselő, komótosan lépkedő nagybácsiját, Saverinót, hogy minél előbb dicsőítse az Urat.

A másokért élés, a segítségre szorulók, a szenvedők iránti nagyfokú részvét Angelo Giuseppe Roncalli személyiségének egyik legfőbb jellemzője lesz, csakúgy mint a rendíthetetlen hite abban, hogy Jézus Krisztus soha nem hagyja magára az embert, Őrá mindig számíthatunk.

Történelmi tény, hogy Angelo Roncalli a II. világháború idején isztambuli nunciusként több ezer zsidó üldözöttet mentett meg a haláltól. A film egyik legdrámaibb epizódja feldolgozza azt, amikor megmenti hatszáz zsidó gyerek életét, a német nagykövet, Franz von Papen segítségével. A gyerekeket Isztambulból Haifába szállították volna, de a német hatóságok tudomást szereznek a dologról, és intézkednek, hogy a hajó ne Palesztina, hanem Németország felé fusson ki a partról. Roncalli hamis menleveleket szerez a Szentszéktől, de az idő rövidsége miatt lehetetlen, hogy kitöltsék azokat mind a hatszáz gyermek nevére. Ezért von Papentől kér segítséget. Ő először mereven elzárkózik, egyre csak azt hajtogatja, nem tehet semmit. A német nagykövet felesége – maga is anya – megrendülten, a könnyeivel küszködve hallgatja Roncalli atyát, aki megpróbál von Papen lelkiismeretére hatni. Benne azonban erősebb a félelem, hiszen nem csupán az egzisztenciája, az élete is veszélybe kerülhet. Ezért kidobja Roncallit, aki krisztusi szelídséggel mondja: „Igaza van. Bocsássanak meg, én csak egy pap vagyok. Hatalma önnek van, miként joga is. Nekem csak a részvét jutott, és igen kevés idő.”

Miután azonban Franz von Papen, legyőzve félelmét, mégis csak enged lelkiismerete parancsának, és egészségügyi ellenőrzésre hivatkozva utasítást ad arra, hogy egy nappal elhalasszák a hajó indulását, lehetővé téve ezzel, hogy Roncalli és társai kimenekíthessék a hatszáz gyermeket a hajóról, a nuncius levelet ír a német nagykövetnek: „Jézus az emberiségért halt meg. Tanításának legfontosabb gondolata a könyörületesség. A könyörületesség diadala. A kockázat, amit ön vállalt, ennek a bizonyítéka, Franz. Rendkívüli hőstettet hajtott végre, és szomorúan értesültem arról, hogy távoznia kell… Áldásom önre. Imádkozom önért. Ha szüksége lenne rám, én mindig ön mellett állok.”

Angelo Giuseppe Roncallit pápaként ugyanez a lelkület jellemzi. Nem tagadja meg egykori barátját, Nicolo Cataniát, mert bár az egyház kitagadta őt, „Angelo a szívéből nem tagadta őt ki” – fogalmaz Mattia Carcano. Catania az, aki Roncalli bíboros pápává választásakor megjövendöli, hogy a szenvedők és elesettek pápája lesz. A halálos ágyán XXIII. János Carcanóval is megbékél, amikor a bíboros őszinte megbánással kéri a bocsánatát és a feloldozását.

A pápa derűs, kedves személyiségével a társadalom legkülönbözőbb rétegeihez tartozó egyénekkel is képes volt szót érteni, szívüket megérinteni, a börtönben büntetését töltő gyilkosét ugyanúgy, mint az angyalian gyönyörű, de halálos beteg kislányét, Catherináét.

Hatása alól senki nem vonhatja ki magát, de az is természetes, hogy nem mindenki viszonyul hozzá pozitívan, váratlan és szokatlan döntéseit többnyire teljes értetlenség, elutasítottság fogadja. A film szerint a kúria tagjai kifejezetten ellenségesek a pápával szemben, időnként nyíltan is ellene mondanak, többségében pedig a háttérből szervezkednek, így lejárató cikkeket jelentetnek meg róla, vagy lényeges dolgokat, eseményeket hallgatnak el a Vatikán lapjában. Mattia Carcano bíboros sokáig áskálódik ellene, ha rajta múlna, a bíborosok Roncallit nem választanák meg pápává. Azt azonban még ő is elismeri: „Angelo számára a legnagyobb dicsőség az Úr szolgálata.”

Ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy ahol csak lehet, gátolja a pápa tevékenységét. Carcano a dogmatikus vakhit vezérli, meggyőződése, hogy az egyházban minden változás magát az intézményt veszélyezteti. Mattia Carcano elköveti a júdási árulást is a pápa ellen. Amint azt említettük, nem adta át a Cataniától Roncallinak küldött levelet, majd belemegy abba, hogy a már pápává választott XXIII. János ellen sajtóhadjárat induljon, felemlegetve, hogy valamikor híve volt a modernista mozgalmaknak, s Cataniával jó barátságot ápolt. Mindezek mellett megjelenteti a Vatikán lapjában Catania Roncallinak szánt levelét, vagyis elköveti a klasszikus árulás esetét. Mattia Carcano bíborost csak a pápa betegségének súlyosbodása győzi meg arról, hogy rossz úton járt, hogy tévedett Angelóval szemben. Bűnbánata elvezeti a lelki megtisztuláshoz, s ekkor rádöbben, hogy élete legnagyobb ajándéka az volt, hogy a barátjának tudhatta Angelo Giuseppe Roncallit. Mattia Carcano belátja azt is, hogy vétett Nicolo Catania ellen, van ereje bíborosként, magas egyházi méltóságként a bocsánatát kérni, teljesítve Jézus alázatra vonatkozó parancsát. „Aki közületek a legnagyobb, legyen a szolgátok. Mert aki önmagát, felmagasztalja, atr megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják” (Mt 23,11-12). Mialatt a pápa haldoklik, az ő ki nem mondott kívánságának eleget téve, Mattia és Catania kibékülnek egymással.

