Rohály Gábor: A bor teológiája

2017. október 22. vasárnap 14:08

A szerző orvos, a fog- és szájbetegségek szakorvosa. Több felsőoktatási intézményben tanított borismeretet és borkultúrát. Tizenöt plusz egy évfolyamot élt meg Borkalauz című könyve, melyet részben társszerzőként írt Mészáros Gabriellával.

Rohály Gábor úgy érezte, meg kell írnia ezt a tanulmányt, nemcsak a téma teljes értékű bemutatása és feldolgozása céljából, hanem az elterjedt téves nézetek cáfolatára is. A téma összefoglaló feldolgozása eddig a hazai szakirodalomban nem jelent meg. Rohály doktor emlékeztet rá: Jézus az utolsó vacsorán átadta tanítványainak a testét és vérét hordozó anyagi szubsztanciákat. Ami ezzel kapcsolatban a legfontosabb, az az egész emberiségért bemutatott keresztáldozat. A bort és a kenyeret érzékszervekkel is észlelhető jellemzőik is alkalmassá teszik a nagy szerepre.

A tanulmány írójának mindent megelőző kérdése: mi a bor? A válasz: „Bor alatt a Vitis Vinifera család (Bortermő szőlő) terméséből sajtolt gyümölcslének, a sacharomyces cerevisiae törzsek (élesztőgomba, borélesztő) egyikének segítségével erjesztett alakját értjük.” Ez természetesszerűen több-kevesebb alkoholt tartalmaz. Rohály Gábor számára az alapvető útmutatást az egyházi törvénykönyv, a Codex Iuris canonici (C.I.C.) (Szent István Társulat, 1986., Erdő Péter fordításában) negyedik könyve tartalmazza.

A szerző figyelmeztet: liturgikus célra csak a Vitis vinifera terméséből sajtolt és erjesztett szőlőféle felel meg a bibliai értelmezésnek, parancsnak: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” (Lk 22,19). Rohály doktor kiemeli, hogy némi hagyományismerettel és áhítatra törekvéssel a mai szentmiseáldozatban felismerhető az utolsó vacsora. Ugyanis minden ószövetségi kellék most is jelen van. A bor bódító fogyasztása teljesen hiányzik az eucharisztikus lakomából. Megtalálható viszont az önátadás felséges gesztusa. A szakrális bor megjelenése innen veszi eredetét.

Az ókori Palesztinában előállított borok tulajdonságainak vizsgálatához a szerző megemlíti a bibliai helyeket. Ezek egyike volt a kánaáni „kétemberes” szőlőfürt termőhelye Eskhol völgyében, Hebron mellett. (Nm 13,24). Sokat emlegetett rész a menyasszony éneke is az Énekek énekében (1,14), ez Engedi völgyéről szól. A bírák könyve még Silót emlegeti (21,20). Kiemelkedően jó minőségű volt a költőktől is megénekelt falernumi bor és a v. gazeticum is. A borkereskedés jelentős része piacokon és árveréseken zajlott. A nagyobb távolságra szállított borokat szerződésekkel kísérték. Jogilag többszörösen biztosítottak voltak, és a tevékenység egészen Nyugat-Indiáig terjedt. Figyelemre méltó, hogy a rögzült rituálék mellett az áldozati borok drágasága (az elengedhetetlen stabilitás miatt is) a pogány világban szűkítette a borfogyasztók körét.

Kitér a szerző arra is, hogy az Énekek énekében a bor mindig édes vagy édesített és fűszerezett. Ebből egyetlen konkrét tény, érv sem utal arra, hogy az utolsó vacsorán a tanítványok édesített bort kaptak volna. Lehetett viszont némi maradékcukorral rendelkező bor is. Csak becsült értékből kiindulva: tíz és húsz százalék közé tehető a mediterraneumban rendszeresen elfogyasztott bor cukortartalma. A könyv írója szerint senki nem tud érdemben választ adni arra a kérdésre, mi motiválta az amerikai protestáns fundamentalistákat, hogy bor helyett (mely a gyakorlatban, fogalmilag rögzítve is tartalmaz több-kevesebb etilakoholt) a zsidók borfogyasztásakor még erjedésen át nem ment édes gyümölcslé fogyasztását feltételezzék. Az ókorban a száraz borok kedveltek és szűkebb körök ízlésének megfelelően keresettek is voltak. Az édes(ített) bor valószínűleg jóval nagyobb mennyiségben készült, mint a száraz.

A liturgikus szertartásokon használt borral kapcsolatban Rohály Gábor megállapítja: egyházi elvárás, hogy az áldozati bor tiszta és minden hozzáadott anyagtól mentes legyen. A szőlőlé természetes glükóz- és fruktóztartalmának részletes megőrzése lehetséges, de jelentős technológiai feladatot állít a bortermelők elé. A kérdés, hogy mi a misebor, és mi különbözteti meg a „normál” bortól, megválaszolhatatlan. Elsősorban azért, mert minden tisztán Vitis Vinifera feldolgozásával nyert bor megfelel misebornak. A készítésnek ipar-higiéniai követelményei messzemenően betartandók. Az ismert alapkövetelmény a szőlőfajtán kívül más korlátozást nem tartalmaz. A keleti egyház és az ortodoxok vörös bort is használnak a szent áldozat bemutatásakor. Mégis igyekeznek minél többször fehéret használni, talán kényelmi okokból.

A könyv orvos szerzője a bor mindennapi fogyasztásával kapcsolatban leszögezi: a bor önmagában nem rossz. Ami rossz, az a kábulat. Aquinói Szent Tamást idézi, aki Szent Pál apostol Rómaiaknak írt levelének 13,13-as passzusáról mondta: „Ha egyvalaki magát tudatosan leissza, úgy, hogy már ’természetét’ – egészségét károsítja, már nem mentes a bűntől.”

Rohály Gábor: A bor teológiája
Akó Kiadó, 2017.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
szent-anyos-unnepen-diakonusszentelest-tartottak-tihanyban
Szent Ányos ünnepén diakónusszentelést tartottak Tihanyban

Hálaadó szentmisével emlékeztek a Tihanyi Bencés Apátság védőszentjére, Szent Ányosra november 17-én. A szentmisében Székely János szombathelyi megyéspüspök diakónussá szentelte Czakó András testvért.

10:06
veres-andras-nagyszombati-maria-bucsun-szuksegunk-van-egymas-szeretetere
Veres András a nagyszombati Mária-búcsún: Szükségünk van egymás szeretetére!

Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke mutatta be november 18-án a felvidéki Nagyszombatban a Könnyező Szűzanya novénájának, vagyis kilencedének keretében a búcsúi szentmisét a Szent Miklós-exkatedrálisban.

08:47