A Római Kúria

A Kúria feladatai

A hagyomány szerint már Szent Péter apostolnak is volt segítője Szent Márk evangélista személyében, majd fokozatosan intézményesülő szerepével párhuzamosan kialakultak a Római Pápát az egyetemes Egyház szolgálatában támogató hivatali szervek.

A kúria eredetileg az antik Róma szenátusi épülete volt, ennek nyomán a kifejezést később általában a döntéshozók hivatali apparátusára alkalmazták. A Római Kúria a XII. századtól kezdődően használatos a pápai hivatalok általános megnevezésére. Alapvető funkciói az idők során lényegében azonosak maradtak, de formájuk és működésük alkalmazkodott a kor követelményeihez. Feladata volt gondoskodni beérkező kérelmek elbírálásáról, a felterjesztett vitás, vagy fegyelmi ügyek kivizsgálásáról és az ítélet előkészítéséről, továbbá a pápai iratok kiállításáról, az irattár őrzéséről. Ehhez járultak a pápai udvartartás életét, illetve a liturgia végzését szervező tisztségek. Sokáig a pápai állam világi ügyeinek intézése és a római egyházmegye igazgatása is a Római Kúriához tartozott.

Ma a Római Kúria azon hivatali apparátust jelöli, „melynek segítségével a pápa az egyetemes egyház ügyeit intézni szokta” (CIC 360. kánon). A vonatkozó törvény, a Pastor Bonus apostoli rendelkezés úgy határozza meg, mint a római pápát legfőbb pásztori hivatalában segítő dikasztériumok és intézmények összességét. Azáltal, hogy Péter utódának segítségére van, a Kúria maga is az egyetemes egyházat és a részegyházakat szolgálja. Hozzájárul ahhoz, hogy Isten népe erősödjön a közösségben és a hitben, valamint előmozdítja az egyház sajátos küldetését a világban (vö. Pastor Bonus 1. cikk). Ezen funkcióktól immár elkülönül tehát a római egyházmegye és a Vatikánváros igazgatása.

A Kúria Péter utódának „nevében és tekintélyével látja el feladatát” (CIC 360. k.), ami azt jelenti, hogy nem a pápától független hatalmi központ, hanem azt teszi, amivel a Szentatya megbízza. Mégis a történelem során sokszor, s kiváltképpen a II. Vatikáni Zsinat idején számos kritika érte. Sokak szerint a nem katolikus keresztények is inkább hajlanának a pápa elismerésére, ha nem tartanának úgymond a Kúria hatalmától. Az utóbbi évtizedek reformjai nyomán mára a világ legősibb folyamatosan működő hivatali szervezete mindinkább nemzetek feletti jelleget kap, amelyben a vezető tisztségeket a világ minden tájáról származó püspökök töltik be. Így működése a püspöki kollegialitás gyakorlása egyik módjának is tekinthető.

Kialakulása

Róma Püspökének általános tanácsadó szerve kezdetben a város papjaiból és diakónusaiból álló presbitérium volt, amely a rendes ügyeket vitatta meg. A hitet és az egyházi fegyelmet érintő különösen fontos kérdéseket pedig a rendszeresen összehívott római zsinat tárgyalta. A XI. századtól a presbitérium helyét a kardinálisok (a mai bíborosok), vagyis a plébániák és a diakónusi kerületek vezetői, valamint a Róma környéki egyházmegyék püspökei vették át. Gyűlésüket konzisztóriumnak nevezték, ami mind a mai napig létezik.

A középkor folyamán ezen testület mellett kialakultak a szakosított hivatalok: az eredetileg az iratok kiállításával és kezelésével foglalkozó, majd általános titkársági szerepet ellátó Kancellária és Datária, a Szentszék vagyonát kezelő Apostoli Kamara, a bírósági ügyekben eljáró Rota Romana, a belső fórumra tartozó (lelkiismereti) kérdésekben illetékes Penitenciária, s végül a diplomáciai kapcsolatokat intéző Titkos Kamara, amiből a mai Államtitkárság fejlődött ki.

Az ügyek számának növekedésével a konzisztórium már nem volt elégséges feldolgozásukra, ezért a pápa a szakfeladatok ellátásával bíborosok kisebb csoportjait bízta meg. Ezekből fejlődtek ki a tulajdonképpeni kongregációk, amelyek állandó szervezetét V. Sixtus alakította ki (Immensa Aeterni Dei apostoli rendelkezés, 1588). Az általa létrehozott struktúra alapjaiban változatlan mind a mai napig. Igaz, a századok során sok hatásköri átfedés, párhuzamosság alakult ki, ami visszaélésekhez is vezetett. A XIX. század végén pedig a pápai állam megszűntével megváltoztak a működési feltételek is. Szent X. Piusz emiatt megreformálta a Római Kúriát (Sapienti consilio apostoli rendelkezés, 1908), elkülönítve a közigazgatási és a bírói hatásköröket, kialakítva a kongregációkból, bíróságokból és egyéb hivatalokból álló kúriai struktúrát.

A II. Vatikáni Zsinaton is szóba került a Kúria reformja, minden vita ellenére végül is elismerve, hogy az „a római pápának és az Egyház pásztorainak kiváló segítséget” nyújt. Az atyák szorgalmazták, hogy az egyház központi hivatalai „kapjanak a kor, a terület és a szertartások igényeinek jobban megfelelő szervezetet”, továbbá hogy az egyetemesség kifejezésre juttatása végett „tagjait, tisztviselőit és tanácsosait, (…) amennyire csak lehetséges, az Egyház különböző tartományaiból válasszák ki” és közéjük megyéspüspökök is kerüljenek, a világiak pedig „megkapják az őket megillető szerepet az Egyház ügyeinek intézésében” (Christus Dominus zsinati határozat, 9-10.).

A zsinatot követően VI. Pál vágott bele az átalakításokba. Egyszerűsítette régi pápai udvartartást (Pontificalis domus motuproprio, 1968), átszervezte a Római Kúria dikasztériumait a zsinati kívánalmaknak megfelelően (Regimini Ecclesiae universae apostoli rendelkezés, 1967), azok tagjai közé megyéspüspököket is kinevezett (Pro comperto sane motuproprio, 1967), valamint bevezette a határozott időre szóló kinevezéseket és a nyugdíjkorhatárt a hivatalvezető bíborosok számára (Ingravescentem aetatem motuproprio, 1970). Végül II. János Pál az 1983-ban kiadott új Egyházi Törvénykönyv előírásaihoz igazította a kúriai szervezetet és működést (Pastor Bonus apostoli rendelkezés, 1988).

Jelenlegi felépítése

Ma a Római Kúria a Pápai Államtitkárságból, valamint kilenc kongregációból, három bíróságból és tizenegy pápai tanácsból áll, amihez további bizottságok, a gazdasági ügyekért felelős három hivatal, és más intézmények (Pápai Ház Prefektúrája, Szertartásmesteri Hivatal) járulnak.

A „Szentszékhez kapcsolódó intézmények” a pápa küldetését segítő technikai funkciókat látják el, úgymint a Vatikáni Titkos Levéltár, a Vatikáni Apostoli Könyvtár, a különféle pápai akadémiák, továbbá a Szent Péter-bazilika Műhelye (Fabbrica di San Pietro), az Apostoli Alamizsnahivatal (Elemosineria Apostolica), valamint a vatikáni média (a rádió, a televízióközpont, a könyvkiadó, a nyomda és az Osservatore Romano). Az Államtitkárság irányítása alatt kapcsolódnak a Kúriához a pápai külképviseletek (Apostoli Nunciatúrák és Apostoli Delegációk, nemzetközi szervezetek melletti Állandó Képviseletek).

Érszegi Márk Aurél