„Roskadozzatok Isten mérhetetlen ajándékai alatt”

Kedves Testvérem! Isten szép Ajándéka!

December az ajándékozás hónapja. Mindannyian erőnkhöz mérten próbálunk egymásnak örömet szerezni, kisebb-nagyobb ajándékokkal. Képzeld el, hogy legjobb szándékoddal, kis megtakarított pénzedből készítesz egy ajándékot, szépen becsomagolva átadod és izgulva lesed a megajándékozott arcát. Mit éreznél, ha torz grimaszt látnál, és azt mondanák neked durván, hogy: „Csak ennyi”?

Félelmetes, nem?

Vajon mit érezhet a mi Urunk, Istenünk, amikor azt látja, hogy nem tudunk örvendezni sok- sok ajándékának? Hisz végül is ötmilliárd éve – a tudósok szerint – építi, formálja, szépíti világunkat túlcsorduló szeretettel, és tőlünk csak nyafogást, elégedetlenkedést, bizalmatlanságot kap. Emlékszem, a Szentírást olvasva, annyira rácsodálkoztam Jézus első csodájára. Jézus Krisztus Kánában van és Mária azt mondja, elfogyott a boruk. Én Jézus helyett valószínűleg azt mondtam volna: „Ki hallott ilyet? Mit gondolsz, anyám, mit szólnak az emberek, ha az első csodám az lesz, hogy bort adok nekik? Meg amúgy is, nincs nekik Szentírásuk... esetleg cipőt, ruhát, azt szívesen adok nekik, de bort?”

Milyen jó, hogy Isten nem az én kicsinyes fejemmel gondolkozik és ezért megajándékozza ezt a fiatal párt közel hatszáz liter borral. Túlcsorduló, mértéken felüli szeretetében nem tart prédikációt az ajándéka mellé, hogy „Aztán nekem osszátok, be!” „Meg ne tudjam, hogy valaki berúgott közületek!” Nem, Isten szeret, ajándékot ad, mert ő az ajándékozó Isten. Bármerre is forgatom a Szentírást, mindenütt a mérték nélküli ajándékozó Úr, a túlcsorduló Szeretet vonásait fedezem fel.

A világunkban is bármerre nézek, ugyanezt látom, tapasztalom. Hisz végül is minden, mi körülöttünk van lehetne fekete- fehérben, hisz régebb a televízióban minden ilyen volt. De milyen jó, hogy ennyi szín van! Az autókat ugyanazzal az üzemanyaggal tankoljuk, nincs eper ízű gázolaj, kakaós benzin, s működnek az autók. Isten mondhatta volna azt, hogy: „Itt van a káposzta és a répa és osszátok be, ez van!” Milyen jó, hogy túlcsorduló szeretetében ennyi színnel, ízzel, illattal, formával ajándékozott meg bennünket az Úr! Hála és köszönet mindenért!

Az egyik fiúnkat megműtötték a szívével. Ki kellett cserélni az egyik aorta szívbillentyűjét. A nehéz műtét több mint kétmillió forintba került. Jutott eszünkbe valaha is megköszönni azt a négy billentyűből álló szettet, amit az Úr beépített a szívünkbe? Isten megajándékozott szülőkkel, testvérekkel, barátokkal, akik szeretnek, elfogadnak bennünket, örülnek nekünk. Szeretne megajándékozni szent hivatással, hogy társai legyünk a világ továbbteremtésében, gyermekeket vállalva, iskolát, házat építve, rózsát nemesítve szebbé tegyük ezt a földet. Építsük az országot, „jöjjön el a Te országod,” hogy mindannyiunknak otthona legyen! Ajándék ez a nagyvonalú, minden mértéken túlcsorduló, ajándékozó szeretet – az istenarc legszebb vonása.

Kétezer évvel ezelőtt határtalan szeretetével Isten önmagát adta nekünk. Védtelen kisgyermek formájában közénk jött, belesimult Mária karjai közé és azóta is újból és újból megszületik oltárainkon, az eucharisztiában. „Itt vagyok, tietek vagyok, bízom bennetek!” Élő ajándék. Szent hivatásunk, hogy Isten képére és hasonlatosságára átalakuljunk. Mi magunk is ajándékot adjunk, ajándékká válunk. Igazából minden szavunk, tettünk, Isten simogató áldása, ajándéka kellene, hogy legyen. Ennél szebb, gyönyörűségesebb hivatás nincs. Az ember célja a földön az ajándékokat osztó, maga is ajándékká váló Isten képére és hasonlatosságára átalakulni, ajándékká, áldássá válni.

Mi mást kérhetnék Istentől számotokra, ebben a szép karácsonyi szent időben, mint azt, hogy ti magatok is megtapasztaljátok Isten ajándékozó jóságát, roskadozzatok mérhetetlen ajándékai alatt, és hálatelt szívvel, ti magatok is átalakuljatok élő ajándékká, Isten áldásává, simogatásává ezen a földön.

Adná az Isten, hogy így legyen!

Hálatelt szívvel, amiért Isten testvérül adott nekem ölellek és kívánok csodaszép ünnepeket!

Csaba testvér
Déva, 2005. december