Rohály Gábor: A bor teológiája

Rohály Gábor úgy érezte, meg kell írnia ezt a tanulmányt, nemcsak a téma teljes értékű bemutatása és feldolgozása céljából, hanem az elterjedt téves nézetek cáfolatára is. A téma összefoglaló feldolgozása eddig a hazai szakirodalomban nem jelent meg. Rohály doktor emlékeztet rá: Jézus az utolsó vacsorán átadta tanítványainak a testét és vérét hordozó anyagi szubsztanciákat. Ami ezzel kapcsolatban a legfontosabb, az az egész emberiségért bemutatott keresztáldozat. A bort és a kenyeret érzékszervekkel is észlelhető jellemzőik is alkalmassá teszik a nagy szerepre.

A tanulmány írójának mindent megelőző kérdése: mi a bor? A válasz: „Bor alatt a Vitis Vinifera család (Bortermő szőlő) terméséből sajtolt gyümölcslének, a sacharomyces cerevisiae törzsek (élesztőgomba, borélesztő) egyikének segítségével erjesztett alakját értjük.” Ez természetesszerűen több-kevesebb alkoholt tartalmaz. Rohály Gábor számára az alapvető útmutatást az egyházi törvénykönyv, a Codex Iuris canonici (C.I.C.) (Szent István Társulat, 1986., Erdő Péter fordításában) negyedik könyve tartalmazza.

A szerző figyelmeztet: liturgikus célra csak a Vitis vinifera terméséből sajtolt és erjesztett szőlőféle felel meg a bibliai értelmezésnek, parancsnak: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” (Lk 22,19). Rohály doktor kiemeli, hogy némi hagyományismerettel és áhítatra törekvéssel a mai szentmiseáldozatban felismerhető az utolsó vacsora. Ugyanis minden ószövetségi kellék most is jelen van. A bor bódító fogyasztása teljesen hiányzik az eucharisztikus lakomából. Megtalálható viszont az önátadás felséges gesztusa. A szakrális bor megjelenése innen veszi eredetét.

Az ókori Palesztinában előállított borok tulajdonságainak vizsgálatához a szerző megemlíti a bibliai helyeket. Ezek egyike volt a kánaáni „kétemberes” szőlőfürt termőhelye Eskhol völgyében, Hebron mellett. (Nm 13,24). Sokat emlegetett rész a menyasszony éneke is az Énekek énekében (1,14), ez Engedi völgyéről szól. A bírák könyve még Silót emlegeti (21,20). Kiemelkedően jó minőségű volt a költőktől is megénekelt falernumi bor és a v. gazeticum is. A borkereskedés jelentős része piacokon és árveréseken zajlott. A nagyobb távolságra szállított borokat szerződésekkel kísérték. Jogilag többszörösen biztosítottak voltak, és a tevékenység egészen Nyugat-Indiáig terjedt. Figyelemre méltó, hogy a rögzült rituálék mellett az áldozati borok drágasága (az elengedhetetlen stabilitás miatt is) a pogány világban szűkítette a borfogyasztók körét.

Kitér a szerző arra is, hogy az Énekek énekében a bor mindig édes vagy édesített és fűszerezett. Ebből egyetlen konkrét tény, érv sem utal arra, hogy az utolsó vacsorán a tanítványok édesített bort kaptak volna. Lehetett viszont némi maradékcukorral rendelkező bor is. Csak becsült értékből kiindulva: tíz és húsz százalék közé tehető a mediterraneumban rendszeresen elfogyasztott bor cukortartalma. A könyv írója szerint senki nem tud érdemben választ adni arra a kérdésre, mi motiválta az amerikai protestáns fundamentalistákat, hogy bor helyett (mely a gyakorlatban, fogalmilag rögzítve is tartalmaz több-kevesebb etilakoholt) a zsidók borfogyasztásakor még erjedésen át nem ment édes gyümölcslé fogyasztását feltételezzék. Az ókorban a száraz borok kedveltek és szűkebb körök ízlésének megfelelően keresettek is voltak. Az édes(ített) bor valószínűleg jóval nagyobb mennyiségben készült, mint a száraz.

A liturgikus szertartásokon használt borral kapcsolatban Rohály Gábor megállapítja: egyházi elvárás, hogy az áldozati bor tiszta és minden hozzáadott anyagtól mentes legyen. A szőlőlé természetes glükóz- és fruktóztartalmának részletes megőrzése lehetséges, de jelentős technológiai feladatot állít a bortermelők elé. A kérdés, hogy mi a misebor, és mi különbözteti meg a „normál” bortól, megválaszolhatatlan. Elsősorban azért, mert minden tisztán Vitis Vinifera feldolgozásával nyert bor megfelel misebornak. A készítésnek ipar-higiéniai követelményei messzemenően betartandók. Az ismert alapkövetelmény a szőlőfajtán kívül más korlátozást nem tartalmaz. A keleti egyház és az ortodoxok vörös bort is használnak a szent áldozat bemutatásakor. Mégis igyekeznek minél többször fehéret használni, talán kényelmi okokból.

A könyv orvos szerzője a bor mindennapi fogyasztásával kapcsolatban leszögezi: a bor önmagában nem rossz. Ami rossz, az a kábulat. Aquinói Szent Tamást idézi, aki Szent Pál apostol Rómaiaknak írt levelének 13,13-as passzusáról mondta: „Ha egyvalaki magát tudatosan leissza, úgy, hogy már ’természetét’ – egészségét károsítja, már nem mentes a bűntől.”

Rohály Gábor: A bor teológiája
Akó Kiadó, 2017.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír