Romano Guardini: Az Úr Krisztus

A Szent István Társulat 1978-ban egyszer már kiadta a művet magyarul, Csanád Béla teológusprofesszor gondozásában, aki egy ismeretlen fordító munkáját dolgozta át és rendezte sajtó alá. Az anonim társfordító egy jezsuita szerzetes volt, a pannonhalmi papi otthon lakója. A mostani, újabb kiadást Márton Áron, a szentéletű gyulafehérvári püspök fordította, a múlt század hetvenes éveiben, amikor a kommunista hatalom házi őrizetben tartotta.

A kötet Romano Guardini lelkipásztori beszédeit tartalmazza, amelyeket négy éven keresztül mondott el a vasárnapi szentmiséken. A homíliák nem összefüggően mutatják be Jézus életét, hanem mindig csak egyes szavakat, eseményeket ragadnak ki. Romano Guardini szerint a kereszténység lényege „nem egy gondolati rendszer, nem egy cselekvési terv, a kereszténység lényege egy Személy, Jézus Krisztus maga, a lényeg az Egyetlen, aki maga a lényeg.” A prédikációk egyik legfontosabb alapgondolata, hogy minden próbálkozás, amely Jézus alakját meg akarja tisztítani a természetfölöttiségtől, ellentmondásokhoz és értelmetlen magyarázatokhoz vezet.

Guardini összekapcsolja Jézus isteni és emberi voltát, hangsúlyozva, hogy nemcsak átélte az Istent, hanem „Isten volt. Nemcsak Isten lett egyszer, valamikor, hanem az volt kezdettől fogva. De az Õ élete abból állott, hogy ezt a saját Isten-voltát kifejtse mint ember: az isteni valóságot, és annak jelentését felszívja emberi tudatába; az isteni hatalmat megragadja emberi akaratával; az isteni szentséget vállalja emberi érzületével, az örök szeretetet gyakorolja emberi szívével. Isten végtelen teljességét belesűrítse a maga emberi alakjába… az Õ élete állandó behatolás volt önmagába, állandó önkiterjeszkedés önmagában, önfelemelkedés, mindig feljebb, a saját méltóságába, áthatolása saját lényének, birtokba vétele saját teljességének.”

Külön elemzi a német teológus azt, hogyan viszonyult Jézus a társadalom kitaszítottjaihoz, így a bűnös asszonyhoz, Mária Magdolnához, vagy éppen a hivatalos társadalmi hierarchia alapján előkelő helyen álló – noha népe által megvetett – Mátéhoz, Zakeushoz. Jézus nem a szenvedélyt védte a törvény és a rend ellen, nem tartotta a bűnöst többre az erényesnél, nem úgy szólt a bűnösökhöz, ahogy az emberek látták őket, hanem ahogy az Isten előtt álltak. Jézus az embert kereste és állította Isten elé, lehajolt a kitaszítottakhoz és becstelenekhez, mert mindenki megvetette és nyomorúságos helyzetükben senki sem segítette őket. „Közéjük megy, nem azért, mintha elkorcsosult volna, és ezek társasága vonzaná, hanem azért, mert isteni szabadsága és hatalma van, hogy mindenkihez szóljon. A szegényekhez és a világ elesettjeihez, akiket szintén embereknek tekint, és hirdeti az evangéliumot; és a tekintélyesekhez, akiket figyelmeztet, hogy hamisan látják a dolgokat és veszélyben vannak, elveszíthetik az üdvösséget.”

A megbocsátásra és az ellenség szeretetére vonatkozó jézusi felszólítással kapcsolatban Guardini arra figyelmeztet, hogy ez felülmúl minden emberi mértéket, és mindaddig, amíg a világ fejével gondolkodunk, lehetetlen ennek megvalósítása, ám Krisztus azt mondta: „Istennél minden lehetséges.” (Mt 19,26)

Romano Guardini arra is figyelmeztet: a hétköznapi életünkben mindig készen kell állnunk arra, hogy kövessük Krisztust, de erőnket is fel kell mérnünk. Nem elegendő megismernünk Õt, el kell fogadnunk szabálynak az akaratát is, egyesülnünk kell azzal. Ennél a pontnál azonban a lelkünk mélyén visszariadunk, mivel előttünk áll a kereszt. Ezért a német teológus arra int, hogy legyünk ilyenkor igazak, óvakodjunk a hangzatos kijelentésektől, s ha nem állunk készen, akkor inkább valljuk be becsületesen, hogy még nem tudjuk vállalni Krisztus feltétel nélküli követését, tartózkodjunk az önátadás vagy áldozat nagy szavaitól, terméketlen fogadkozásaitól. E helyett ismerjük el a tehetetlenségünket, és kérjük Jézust, tanítson bennünket, hogy egyszer majd valóban őszintén mondhassuk neki azt: tégy engem olyanná, amilyenné szeretnéd, hogy legyek. Guardini hittel vallja: „Egyszer sikerül, hogy átadjuk magunkat az Õ rendelkezésére, s akaratukat egyesítsük az Övével. S akkor benne vagyunk egészen az új kezdetben. De nem tudjuk, hogy ez mit jelent. Jelenthet szenvedést, vagy nagy feladatokat, vagy a mindennapok terhét. De lehet az értelme maga a tény is, mint megtérés. Mindez Tőle függ.”

A kötethez XVI. Benedek még Joseph Ratzingerként, a Hittani Kongregáció prefektusaként írt előszót. Sorai azt bizonyítják, hogy Romano Guardini gondolatai semmit sem veszítettek időszerűségükből: „A mostani idők sok szempontból különböznek azoktól, amikben Romano Guardini élt és dolgozott. De manapság éppen úgy igaz, mint az ő idejében, hogy az Egyházat, sőt az emberiséget fenyegető veszély a Jézus Krisztus-kép kifosztásában leselkedik, abban az igyekezetben, hogy Jézust a saját mércénkhez alakítsuk, hogy ne kövessük Õt engedelmes tanítványként, hanem, hogy újraalkossuk Õt a saját képmásunkra! Az üdvözülés napjainkban még mindig abból áll, hogy ’igazán valóságosak’ legyünk. De csak akkor tudjuk ezt megvalósítani, amikor újból felfedezzük Jézus Krisztus igazi valóságát, és Õ általa megtaláljuk a becsületes és igaz élet útját.” (Szent István Társulat 2006)

Magyar Kurír