…a Rimini Meetingen részt vett magyarokat

– Hogy tetszik a Meeting? Mi tetszett a legjobban?

Edina:
A teljesen váratlan, tervezhetetlen találkozások. A dolgok, a minket körülvevő valóság tapasztalata által alakulunk és erősödik Istennel való kapcsolatunk is. Ahogyan ezt itt bemutatják, ahogyan erre a Meeting nevel, az fantasztikus.

– Hogyan látod a magyar jelenlétet?

Nagy örömmel vettek részt és nagyon nagy lelkesedéssel. Kell azért az olasz nyelvtudás, illetve valaki, aki hűségesen és jól fordít. Ez utóbbi is mindig adódik…

Tamás:
Kell a közösség. A nyelvi nehézségeken hamar túl lehet lépni. Nagy boldogság látni az arcokat még a legkeményebb munka közben is.

Luigi:
„Első alkalommal vagyok a Meetingen. Lenyűgöző. Fantasztikus… hogy egy embertől született ez az egész nép, ami a mi népünk!

Carlo:
A Meeting az egyes személyhez szól, azaz hozzám. Akkor is, ha több ezren vagyunk itt együtt. Ez az egész értem van, nekem szól. Az egyén a szíve mindannak, ami itt zajlik. Mi az, ami a legjobban tetszik? A cím. Mert ma a legnehezebb azt képviselni, hogy van egy igazság és hogy így nézve a világot, annak jó íze, zamata lesz.

Évi:
Nagyon tetszenek a kiállítások, a sportról szóló különösen. Tetszik, hogy olyan sokféle program van. Nincs egy kötött keret, meghagyják a szabadságom, ami persze irányított, de jól szervezett.

Ágnes:
Engem idén az fogott meg, hogy az ismerősöket úgy láthattuk viszont, mintha tegnap találkoztunk volna utoljára. Nagyon nagy élmény volt hallgatni Alessandro atya tanúságtételét.

Zsófi:
Nem tudták rendesen kimondani a nevem, és ezért megjegyeztek. Önkéntesként voltam jelen, és mindenki engem hívott, kérdezett: mit kell csinálni, hogyan csináljuk… Végig gimnazistákkal dolgoztunk, érdekes volt az ő tapasztalataikat hallgatni a CL-ről. Ami még nagyon-nagyon tetszett, hogy minden nap volt valami újdonság. Sokkal többet kaptunk, mint amit vártunk. Láttam első nap este például a papokat énekelni, táncolni… Ami még nagyon tetszik, hogy mindenki tegeződik és barátként kezeli a másikat, még ha nem is ismeri. Nagyon tetszenek a kiállítások, érdekesek és vonzóak, ahogy érzékeltetik a témát, és felkeltik az igazság utáni vágyat.

– A nyelv mennyire okoz nehézséget? – A nyelv egyáltalán nem gond, mert nagyon türelmesek.
– Nem bántad meg, hogy dolgozol? – Nem, egyáltalán nem…
– Most vagy először a Meetingen? – Igen, döbbenetes hogy ennyien vagyunk itt, és ennyien dolgozunk… több mint 3000 önkéntes.
– Hány órát kell dolgozni? – Nyolcat, és gyakran végig kell keményen dolgozni, nagyon fárasztó. Amikor délutánosok voltunk, vacsorázni se volt idő.
– Mit kaptok ezért? – Szállást, ebédjegyeket, vonatjegyet Milánóból – mindössze 100 eurót kell befizetni – ebben minden benne van…

Márti:
Nagyon tetszik. Nem könnyű megfogalmazni, hogy miért. Gyakorlatilag minden barátom itt van, akiket a Mozgalomban ismerek. Nagyon jó velük találkozni. A kiállítások is jók. A munka fárasztó, de erre számítottam. Végig szemetet szedek, takarítok, ez önmagában nem egy olyan vonzó dolog…

– Miért vállaltad, hogy dolgozol? – Gondolkoztam, de nagyon jó így, sokkal jobban tudom értékelni az egészet, a Meeting szépségét. Az egészet azért csinálom, hogy a Meeting egy szép alkalom legyen. Amikor egy este törölgettem az asztalokat, és épp elegem volt, arra gondoltam: lehet, hogy épp oda fognak ülni a barátaim. Egészen más úgy csinálni, hogy konkrétan valakiért csinálom ezt az egészet. Nagyon jóban lettünk azokkal, akikkel együtt dolgozunk. Ez egy jó alkalom a barátságok születésére, a közös munka. Magunk után takarítani, annak tudatában, hogy ezáltal a barátaimnak könnyebb lesz, nagyon jó élmény. Áldozat is, néha fáj a szívem, hogy nem mást csinálok, de ez az én áldozatom, ez is az értékét növeli. Nagyon örülök, hogy dolgozni jöttem, mert így sokkal többet élek meg a Meetingből.

