A Sant’Egidio Közösség kommünikéje az otthonukat veszített emberekről

Akár mi is lehetnénk

A Sant’Egidio Közösség kommünikéje az otthonukat veszített emberekről


A világ hetven országában jelenlévő, szegénységben élőkkel szolidaritást vállaló katolikus közösségként jól ismerjük az otthonukat vesztett vagy a hajléktalanság szélére sodródott emberek problémáit. Meggyőződésünk szerint egy társadalom egészségének fokmérője, hogy mennyire képes és hajlandó gyakorolni az irgalmasság gesztusait a kiszolgáltatottak felé. Egy állam erőssége pedig abban is megnyilvánul, milyen erőfeszítéseket tesz azért, hogy polgárait minél szélesebb körben felruházza azokkal a jogokkal és jogérvényesítési lehetőségekkel, amelyek az emberhez méltó életet garantálják. Üdvözöljük mindazokat a civil, állami, egyházi törekvéseket, amelyek arra irányulnak, hogy a hajléktalanná vált embertársaink számára új esélyt, új reményt kínáljanak a szociálpolitika, az intézményes segítés vagy karitatív cselekvés eszközeivel. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül ugyanakkor azokat az aggasztó jeleket, amelyek magánbeszélgetésekben, közszereplők megnyilatkozásaiban vagy éppen a törvényhozói munkában arra utalnak, hogy a társadalmi közmegítélés a hajléktalanokban már nem elsősorban kiszolgáltatott, megsegítendő embereket, hanem sokkal inkább megoldandó rendészeti, köztisztasági problémát lát. Ma Magyarországon az otthonukat vesztett emberek ezrei az emberi méltóságot súlyosan sértő helyzetben kényszerülnek élni. A rendszerváltoztatás óta eltelt két évtizedben a hajléktalanok reintegrációját – sok esetben életben tartását – segítő intézkedések, intézményesült szolgáltatások szükséges, fontos, de nem kielégítő eredményei a társadalom erőfeszítéseinek, az állam szociális biztonság megteremtésére irányuló törekvésének. Felhívjuk ezért a felelős döntéshozókat, hogy a társadalom rendezettség és biztonság iránti jogos igényének való megfelelésekor ne feledkezzenek meg azokról, akik az egész társadalom, az állam működése betegségeit hordozzák, akiknek életében, sorsában a legmegdöbbentőbb, leginkább szemmel látható módon nyilvánul meg valamennyiünk kiszolgáltatottsága a gazdasági-munkaerőpiaci folyamatokkal, társadalmi átalakulásokkal, magánéleti válságokkal szemben. Egyetértünk azzal, hogy a hajléktalanság, a koldulás, az aluljárókban alvás elfogadhatatlan – elfogadhatatlan, mert ellentétes az emberi méltósággal. Nem azonosulhatunk azonban azzal a gondolattal, hogy azért, mert a hajléktalanok közül néhányan az egzisztenciális szakadék mélyére zuhanva, kapaszkodóikat elvesztve viselkedésükkel, tartózkodási helyük megválasztásával, öltözködésükkel, tisztálkodásuk hiányával kényszerűségből sorban áthágják a társadalmi konvenciókat, rájuk – és általánosítva minden hajléktalanra - a megítélés és a kitaszítás bélyegét kellene nyomnunk.

Az aluljáróban fekvő, az éjjeli menedékhelyen alvó, a parkbéli padon üldögélő otthontalanok akár mi is lehetnénk. Kérünk minden felelős döntéshozót, hogy a rend és a biztonság iránti óriási társadalmi igénynek való megfelelés során ne hagyja figyelmen kívül, hogy a hajléktalanság valamennyiünk, az egész társadalom közös gondja, strukturális probléma, nem csupán néhány ezer, a társadalom többi részétől látványosan elszakadt ember tragédiája. Az emberi méltóság és az emberi jogok tisztelete, az empátia és az irgalmasság is arra szólít valamennyiünket, hogy úgy tekintsünk otthonukat vesztett embertársainkra, mint olyan személyekre, akiknek hosszú és kitartó munkával kell segítségükre lennünk abban, hogy újból élni tudjanak a mindannyiunk számára adott jogokkal, lehetőségekkel és meg tudjanak felelni a szintén mindannyiunkra érvényes kötelezettségeknek és elvárásoknak. Felhívjuk a társadalom minden tagját, hogy úgy tekintsen hajléktalanságban élő embertársára, mint olyan emberre, akinek a sorsa akár az övé is lehetne, és tegye meg az irgalmasság rá szabott, neki adatott  gesztusait. Mindazokat pedig, akiknek lehetőségében áll távlatosan gondolkodni a magyarországi hajléktalanság problémájáról, és akinek hatalmában áll cselekedni, tisztelettel kérjük, hogy engedjen nagyobb teret a szociálpolitikai megoldások keresésének a rendészeti megoldásokkal szemben.

Budapest, 2010. december 8.

Sant’Egidio Közösség

***

December 13-án, 18.30-as kezdtettel a közösség beszélgetést tart Adventi beszélgetés a hajléktalanokért és befogadóbb városokért címmel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán, a II. János Pál teremben (Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.)