A film egyik legdrámaibb jelenete, amikor a kubai rakétaválság miatt egészen közel kerül az emberiség ahhoz, hogy atomháború törjön ki az amerikaiak és a szovjetek között. XXIII. János pontosan tisztában van azzal, hogy ez a háború az egész emberiség megsemmisülésével járna. Ezért a párbeszédnek nincsen alternatívája. Az ekkor már halálosan beteg pápa rendkívüli energiával veti bele magát az eseményekbe. Nem érdekli a bíborosi ellenvetés, hogy a párbeszéd haladéktalan megkezdésére vonatkozó békefelhívása úgy is értelmezhető, hogy a Szentszék támogatja a Szovjetuniót vezetőjét, aki az egyház legszörnyűbb ellensége. Egyértelművé teszi: ő ebben a vészhelyzetben kizárólag azokkal köt szövetséget, akik békét akarnak. Ekkor fogalmazza meg híres békeszózatát a két nagyhatalomhoz, amelyből részletek hangzanak el a filmben: „Az egyház semmi mást nem tart annyira fontosnak, mint a békét és a világ testvériségét. Ti, akik az Úr kegyelméből hatalommal vagytok felruházva, halljátok meg… az egybehangzó jajkiáltást, ami a világ minden szegletéből szól hozzátok… Idősek és fiatalok, egyének és közösségek csak bennetek bíznak most. Halljátok meg a szavukat, hisz azt hallják a mennyben is: békét, békét, békét!” Közben láthatók a kifutópályán a rakétával felszerelt repülőgépek, a tengeren a hadihajók, Kennedy elnök, Hruscsov főtitkár, a béke mellett tüntető tömegek, s az imádkozó hívek, élen a pápával. Amikor pedig elhangzik, hogy a válság megoldódott, a kubai partok közelében lévő szovjet hadihajókat hazarendelték, a pápa fellélegzik: „Hála az Úrnak! Ami történt, az maga a csoda!” Titkára, Loris Capovilla tényként szögezi le: „Ami történt, az az ön erkölcsi befolyásának az eredménye.” XXIII. János azonban tiltakozik s rámutat, hogy Isten akarata mellett szükség van az emberi cselekedetekre is, a Teremtő bevonja legfőbb teremtményét a világban végbemenő folyamatok tevékeny alakításába: „Nem! Nem csupán ennyi. Ezúttal találkozott az isteni akarat, és az emberiség akarata. És ez az igazi csoda! A béke sorsának az emberek szívében kellene eldőlnie. És itt most az emberiségre gondolok, nemcsak a katolikusokra. Mert a pápának egyformán kell szeretnie mindenkit. Minden gyermekét.”

A film szerint mély lelki kapcsolat jellemezte a pápa és személyi titkára, Loris Capovilla atya kapcsolatát. Capovilla mindvégig hűségesen és fenntartások nélkül kitart XXIII. János mellett. Ő az, akivel a pápa elsőként közli, hogy egyetemes zsinatot hív össze. Felidézi: „Ó, ha látta volna a káprázatos kertemet annak idején Isztambulban. A legkülönfélébb növények éltek együtt békében, egyetlen kertben. Én már akkor is úgy vélekedtem, hogy az egyház is legyen olyan, mint egy kert, amit fénnyel áraszt el az Úr. Az egyház ne legyen múzeum, egy öreg, poros múzeum.” Loris atya a legfőbb segítője XXIII. Jánosnak abban, hogy megvalósulhasson pápaságának legnagyobb álma, az egyetemes zsinat összehívása és megnyitása. A halálosan beteg pápa, egyre gyötrőbb fájdalmait legyőzve, mindvégig rendíthetetlen hittel végzi krisztusi szolgálatát, ahogy Mattia Carcano fogalmazza meg: „Drága Angelo, te soha nem törődtél magaddal… neked csak egy dolog volt fontos mindig, hogy az Úr dicsőségét szolgáld!”

A Ricky Tognazzi által rendezett filmben ábrázolt XXIII. Jánosra tökéletesen illenek Loris Capovilla szavai: „… azt biztosan állíthatom, hogy ön jó ember, tiszta szívű ember, és ha eljön a végső pillanat, nyugodt lelkiismerettel állhat az Úr elé, és az Úr elégedett lesz azzal, akit magához fogad.”

A jó pápa – XXIII. János
(olasz életrajzi dráma, 193 perc, 2003)
Rendezte: Ricky Tognazzi
Forgatókönyvíró: Fabrizio Bettelli, Simona Izzo, Marco Roncalli, Ricky Tognazzi
Főbb szereplők:
Fabrizio Vidale: Angelo Roncalli fiatal korában
Bob Hoskins: Angelo Roncalli/ XXIII. János
Roberto Citran: Loris Capovilla
John Light: Mattia Carcano fiatal korában
Carlo Cecchi: Mattia Carcano bíboros
Francesco Vanditti: fiatal Nicolo Catania
Francesco Carnelutti: idős Nicolo Catania

Bodnár Dániel/Magyar Kurír