A San Marinó-i nagykövet, Giovanni Galassi II. János Pál pápáról

(Elhangzott a Szentszékhez akkreditált nagykövetek részvétnyilvánítása alkalmából)

II. János Pál pápa az egész emberiség számára állandó vonatkozási pontot jelentett. Megválasztása után azonnal arra szólította fel a katolikusokat, hogy ne féljenek, gyermeki bizalommal nyissák meg szívüket Krisztusnak. Ezzel egyidejűleg építő és termékeny párbeszédet kezdeményezett a testvéregyházakkal, a keresztények egysége céljából, és minden más vallással. Két ízben is összehívta a világvallások imatalálkozóját Assisiben.

Nagy intellektuális becsületességgel habozás nélkül, számba vette, kritikával illetve az egyház múltját, ugyanakkor az oltár dicsőségére emelte a katolikus egyház számtalan vértanúját.

Magisztériuma révén mélyen megjelölte a huszadik század utolsó negyedének és az új évszázad kezdetének történelmét: erőteljesen szembeszállt az ateista és totalitárius ideológiákkal, hihetetlen hévvel támogatta az ember központiságát, méltóságát, jogát ahhoz, hogy kielégíthesse alapvető szükségleteit, a kölcsönös szolidaritás távlatában.

II. János Pál pápai dokumentumain felül személyesen jelen kívánt lenni minden ember mellett. A világ zarándokává vált, tanítását elvitte a világ legtávolabbi részeire, mint olyan Pásztor, aki szeret minden embert, hiszen minden emberben Isten képmását látja.

Egész pápasága alatt az embert a maga teljességében tekintette, evilági és természetfölötti szempontjai szerint, azért, hogy az emberiség eljusson egy új civilizációhoz, a szeretet civilizációjához.

Ennek építésére kérte fel a világ fiataljait, a „hajnal őrszemeit”, a holnap jövőjét, és a fiatalok, spontán és ellenállhatatlan lelkesedésükkel, jövőjüket és energiájukat az Õ kezébe helyezték. Ezt a nagy pápát ma mindnyájan őszintén siratjuk, mert elveszítettük emberi előrehaladásunk „IGAZ BARÁTJÁT”, és ma mindnyájunkon ezekben a napokban a magány érzése vesz erőt – folytatta Giovanni Galassi professzor.

A híveknek azonban, a halál szomorúságával szemben, nagy vigaszt jelentenek Márk evangélista szavai, amikor ezeket írja: „Úgy van az Isten országával, mint azzal az emberrel, aki magot vet földjébe. Akár alszik, akár virraszt, s éjszaka van vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától terem, először szárat, aztán kalászt, végül telt szemet a kalászban. Amikor beérett a termés, tüstént nekiereszti a sarlót, mert itt az aratás ” ( Mk 4, 26-29) Vigasztaló számunkra az a tudat, hogy itt marad a pápa nagy erejű tanítása, amelyet megvilágít az a hősies bátorság, amellyel szembenézett a szenvedéssel, azt az Úrnak ajánlotta az emberiség üdvösségére. Tanítása nyomán még határozottabban munkálkodunk egy igazságosabb, jobb világ érdekében. Ezekkel az érzésekkel követjük majd Péter következő Utódának tevékenységét.

VR/MK