– A témához sikerült közelebb kerülni? – Igen, de nem a munka által, hanem a barátnőm által, akivel együtt dolgozunk. Nagyon mások vagyunk, de ő mindig segítséget jelent, egy biztos pont, aki arra figyelmeztet, hogy miért vagyok itt. Nem mindig kényelmes másokkal együtt, ugyanakkor nem az nevel engem a legjobban, ami a legkényelmesebb, ami a legegyszerűbb, a legszebb. Hanem ami igaz. És így boldog vagyok, hogy azt csinálom…

– Van-e nehézséged? – A nyelv miatt volt, mert gyakorlatilag nem beszélek olaszul. De türelmesen megvárták, amíg kinyögök egy mondatot, és aztán ugyanolyan erőfeszítéseket tettek, hogy megértsék, amikor angolul próbálom elmondani. Amikor meghallották, hogy Magyarországról jövünk, hihetetlenül megörültek nekünk, hogy „nektek ez tényleg fontos?!?”, „milyen jó, hogy itt vagytok!”.

Ancsa:
Nagyon tetszik, például az, hogy itt mindenki önkéntesen dolgozik, fantasztikus lelkesedéssel és nagyon szívesen végzik a munkájukat, legyen akár takarítás, akár bármi. Ez engem nagyon megérintett. Nagyon fontosak voltak a tanúságtételek, számomra nagyon érdekes tapasztalat volt, mert ritkán van alkalom, hogy lássuk azokat, akiket mi követünk. Általában rólunk van szó, és nem arról, hogy ők hogyan élik meg a missziójukat. Megértettem, ugyanazokkal a hétköznapi problémákkal kell hogy megküzdjenek, mint mi.

– A téma „Az igazságra lettünk teremtve”, nem túl elméleti?  – Így önmagában lehet, hogy kicsit elméleti. Ha mondjuk nem jönnék ide, csak olvasnám, akkor lehet, hogy nem jelentene különösebben semmit. Viszont itt – még ha nem is tudnám egy-két mondatban összefoglalni – megértem, hogy mit akar jelenteni. Pusztán csak azáltal, hogy látom ezeket az embereket, akik és ahogyan itt vannak.

– Te olasz szakos vagy, akkor neked nem nehézség a nyelv… – Azért néha kicsit nehéz követni, mert van, hogy halkan beszélnek és nagyon-nagyon gyorsan…

– Hogy érzed magad? – Nekem az ilyen találkozók mindig erőt adnak. Az hogy látom a barátaimat, hallom az előadásokat, megerősödöm, hogy lehet úgy élni, ahogy én szeretnék, hogy létezik az a fajta boldogság, amit én keresek. A mindennapokban ezt néha nehéz meglátni, de itt annyira nyilvánvaló, hogy utána erőt ad ahhoz, hogy amikor hazamegyek, akkor is folytassam, mert itt láttam…

Panni:
Itt mindenki szívvel-lélekkel dolgozott értünk, és azért, hogy bemutassa, ami nekik fontos. Mindenki ugyanazért a Krisztusért, ugyanazon Találkozás miatt volt ott. Nyilvánvaló volt Jézus jelenléte mindenhol. Jó volt mindezt olasz és magyar barátaimmal együtt megélni.

Ági:
Ami nagyot tetszett: egyrészt, hogy találkoztunk a barátainkkal, másrészt, a kiállítások, amelyek új szemszögből mutattak meg valamit. Jó volt látni ezeket az embereket: annyira sokfélék és tele élettel… Jó volt a sokféle program, az önkéntesek lelkesedése és a missziós papok tanúságtételei.

Don Alessandro:
Ami megérint engem: az önkéntesek, mert soha nem láttam ennyi fiatalt, akik dolgoznak, szolgálnak valami nagyért, egy elvért. Ez az elv – tudatosan, vagy nem tudatosan – a hit, a keresztény tapasztalat.

Már sokszor voltam itt, de most – papként – másképp nézem, van felelősségem a fiatalok iránt. Megértettem, mennyire fontos ez a gazdagság. Látom, hogy sokszor az Egyház nem képes arra, hogy beszéljen a fiataloknak, hanem csak az öregeknek. Nagy reményt jelent látni ezeket a dolgokat.

A legfontosabb téma az igazság. Ha nincs igazság az életben, nincs irány, nem tudjuk, hogy hová megyünk. Lényeges dolog. A modern ember válsága azért van, mert nem ismeri fel az igazságot. Egy konkrét igazságot, Krisztust. Ha van igazság, akkor létezik a valóság, s akkor van egy igazi ember, aki használja a saját szabadságát, hogy eljusson az igazságra.

– Milyen volt a tanúságtétel? – Nagyon érdekes. Hogy mennyire kíváncsiak voltak azok az emberek, amikor beszéltem. Fontos volt, hogy az olaszok is, az itt élő keresztények is részesüljenek a magyar tapasztalatban, a misszióban, hogy tudják, hogy mit jelent az üldöztetés, az ideológia, és tudják azt is, hogy van remény, hogy az Egyház újjászülessen Kelet-Európában is.

– Hogyan élted meg, hogy magyarok is voltak? – Nagy örömet jelentett. Így mutathattam az embereknek, hogy az én tapasztalatom nemcsak szavakból áll, hanem arcok, emberek is.

Varga János/Magyar Kurír